Saját alkotásaim
Testi hibák és lelki sebek, égető fájdalmak,
a szív mélyén rejlő izzó titkok sokasága,
senki nem kíván magának fájdalmat.
A sebezhetőséget mindig nehéz elleplezni,
előbb-utóbb úgyis előbukkan váratlanul,
s úgy nehéz a gondokat jól elrendezni.
A tiszta érzések ritkák, mint a gyémántok,
épp ezért az értékük is felbecsülhetetlen,
sajnos azonban vannak még rémálmok.
Testi hibák és lelki sebek, parányi remény,
belülről emésztő tűz, elérhetetlen álmok,
ez az élet bizony rettentően kemény.
A szívünkben, s a lelkünkben fontos titkok lapulnak,
megannyi érzelem, vágyak és álmok sokasága,
a gondok, problémák mégis tovább fajulnak.
Sőt, odáig jutnak, hogy nélkülük nem lehet már élni,
s hiába a struccpolitika, a valóság valóság marad,
éppen ezért nem szabad ezt tétlenül nézni.
Azok, akiknek ártó a szándéka, nem fognak segíteni,
ellenkezőleg, igyekeznek tönkretenni, s bántani,
csakis a szeretetből szabad erőt meríteni.
A szívünkben, s a lelkünkben sokszor jókora a vihar,
oly sok a seb, rengeteg a fájdalom és a csalódás,
de küzdeni kell ellene, amíg mindez kihal.
Előlem nincs menekvés, bármit is tegyél,
elfuthatsz, elbújhatsz, s ígérhetsz pénzt,
tudd, hogy a Halál sohasem henyél.
Ám ne aggódj, nálam megtalálod a békét,
soha, semmi nem fog többé fájni neked,
s így elkerülöd a gyilkos világvégét.
Megszabadulsz a fájdalmaktól, a bánattól,
mindenféle betegségtől és mérgezéstől,
s a téged megnyomorító államtól.
Nem gyötörnek többé adósságok, bankok,
nem hallod a bírálatokat, a gúnyolódást,
s elnémulnak örökre a bántó hangok.
Nem kell versenyezned mindenért azután,
s a szeretteid szívében örökké élni fogsz,
miután belépsz majd a végzet kapuján.
Előlem nincs menekvés, ne is próbálkozz,
és ha önként megadod magadat nekem,
nem lesz okod, hogy többé siránkozz.
De jó lenne jégbe fagyni, másik korban felébredni,
ahol nem létezik rossz, gonosz, irigység, gyilok,
ám békében lehet örülni és beszélgetni!
Ahol nincs nyomorgatás, félelemkeltés, hazugság,
ahol nem rettegtetik az emberi lelkeket folyton,
s ahol az őszinte, tiszta szeretet a valóság!
Hol természetes a megértés, a segítőszándék, a jó,
ahol nem avatkoznak bele a természet rendjébe,
nyaranta süt a Nap és télen hullik a hó!
Ahol nem a kiirtás a cél, s nem a sötétség hatalma,
hanem az összefogás, az együttműködés ereje,
s mindennek a boldogság az igazi jutalma!
De jó lenne egyszer úgy felébredni, hogy ne fájjon,
az igazság, a tisztesség és a becsület világában,
a lélek szerelmesen, egy másikkal szálljon!
Iszonyú forróság gyötri, kínozza a világot,
megsárgítja a mezőket, a fák leveleit,
s elszárítja valamennyi virágot.
Az emberek is rettentően szenvednek tőle,
folyamatosan izzadnak, tapad a ruhájuk,
s a pokoli hőség veszélyes a bőrre.
Az állatvilág kínjai ugyanolyanok, égetők,
szomjasan, lesoványodva és tikkadtan,
a fájdalmaik csak szemmel mérhetők.
Kiszáradnak a folyók, a patakok, s a tavak,
ivóvízhiány alakul ki szerte a Földön,
a kiszáradt medrekben döglött halak.
Iszonyú forróság és irányítható természet,
amikor a cél találkozik a technikával,
minden élőlényt utolér az enyészet.
Mikor már minden fáj, szenved a lélek,
ez az élet nem érhet ilyen csúfos véget.
Megannyi probléma, gondok és terhek,
és a semmibe szálló dédelgetett tervek.
Lassan nem marad semmi, ami megéri,
ezért eljött az idő a valóságról mesélni.
Az azonban bizony nagyon is fog fájni,
és nem lehet csak a régi álmokkal hálni.
Mikor már minden fáj, kevés a remény,
hiszen a gonosz sajnos erős, s kemény.
Harcolni ellene szívvel, szerettel lehet,
mert tovább ez a sok rossz, nem mehet.
Az élet nagy része szenvedés, s kevés az öröm,
ha az emberiség nem ébred fel sürgősen,
itt nem marad majd kő a kövön.
Amíg él valaki, addig számtalan küzdelmet vív,
megannyi sorscsapást szenved el, s kínokat,
a sors azonban új küzdelemre hív.
Az egész lét örökös és vég nélküli harcok sora,
aki nem akar, vagy nem tud kiállni magáért,
attól a remény esélye is elszáll tova.
A szeretet sokat segíthet a bajban, vész esetén,
összetarthat, megerősítheti a kapcsolatokat,
s átlendíthet a szörnyű napok nehezén.
Az élet nagy része szenvedés, fájdalom, bánat,
az érzések, s érzelmek háborgó tengerében,
az emberi sajgó lelke még mire várhat?
Mi szépség van az öregedésben? Bizony semmi.
Ritkulnak a csontok, elsorvadnak a szövetek,
és mindent sokkal nehezebb megtenni.
Egyre több lesz az arcon a ránc, s kopik az elme,
mindaz, ami valaha igen drága selyem volt,
manapság csupán egy szétmosott kelme.
Fáj a derék, fáj a gerinc, s nincs is, mi ne fájjon,
sokkalta nehezebb reggelente az ébredés,
és a gyönyörök sokasága mára álom.
Nehezül a járás, s a futás csakis a fantáziában él,
az izmok szépen átalakulnak zsírszövetté,
és a vágyak zöme többé fel sem kél.
A látás homályos lesz, reszketnek majd a kezek,
és gyógyszerre sokkal több pénzt kel költeni,
borzasztó lassan gyógyulnak a sebek.
Mi szépség van az öregedésben? Bizony semmi.
Rengeteg a kín, állandósul a fájó szenvedés,
s lelkileg is gyötrő mások terhére lenni.
Hívatásuk szégyenei mindazok, akik esküjüket megszegik,
s akik júdáspénzért és meg nem érdemelt pozíciókért,
a tőlük elvárt legnagyobb aljasságot is megteszik.
Kiknek az egykor tett fogadalmuk nem jelent már semmit,
és kik eladták a sosem volt lelküket is a sötétség erőinek,
s a gonoszok parancsára nem kímélnek soha, senkit.
Érzéketlenül, kegyetlenül bánnak manapság a betegekkel,
gyakorta nem különbül, mint akármelyik kóbor állattal,
s ugyanúgy nem kegyeskednek az apró gyerekekkel.
Nem számít nekik senkinek a fájdalma, szenvedése, kínja,
hiszen becsületük és tisztességük a régmúltba veszett,
a kritikát, s a panaszokat, arcuk vastag bőre jól bírja.
Hívatásuk szégyenei biz nem hallják tisztességes társaikat,
hiszen a jóra és az igazságra immár nem fogékonyak,
a hozzájuk fordulókon élik ki perverz vágyaikat.
Ahol a sötétség uralkodik, ott a fény csak rab,
csupán elnyomott, eltiport, s megalázott,
és soha igazi szabadságot nem kap.
A börtönében nagyon szenved, nőnek a kínjai,
a fájdalom izzóan égeti és elsorvasztja,
s körötte a rendes emberek sírjai.
Ahol a sötétség uralkodik, az igazság elbukott,
s a reménynek a legapróbb esélye sincs,
az élet, mint olyan, végleg megbukott.
