Saját alkotásaim
Szenvesztő érzések vihara döngeti a szív falait,
ez igen sokszor árnyékot vet az érzelmekre,
s igyekszik némítani a benső én szavait.
E szavak próbálják felébreszteni az alvó elmét,
s finoman közölni, hogy ne reméljen hiába,
eme vihar elfújja minden vágyát, tervét.
Szenvesztő érzések lángja emészti a fájó lelket,
amely így, megsebezve, továbbra is remél,
és hiszi, végül majd boldogságra lelhet.
A mobilok bűvöletében éldegélnek az emberek,
a szemük szinte már összenőtt a képernyővel,
és nem tűnik fel, ha valami nem kerek.
Ilyetén lemaradnak a valódi világ szépségeiről,
s nem lesz saját gondolatuk szinte semmiről,
az élet kérdéseiről, a lélek mélységeiről.
Így lesznek befolyásolhatóak és engedelmesek,
mindenre bólogatóak, s küzdeni képtelenek,
akik minden normalitást elfelejtenek.
A mobilok bűvöletében elvesznek az érzelmek,
elhomályosul a tudat, s mindaz, ami emberi,
ugyanakkor megmaradnak a félelmek.
Olyan hamar elvirágzik a sok varázslatos virág,
kisebbek és nagyobbak, csábító illatúak,
sárgák, pirosak, fehérek, meg lilák.
Színpompásak és változatosak, igazi szépségek,
szemet gyönyörködtetőek, lélekre hatóak,
jelképei ők a szeretetnek, s békének.
Kifejezhető velük a szerelem, a vágy és a bánat,
a boldogság, az ártatlanság, a szenvedély,
a ragyogás, a tisztaság, s a csodálat,
Olyan hamar elvirágzik mind, sajnos túl hamar,
csekélyke időt ad nekik az anyatermészet,
ám a látványuk lenyűgöző és pazar.
A szívek mélyén megannyi izzó vágy lapul,
s megannyi titok, viszonzatlan szerelem,
melyek a fájó lelket ejtették rabul.
Számtalan bánat, rengeteg szomorú pillanat,
elszalasztott lehetőségek, megbánt tettek,
és mindezek semmivé foszlanak.
A szívek mélyén nem lehet soha nyugalom,
s nem lehet békesség, vagy igaz szeretet,
míg a fantázia uralkodik a tudaton.
Néma óhajok, soha ki nem mondott szavak,
szívet marcangoló érzelmek sokasága,
és a cél előtt megállító lelki falak.
Bizonytalanság és félelem szinte mindentől,
folytonos kudarcok, ámítás, önbecsapás,
az óvatosság megvéd mindettől.
Néma óhajok és a szorosan összezárt ajkak,
látszólagos önbizalom, kedves mosoly,
a látszat sokszor csapdába csalhat.
Az élet sokszor meggyötör, megkínozza a lelket,
lehervasztja a fáradt arcokról a mosolyt,
s az ember kiutat nehezen lelhet.
Mindig újabb akadályt állít, s valamennyi nehéz,
elcsúfítja a szép álmokat, kiöli a vágyakat,
és mindezt még számtalan baj tetéz.
Az öröm sokszor nem felhőtlen és bizony kevés,
az érzelmek terén is hihetetlen a zűrzavar,
s evés helyett néha marad a nyelés.
Az élet sokszor meggyötör, ám muszáj harcolni,
meg kell küzdeni a problémákkal, a sorssal,
s végül talán sikerül nagyot alkotni.
Bizonytalanságban tartva milyen lehet a jövő,
miképpen érezhetik magukat az emberek,
s hogyan uralkodhat a sok cselszövő?
Miként lehet túlélni ezt a folyamatos nyomást,
mennyi esélye van az életben maradásnak,
és miképpen találnak rajtunk fogást?
Emlékszünk még arra, hogy mikre is vágyunk,
miként válhatott az emberiség ilyen rideggé,
s hogy tiporhatják el minden álmunk?
Hogyan lehetett elfeledni, mi jelent a szeretet,
a ragaszkodás, a hűség és az igaz barátság,
vajon van erre tisztességes felelet?
Bizonytalanságban tartva mennyi az esélyünk,
magával sodor minket a gonoszok sötétje,
s lehet-e még egyáltalán reményünk?
Remény nélkül egyre elviselhetetlenebb az élet,
egyre kilátástalanabbak a mindennapok,
s egyre összetörtebb a sok lélek.
Ez a világ a gonoszok világa, s nem tűri a fényt,
kiirtásra kerül minden, ami valaha jó volt,
nem kímélve semmiféle lényt.
Az állandósult rettegés és a félelem nem enged,
nincs sajnálat, ahogyan emberség sincsen,
s felnőtt, gyerek egyaránt szenved.
Remény nélkül elvesznek az álmok, s a vágyak,
megkeserednek az érzelmek, a szerelmek,
és a sóhajok a semmibe szállnak.
Vissza kell térni a múltba, az emlékek szárnyán,
s felidézni mindazt, ami valaha csodás volt,
így segítve túllépni a jelennek árnyán.
Mindazon pillanatok, melyek a szívekben élnek,
amelyek sok vidámságot és örömöt okoztak,
előkészítik a ragyogó útját a fénynek.
Vissza kell térni önmagunkhoz, kik voltunk rég,
és megnyugtatni, megpihentetni a lelkünket,
nem szabad feladni az álmainkat még.
Egy gyengéd érintés és egy kedves mosoly,
egy támogató, érzelmekkel teli ölelés,
s a lélek a búban már nem fogoly.
Szárnyakat kap a szív, s szabadon szárnyal,
megszabadul a sok általa cipelt tehertől,
és leszámol az őt fojtogató árnnyal.
Egy gyengéd érintés, vágyak és remények,
újjáéledő álmok, beteljesülő szerelmek,
a tettek sokszor magukért beszélnek.
