Saját alkotásaim
A kudarc és a csalódás rendkívül fájó annak, aki átéli,
hihetetlenül nehéz elviselni, kínozza a lelket,
s nem öröm senkinek, aki ezt megéli.
A kudarc és a csalódás rendkívül fájó, elviselhetetlen,
beleég a tudatba, s lerombolja az önbizalmat,
a győzelem az, ami megfizethetetlen.
Kinek ne lennének komoly gondjai, fájdalma, s bánata,
szerelmi csalódásai, kudarca önnön vágyai terén,
és ki az, akinek mindez biza nem ártana?
Kinek ne lennének komoly gondjai, tragédiája, végzete,
csalódásai, félelmei, s nehezen beteljesülő álmai,
és mikor érhet vajon véget ez a rémmese?
Kinek ne lettek volna még fájó és szomorú percei,
égető szenvedése, szívét marcangoló bánata,
s terhei, mikkel nem tudott mit kezdeni?
Kit ne ért volna már csalódás az élete rögös útján,
s nem kínzott soha sérelem, igazságtalanság,
ki ne szeretett volna változtatni a sorsán?
Kinek ne lettek volna még boldogabb órái, napjai,
szeretetteli időszakai és pihentető éjszakái,
s oly titkai, amit magában kívánt tartani?
Szükség van a reményre, mindenkinek, mindenkor,
mivel nélküle oly álmatlanok a sötét éjszakák,
s felbukkanhat a balszerencse mindenhol.
Az élet igen sokszor kemény, rideg és biz kegyetlen,
rengeteg fájdalmat, csalódást, s bánatot okoz,
így szép álmok helyett, zavar van a fejekben.
Szükség van a reményre, talán jobban, mint valaha,
olyan időket él az emberiség, amely veszélyes,
s a reménytől, feléledhet a túlélés parazsa.
A híradókban nem lehet csalódni, semmikor és soha,
csupa baleset, vízkár, tűzkár vidítja fel a nézőt,
s ha egy nap nem hal meg senki, az csoda.
Gyilkosságok, s erőszak szórakoztatják a tömegeket,
tervezett háborúk és a népek nyomorba döntése,
azok töltik fel a lelkeket, fiatalokat, öregeket.
Csinált járványok, az élelem szándékos elpusztítása,
korlátozások és az állatok leöletése eladás előtt,
na ez döfi, hisz a cél az emberek megpuhítása.
A híradókban nem lehet csalódni, jól lekötik a nézőt,
elvonják a figyelmet a valóságról, az igazságról,
és a haláluk percéig mulattatnak minden élőt.
Ha mindenki csak vár a sült galambra tátott szájjal,
s a szemeit behunyva álmodozik a jóról,
akkor ki is törődne bárki mással.
Vár, miközben telnek a percek, az órák és a napok,
kezd türelmetlen lenni, s korog a gyomra,
érzi, ideje alkotni valami nagyot.
Érzi, ám mégsem tesz semmit, tegyék meg mások,
azonban ez a gondolkodás a vég felé visz,
s kútba eshetnek a szép álmok.
Ha mindenki tétlenül ül, s bambán bámul maga elé,
biz csalódhat, mert a többi ugyanezt teszi,
s mind haladnak az éhhalál felé.
A lélek sebei sokszor életünk végéig kísérnek,
s habár néha felcsillan a vigasz reménye,
valójában meg úgysem kímélnek.
Sajnos hihetetlen fájdalom okozására képesek,
s olykor-olykor megszűnnek rövid időre,
ám elfeledni képtelen őket a képzelet.
Eme sebeknek okozója lehet gyász, szerelem,
kudarc az élet színpadán, nagy csalódás,
és kihagyott lehetőségek, vegyesen.
A lélek sebei bár láthatatlanok, szinte izzanak,
az ember próbálja ügyesen titkolni őket,
s reméli, eljön a számára a pirkadat.
Egymást kézen fogva, könnyebb mindent túlélni,
elviselni a mindennapok terheit, ezt a világot,
s a félelmeken, a fájdalmakon túllépni.
Könnyebb megbirkózni a gondokkal, csalódással,
a veszteségek sorával, az igen nehéz sorssal,
és szembesülni a színtiszta valósággal.
Tisztább szívvel lehet szeretni, s őszintének lenni,
vidámabban megélni az élet számtalan percét,
és egy sikeresebb, boldogabb sorsért tenni.
Egymást kézen fogva, sokkal bátrabb is az ember,
nyugodtabb, meggondoltabb és segítőkészebb,
s ilyetén talán, emberibbé válhat egyszer.
A sóhajok hazájában bizony rengeteg a sóhaj,
nagyon sok a szenvedés, a fájó csalódás,
és a semmibe száll a számtalan óhaj.
Még napfény idején is felhők borítják az eget,
a vidám kacagás is bút, szomorúságot rejt,
és sokszor nem is szeret, aki szeret.
Könnyek patakjai patakzanak gyakorta lefelé,
és tőlük csillognak a vágyakozó szemek,
miközben a lélek elfordul befelé.
A sóhajok hazájában nem tündérálom az élet,
és sajnos ez így fog maradni mindaddig,
amíg a gonosz uralma nem ér véget.
Az élet rémálmok sora, melyek nem érnek véget,
s nem hagynak nyugodni senkit, amíg csak él,
és kitartanak, míg el nem jön a végzet.
Rengeteg a csalódás, mely gyötri a szívet, elmét,
és számtalan a teher, amelyet viselni muszáj,
ha az ember meg akarja valósítani a tervét.
A sors sokszor könyörtelen, nem igen kegyelmez,
elveheti azt a kevés jót is, ami örömöt okoz,
s eközben megkínoz és fegyelmez.
Az élet rémálmok sora, sokszor nyugalom nélkül,
küzdeni ez ellen kitartással, s reménnyel lehet,
a szeretet az, ami elhozza a békét végül.
