Saját alkotásaim
Az illúziók fogságában szenvednek az emberek,
ám ezt a legtöbben nem is veszik észre,
miközben akad gondjuk rengeteg.
Az illúziók fogságában minden szebbnek tűnik,
s ez így is marad, amíg nem lesz világos,
és a sötétség végre meg nem szűnik.
Mindenkinek megvan a saját útja, legyen az bármilyen,
s eme úton sokat kell küzdeni, sokat kell kiállni,
mielőtt az ember végül fáradtan megpihen.
Mindenkinek megvan a saját útja, amelyen önmaga jár,
és önmaga cipeli a terheit, miközben halad előre,
végig remélve, hogy reá csakis valami jó vár.
Az arcon meglátszik az élet okozta változás,
minden redő egy újabb fájdalmat takar,
és végül eljön majd ama számadás.
Az arcon meglátszik a jellem, vagy a hiánya,
minden, a múltnak, s a jelennek a hatása,
az ember sokat szenved, ám hiába.
Egy vidám nap sokat jelenthet a léleknek,
a mosolygás megcirógatja a szívet,
és értelmet tud adni az életnek.
Egy vidám nap megszépítheti a perceket,
ahogyan a napfény is a vihar után,
mikor elzavarja a sötét felleget.
Az út vége felé bizony elgondolkozik az ember,
s előtörnek a hajdani fénykora emlékei,
miken elmélázik könnyes szemmel.
Eszébe jutnak az egykori cselekedetei és tettei,
a vágyai, az álmai, az elképzelései, óhajai,
amiket a szívében el tudott rejteni.
Az út vége felé rájön a hibáira és a tévedéseire,
s miközben látni véli a szeretteinek arcát,
fájdalmasan gondol a nehézségeire.
Önmaga sorsával is nehezen küzd meg az ember,
pedig minden percben csak arra törekszik,
és emiatt lelki nyugalmat nem lel.
Gondokkal ébred reggel és azokkal pihen le este,
sőt, gyakorta álmában is forgolódik, vívódik,
mintha a holnap csakis veszély lenne.
Önmaga sorsával is nehezen küzd, hát a máséval,
és miközben igyekszik láthatatlanná válni,
nem bír el, a reá nehezedő árnyékkal.
A lélek mindig vágyakozik valami szépre, jóra,
elismerésre, megértésre és kedvességre,
reményre, szeretetre, biztató szóra.
A lélek mindig vágyakozik és sohasem adja fel,
sokszor önmagával is meg kell küzdenie,
amíg boldogságra, s békére nem lel.
Halad ám a gőzhenger, megállíthatatlanul, serényen,
nagyon igyekszik teljesíteni az elképzeléseket,
tömörít kitartóan és nagyon keményen.
Halad ám a gőzhenger, szétlapít minden apró követ,
s azt a milliárdnyi kavicsot, mely az útjába kerül,
ezzel okozva a tervezőknek nagy örömet.
Nem könnyű reményre találni vészterhes időkben,
mikor a félelem uralja az emberek életét,
és a sors bizonytalansága időtlen.
Nem könnyű reményre találni, s talán nem is lehet,
egész életünkben csak keressük és kutatjuk,
mégsem tudjuk, hogy ez hová vezet.
Egy kis hegyi városban összegyűlt a sok mocsok, szemét,
és ellepte az annak idején tiszta utcákat, tereket,
elvéve mindenki kedvét attól, hogy egyék.
Bűz terjengett a levegőben, beivódott a kövekbe, falakba,
s az egykori szép vidék élhetetlenné kezdett válni,
immáron nem lehetett fellátni a magasba.
Egy kis hegyi városban beszennyeződött minden, örökre,
az emberek már ki sem mertek lépni a házaikból,
és a továbbiakban sem lesz okuk örömre.
