Saját alkotásaim
Hagyjuk már ama csodás szemfényvesztést, de végleg,
mivel mindabból, amit valóságosnak láttatnak,
semmi és soha nem volt igaz, de tényleg.
Mikor ébred végre az öntudat, s mikor végre az ember,
mikor fog rádöbbenni, hogy bizony eltiporták,
és az egyszerű emberi mivolta, az nem kell?
Hagyjuk már ama csodás szemfényvesztést, az látszat,
eltompítja a tudatot, s eltorzítja a valóságot is,
ezáltal mindenki, a sötétség foglyává válhat.
Az örök homályban élők boldogok, a fény nem zavarja őket,
s nem kell félniük a tisztánlátás okozta sokktól,
így bátran, lehetetlen álmokat szőnek.
Az örök homályban élők boldogok, vesztenivalójuk nincsen,
semmiképp nem árthat nekik a szörnyű valóság,
s azt el sem fogadnák, semmi kincsen.
Amikor utunk végén meglátjuk a fényt, a lelkünk örül,
immáron érezzük, ahogy a terheink lehullanak,
s a szívünket, kellemes érzés veszi körül.
Ahogyan az a fény erősödik, egyre könnyebbé válunk,
csodás, felfoghatatlan érzések járnak át minket,
és úgy tűnhet, hogy szinte már szállunk.
Amikor utunk végén meglátjuk a fényt, alig hisszük el,
megfáradt testünk végre szabad, s megpihenhet,
egykori lényünk pedig, igazi békességre lel.
Egyáltalán mennyit ér az életünk, vajon mennyit,
kezdettől a végig csak kihasználtak vagyunk,
és végezetül mégsem nyerünk semmit?
Egyáltalán mennyit ér az életünk, kinek mennyit,
az idő oly gyorsan elszalad, s mind elkopunk,
tényleg ennyit érünk, mindössze ennyit?
Az élet nagy sakktábláján, bizony nem könnyű a játék,
furfangosnak és nagyon kitartónak kell lenni,
nehogy a játékos, örök vesztessé váljék.
Biza nem mindegy, hogy melyik mezőre lép az ember,
mivel ha elkapkodja a lépéseit és hibákat vét,
akkor onnan visszautat, többé nem lel.
Az élet nagy sakktábláján, halálig zajlik eme a játszma,
a legtöbben, bizony csúfos kudarcot vallanak,
s egész életük, véglegesen el lesz játszva.
A tündérek békés és csodálatos világa, egy külön világ,
az emberi szemek számára soha nem látható,
ott a fény az úr, s mindig nyílik virág.
Zöldellnek a fák, a bokrok és természetes a nyugalom,
varázslatosan szép az a hely, s oly tökéletes,
az ott élőknek minden perc jutalom.
A tündérek békés és csodálatos világa a szeretet helye,
s mikor éjjelente e mágikus lények táncolnak,
a szívük, lelkük, jósággal van telve.
Elvesztegetett pillanatok, nehéz sorsok, keserű órák,
olykor némi vidámság és kevéske boldogság,
ezek folyamatosan az élet útjait róják.
Elvesztegetett pillanatok, nehéz sorsok, s fájó lelkek,
szerető szívek, fantáziadús álmok és vágyak,
az örökkévalóban, igazi békére lelnek.
Van mindenkinek elég problémája, akad belőle bőven,
s persze mindig könnyebb mások életét kritizálni,
miközben a magunkét védelmezzük bőszen.
Van mindenkinek elég problémája, több, mint kellene,
a megoldásuk azonban nagy kitartást igényelhet,
s ilyenkor mutatkozik meg, az ember jelleme.
Csupa vidám dolog szórakoztat minket a televízióban,
balesetek, bűnesetek, háború, némi erőszak,
s van részünk bőven, szépben, jóban.
Reklámok színesítik a napokat és cirógatják a lelkünk,
minden, ami belefér, pelenka, intim betétek,
autók, sörök, s ezekkel csak nyertünk.
Boldogan bámuljuk a képernyőt, mely visszanéz ránk,
sőt, szinte már beleszögez a fotelba a látvány,
s néha észrevétlen, tátva marad a szánk.
Csupa vidám dolog szórakoztat minket éjjel és nappal,
alkalomadtán kiosonunk a konyhába eszegetni,
ám nemsokára visszatérünk, teli hassal.
A digitális világ bűvkörében élve, számtalan az előny,
nincsenek titkok, nem szabadok a gondolatok,
s a Naptól is kímélve, lehúzzák a redőnyt.
Nem fáraszthatnak ki senkit, a hiábavaló önös álmok,
s az izzó vágyak, a felesleges szeretet ábrándja,
és akár egy óhajért is, behajtják a vámot.
Szükségtelen a készpénz, hisz némi szabadságot adna,
na a chip, az igen, az ember minden adatát látja,
és a sötétség elitjének rögvest átadja.
Egy érzésektől mentes világban minden annyira szép,
programozható az élet, a nap valamennyi perce,
és lényegtelen, hogy mit is akar a nép.
A digitális világ bűvkörében élve, az elme kora lejárt,
sőt, a normalitás ideje is véglegesen elköszönt,
és az élet eddig nyitott kapuja, bezárt.
