Saját alkotásaim
Mindig van választásunk, de sosem könnyű,
igaz, néha úgy érezhetjük, hogy nincs is,
és ha hibázunk, az valami szörnyű.
Nincs olyan, ki ne cipelné a lelkének terheit,
akit ne gyötörne kétely, s bizonytalanság,
és aki nem kérdőjelezné meg a tetteit.
Mindig van választásunk, ám mindig nehéz,
az élet nem egyszerű, s nem tündérmese,
sokszor annyira fárasztó már az egész.
Mindenki ragaszkodik ahhoz, amit megszokott,
a maga kis életéhez, a saját álomvilágához,
és a döntéseihez, melyeket meghozott.
Mindenki ragaszkodik ahhoz, ami eddig éltette,
a céljaihoz, a reményeihez és a vágyaihoz,
s mindahhoz, ami a lelkét nem sértette.
Milyen alapon dönt bárki a testünkről és a lelkünkről,
hogyan merészel, egy sötétség vezérelte klikk,
megfosztani a jogainktól, s a testünktől?
Miféle világban élünk, ahol a gyermek, nem a szülőké,
és amelyben a normalitást elmossa a mocsok,
s jobb, ha senki, soha nem válik szülővé?
Az egykori értelem elbutítása miként lehet ilyen gyors,
és miféleképpen gondolkoznak a hiszékenyek,
s mi az oka, hogy ilyen kegyetlen a sors?
Hogyan hagyhatják az emberek, a mérgek beadatását,
s a teljes ellenőrzést valamennyi percük fölött,
a szabadságuk elvételét, befagyasztását?
Milyen alapon dönt bárki a testünkről, az álmainkról,
az érzéseinkről, a szerelmeinkről, az életünkről,
s miképp foszthatnak meg, a vágyainktól?
Nehogy mások döntsék már el, hogy mit érezhetünk,
miről, mit is gondolhatunk, mikről álmodhatunk,
vagy mikor hibázhatunk és mikor tévedhetünk!
Nehogy bárki jobban tudja, hogy mi a jó számunkra,
hadd dönthessük el azt mi, magunk, s mindenkor,
és ne rakjanak igen nehéz terheket a vállunkra!
Ne kényszerítsenek miránk olyat, amit nem akarunk,
mi érezzük a fájdalmunkat, ahogy a gyászunkat is,
s nem vágyunk gépek lenni, emberek maradunk!
Nehogy mások döntsék el, hogy meddig is élhetünk,
nem kell méreg, sem a testünkbe, sem a lelkünkbe,
nekünk a szabadság és a békesség az érdekünk!
Most dől el a jövő, ebben a következő néhány évben,
és a döntésektől nagyon sok függ, maga a létezés,
a fény győz, vagy a halál fog aratni az éjben.
Harc nélkül a válasz egyértelmű, mindenkinek vége,
s aki netán kegy folytán rabszolgaként megmarad,
az is csupán remegve mer felnézni a kék égre.
Senki semmit nem birtokolhat és jogai nem lesznek,
állatként az otthonába lesz majd örökre bezárva,
a sírján nem lesz név, rá virágot nem tesznek.
Most dől el a jövő, s az ismert világ romjaira hullhat,
azok, kik ezt tették az emberiséggel, meglakolnak,
s a felelősségre vonás elől, el egy sem bújhat.
Minden embernek van egy életútja, s vele együtt célja,
ez bizony akkor is igaz, ha mindezektől el is tér néha.
Valóra váltani az álmokat! Ez az óhaj mindenkiben él.
Függetlenül attól, hogy az álmodozó sok mindentől fél.
Dönteni mindig kell, kisebb, vagy nagyobb dolgokban,
ennek eredménye megmutatkozik az emberi sorsokban.
A jövő állandóan mozgásban van, s meg sohasem áll,
ki időben változtat, arra lehet, hogy egy szebb élet vár.
