fájdalom Archívum - 16 / 20 oldal

Mennyi fájdalom

Mennyi fájdalom kíséri az embert az élete útján,

megannyi keserűség, bánat és szomorú gyász,

s hiába minden, nem változtathat a múltján.

Oly sok elszalasztott pillanat, s olyan sok emlék,

annyi, de annyi tennivaló, számtalan remény,

és annyira más, szebb volt az élet nemrég.

Manapság sok kín és a rettenetes félelem irányít,

elnyomva az értelmet, a logikus gondolkodást,

s alig maradt mára valami, ami még vidámít.

Mennyi fájdalom és megtiport, kiüresedett lélek,

s mennyi szétvert család, széthullott barátság,

vajon mikor ad teret a végtelen a fénynek?

Teljes erőre kapcsolt a gonosz

Teljes erőre kapcsolt a gonosz, s mindent bevet,

amennyiben sikerrel jár az aljas hadjárata,

a világon mindenki a vágóhídra mehet.

Éjsötét, lélektelen lelkük nem ismer kegyelmet,

elpusztítanak minden érzelmet, szépet, jót,

s nyomukban csak csontvázak hevernek.

Eme pszichopata csoportnak öröm mások kínja,

s jókat nevetgélnek az emberek fájdalmain,

önnön legyőzhetetlenségükben bízva.

Nekik az irányítás kell, az az igazi éltető erejük,

vagyonuk számokban már alig kifejezhető,

s hűen szolgálja őket a fizetett seregük.

Teljes erőre kapcsolt a gonosz, tovább nem vár,

azonban, ha az értelem és a szeretet összefog,

mindnyájuk az izzó, tüzes pokolba leszáll.

Meddig hagyja?

Meddig hagyja magát feszíteni a húr, a gitáron,

hiszen nyújtották és pengették már ép eleget,

s nem szenvedett már sokat a világon?

Annyi, de annyi keserves dalt játszattak el vele,

a rengeteg fájdalmas és lehangoló zenéjétől,

minden lélek szomorúsággal lett tele.

Meddig hagyja, meddig tűri még a sok kínzást,

ahelyett, hogy ellenállna és elpattanna végre,

ezzel megszüntetve a további sírást?

Mindenki követ el

Mindenki követ el hibákat az élete folyamán,

amik később nagyon tudnak majd fájni,

s vele tartanak a sorsnak a vonatán.

Azon a vonaton utaznak a terhek, s a gondok,

a reakciók a történésekre, az álmok sora,

és a lélek szekrényeibe zárt csontok.

Ott hevernek a vonat padlóján a forró vágyak,

amelyek soha nem tudtak beteljesülni,

és még mindig valami jóra várnak.

Az ülések tele szeretettel, békével, s örömmel,

csendben szemlélgetik egymást az úton,

és belül harcolnak foggal, körömmel.

A csomagok tartóján elképzelések, fantáziák,

s elmélyült magába zárkózások a szélén,

amik megmozgatják olykor a fantáziát.

Szerelmeket, elhalálozásokat is visz a vagon,

buja gondolatokkal, őszinte érzelmekkel,

ám sajnos mind csalódtak egy napon.

Mindenki követ el hibákat, mik elkísérik tova,

és nem könnyítik meg a lelkiismeretet,

erről a vonatról nincs leszállás, soha.

A szeretteinket elveszíteni

A szeretteinket elveszíteni mindig fájdalmas és szomorú,

addig kellene velük törődni, amíg közöttünk vannak,

akkor már késő, mikor a sírjukon ott a koszorú.

Mindaddig kell megbecsülni őket, ameddig akad rá mód,

az arcukat megsimítani, a vállukat átölelni, s szeretni,

és mondani nekik alkalmanként néhány jó szót.

Segítséget nyújtani a bajban, vidámmá tenni a napokat,

enyhíteni a nehéz terheiket, amennyiben az lehetséges,

s őszinte szívvel védelmezni a kicsiket, nagyokat.

Ne hagyjuk, hogy mások döntsék el, meddig is élhetnek,

mikor hagyhatják el a lakásukat és merre mehetnek,

melyik pillanatban örülhetnek, s mikor félhetnek.

A szeretteinket elveszíteni drámai és hatalmas veszteség,

nélkülük mássá válik a saját életünk is, a végső percig,

végezetül elragad bennünket is a messzeség.

Rádöbbenni a valóságra

Rádöbbenni a valóságra fel nem fogható érzés,

megrázza a lelket, az elmét, az egész embert,

s mindezek után maradhat még kérdés?

A valóság kemény, gonosz, borzalmas és rideg,

kiöli a fantáziát, s elhervasztja a vágyakat is,

ebben az olvasatban a forró Nap is hideg.

Rádöbbenni a valóságra arcul üthet, de nagyon,

és olyan fájdalmakat ereszthet el szabadjára,

melyek a reményt is kiirtják egy napon.

Oly kevés az öröm

Oly kevés az öröm e haldokló, sötét világban,

a boldogság szinte teljesen kihalóban van,

s ez meg is látszik a harcos vitákban.

Igen gyorsan nő a meg nem értés, a feszültség,

egyre gyakoribb a harag és a gyűlölet árja,

s szinte ritkaságnak számít a derültség.

Barátok, családok fordítanak egymásnak hátat,

az eddigi megszokott jólét immár csupán rab,

s kiszabadulására nagyon sokat várhat.

Olyanok történnek, melyek horrorfilmbe valók,

elborzasztják az érzékeny lelkek sokaságát,

s az egekig magasztalják a bűnös csalót.

Oly kevés az öröm és annyira sok a fájó bánat,

a szeretet, a vidámság, a puha érintések sora,

s az igaz ölelések, jobb világra várnak.

Mikor rosszul sül el

Mikor rosszul sül el mindaz, amit elképzeltünk,

el kellene gondolkoznunk azon, mi is történt,

s miként lehet, hogy az úton eltévedtünk.

Hogyan változhatott ennyit a kezdeti lelkesedés,

miként fordíthattunk hátat a kedveltünknek,

s legtöbbször sokként érhet a felfedezés.

A lelkünk túlontúl sérülékeny, s igen sebezhető,

a fantáziánk meglehet nem a valóságot látja,

s az akaratunk nem mindig kezelhető.

Mikor rosszul sül el az, amiről eddig álmodtunk,

nagy fájdalmat tudunk érezni a szívünkben,

s kiderülhet, nem mindennel számoltunk.

A lelkek küzdőterén

A lelkek küzdőterén olykor nagy a vihar,

s néha a megnyugvás nem tud eljönni,

csak miután az ok-okozat kihal.

A lelkek igyekeznek érzéseiket elrejteni,

sebezhetőségüket próbálják eltitkolni,

s legtöbbször nem tudnak felejteni.

Gyakorta zűrzavar és káosz marad hátra,

sok időbe kerülhet innen lábra állni,

a folyamatokat megélve, s látva.

Hihetetlen az érzékenység, s a fájdalom,

a csalódás, a meg nem értés, a bánat,

és alig létezik egy kevés szánalom.

A színtiszta öröm, a boldogság oly ritka,

hisz annak az önzetlenség, s a jóság,

meg a valódi őszinteség a titka,

A lelkek küzdőterén mindennapi a csata,

s csupán ritkán csendesedik le a vihar,

mikor megszólal a szívek szava.

A fájdalmat eltitkolni

A fájdalmat eltitkolni sokszor bizony lehetetlen,

meg lehet próbálni, s rá is játszanak sokan,

ám végül kiderül, mindenki tehetetlen.

Hiába kívül a bűbájos mosoly, s a megnyerő arc,

a valóságban legbelül az érzelmek csatáznak,

hiszen az élet minden pillanata egy harc.

Nincs olyan ember, kit bántás még soha nem ért,

s aki mindig elérte, amit csak szeretett volna,

és könnyedén kipipálhatta a kitűzött célt.

Fájhat a reménytelen szerelem, a nem várt halál,

a kiszolgáltatottság, s a nincstelenség érzése,

mindebből a lélek kiutat nehezen talál.

Fájhat az eltitkolt igazság, s a zsarnoki kényszer,

a vágyak, az álmok megvalósíthatatlansága,

esély pedig soha nem adódik kétszer.

A fájdalmat eltitkolni olykor rettenetesen nehéz,

igazából tagadni hiábavaló is és értelmetlen,

szívszorító és szomorú ez az egész.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30