Saját alkotásaim
A hűvösség világában sokkal boldogabb az élet,
nem szenvednek a hőségtől az élőlények,
és felszabadultabb az összes lélek.
A növények nem száradnak ki, bőven teremnek,
az állatok élénkek, jól elvannak egymással,
s vidámak a napjai felnőttnek, gyereknek.
A hűvösség világában nincs feszültség és harag,
semmiféle rossz nem létezik, csak az öröm,
s az idő nyugalmasan, békésen halad.
A béke világában a háborúk soha nem léteznek,
nincs harag, gyűlölet, nincs ellenségeskedés,
és nincsenek olyanok, akik éheznek.
Minden nyugodt, néha még a szellő sem lebben,
a Nap mosolyogva ragyog az ég kékjében,
és ezt lefesteni sem lehetne szebben.
A szeretet ereje átjár mindenkit, az összes lelket,
boldogan telnek a percek, az órák, a napok,
és e helyütt, bárki biztonságra lelhet.
Természetes a segítőkészség, az emberek vígak,
sokat nevetgélnek együtt, igen kedélyesek,
és soha, de soha, semmiért nem sírnak.
A béke világában a csillagok őrködnek az éjben,
a Hold pedig bőkezűen szórja szét ezüstjét,
és mindenki együtt osztozhat a fényben.
Fel nem fogható érzés, milyen újra szabadnak lenni,
és ledobni a lelket a sötét mélybe lehúzó súlyokat,
s megkönnyebbülve, boldogan előre menni.
Elképesztő, amikor újjáéled a halottnak hitt remény,
s elhessegeti a tudatot fogva tartó sötét felhőket,
a Nap pedig ismét felragyoghat életünk egén.
Fel nem fogható az a sötétség, s a gonoszság árnyai,
az a folyamatos rettegés, melyet ezek kiváltanak,
ám végül mégis lehullanak a rabságnak láncai.
A tündérek völgyében szép zöldek a rétek,
kristálytiszta vizű patakok csobognak,
s e helyen különös lények élnek.
Manók, törpök és koboldok rejtőznek erre,
olykor csintalanok, máskor morcosok,
sokszor nem tudják hová, merre.
Ismerik a völgyet, barátjuk minden fű, s fa,
szinte észrevehetetlenek a bokrok alján,
mindig a holnapot várják, már ma.
Ez a hely igazi paradicsom, a béke szigete,
az itt lakókat nem láthatja emberi szem,
s nem fenyegeti a végzet hidege.
A tündérek völgyében az idő másként telik,
másképpen süt a Nap, kerekebb a Hold,
s itt mindannyian az örömüket lelik.
Kihasználtan élni igazi boldogság e világban,
olyan jó, ha kizsákmányolják az embert,
s ha alulmaradhat az érdemi vitákban.
Igazi álom, amikor halálig fizetjük az adókat,
s végül senkinek nem maradhat semmije,
hiszen el kell tartani a hazug csalókat.
Nincs jobb annál, mint lemondani mindenről,
hagyni, hogy kiöljék belőlünk a lelket is,
s aztán örömtáncot lejteni mindettől.
Kihasználtan élni a legjobb dolog, mi létezik,
örömteli, hogy életünk főképp szenvedés,
s hogy a halál mosolyogva érkezik.
Mennyire jó lenne egy gondtalan világban élni,
ahol a békesség és a boldogság természetes,
s amelyben nem kellene sosem félni.
Ahol mindig ragyog a Nap és ahol zöldell a rét,
kristálytiszták a vizek, bőven terem a föld,
s ahol soha nem lesz veszélyben a lét.
Ahol a szeretet szívből jövő és a becsület tiszta,
az ölelés igazi, a család, a barátság fontos,
s ahol a múltat senki nem sírja vissza.
Mennyire jó lenne egészségesen élni az éveket,
és jó emberként megöregedni annak idején,
leélve egy gyönyörű, s teljes életet.
Varázslatos pillanatok, melyeket megőriz a szív,
melyek örökre reménnyel töltenek el,
s melyekért a lélek csatákat vív.
Csatákat vív megterhelve a nehéz napok idején,
s a számtalan próbatétel szürkeségében,
míg megpihenhet a béke szigetén.
Csatákat vív másokkal és önmagával is folyton,
mivel tudja, érzi, csakis úgy sikerülhet,
ha végre úrrá tud lenni a sorson.
Varázslatos pillanatok, amikre vágyik az ember,
s amelyekért sokszor bármit megtenne,
remélve, hogy boldog lesz egyszer.
Az emberek nem bántanák egymást maguktól,
hogyha nem generálna a hatalom gyűlöletet,
s nem fordulnának ki emiatt magukból.
Békésen meglennének egymás mellett örökre,
és sokkal több lenne a vidámság, az öröm,
s nem lenne a lelkük mindig gyötörve.
Nem kellene rettegniük folyvást parancsokra,
hanem élhetnék az életüket ahogy akarnák,
s nem félnének a semmibe kapaszkodva.
Megértőbbek lennének, hiszen lenne is miért,
szebbek lennének a napok és minden perc,
s tudnák mit is tesznek és azt kiért.
Az emberek nem bántanák egymást sehogyan,
nem is lenne érdekük, nem lenne értelme,
s élnék a mindennapjaikat boldogan.
Vissza kell térni a múltba, az emlékek szárnyán,
s felidézni mindazt, ami valaha csodás volt,
így segítve túllépni a jelennek árnyán.
Mindazon pillanatok, melyek a szívekben élnek,
amelyek sok vidámságot és örömöt okoztak,
előkészítik a ragyogó útját a fénynek.
Vissza kell térni önmagunkhoz, kik voltunk rég,
és megnyugtatni, megpihentetni a lelkünket,
nem szabad feladni az álmainkat még.
Lehetne ez egy gyönyörű világ, amire vágyunk,
csupán félre kellene tenni minden rosszat,
s teljesülhetne valamennyi álmunk.
Eme világ kapuján átlépve a fény uralná a teret,
boldogság árasztaná el a lelkek sokaságát,
és a Nap beragyogná a kék eget.
Ott a régóta eltitkolt szerelmek valóra válnának,
az ölelések kihoznák mindenkiből a jót,
s csak örömteli sóhajok szállnának.
Lehetne ez egy gyönyörű világ, ha esélyt kapna,
s ha mindannyiunk önmagát adná végre,
az lehetne mindőnk legszebb napja.
