versek Archívum - 124 / 228 oldal

Az élet sokszor meggyötör

Az élet sokszor meggyötör, megkínozza a lelket,

lehervasztja a fáradt arcokról a mosolyt,

s az ember kiutat nehezen lelhet.

Mindig újabb akadályt állít, s valamennyi nehéz,

elcsúfítja a szép álmokat, kiöli a vágyakat,

és mindezt még számtalan baj tetéz.

Az öröm sokszor nem felhőtlen és bizony kevés,

az érzelmek terén is hihetetlen a zűrzavar,

s evés helyett néha marad a nyelés.

Az élet sokszor meggyötör, ám muszáj harcolni,

meg kell küzdeni a problémákkal, a sorssal,

s végül talán sikerül nagyot alkotni.

Elkopik a test

Elkopik a test, miközben a lélek fiatal marad,

hajdani önmagának torz mása csupán,

s igen gyorsan a vég felé halad.

Fokozatosan veszít az erejéből és fáradékony,

mindenféle elváltozás mutatkozik rajta,

lassabb, kimerültebb, aluszékony.

Immáron nem tud gyorsan futni, sem ugrálni,

nem kitartó és minden hamar megviseli,

szeretne inkább otthon bujkálni.

Ezt azonban nem teheti, nem is hagyják neki,

s bár a benne lakozó lélek kitartásra kéri,

bármit is tesz, fájdalommal teszi.

Elkopik a test, ahogy az idő sebesen száguld,

legvégül már jártányi ereje sem marad,

s kiszáll belőle a lélek, akivel társult.

Mesterkélt szavak

Mesterkélt szavak, amelyekkel manipulálnak,

és amelyeket ráerőltetnek az emberekre,

remélve, hogy általuk kapitulálnak.

Kapitulálnak és feladják önmaguk kis világát,

ahelyett, hogy átgondolnák mindezeket,

s megtalálnák a helyes út irányát.

Sajnos sokan elhiszik azt, ami csupán látszat,

teljesen átadják az irányítást másoknak,

s ez a későbbiekben nagyon fájhat.

Mesterkélt szavak, egy kitalált valóság képei,

rengeteg az ármány és a gonosz szándék,

s így pusztulnak el a világ népei.

Az emberek nem bántanák egymást

Az emberek nem bántanák egymást maguktól,

hogyha nem generálna a hatalom gyűlöletet,

s nem fordulnának ki emiatt magukból.

Békésen meglennének egymás mellett örökre,

és sokkal több lenne a vidámság, az öröm,

s nem lenne a lelkük mindig gyötörve.

Nem kellene rettegniük folyvást parancsokra,

hanem élhetnék az életüket ahogy akarnák,

s nem félnének a semmibe kapaszkodva.

Megértőbbek lennének, hiszen lenne is miért,

szebbek lennének a napok és minden perc,

s tudnák mit is tesznek és azt kiért.

Az emberek nem bántanák egymást sehogyan,

nem is lenne érdekük, nem lenne értelme,

s élnék a mindennapjaikat boldogan.

Mily terhet cipel egy lélek

Mily terhet cipel egy lélek, az fel nem fogható,

mindenkinek megvan a saját búja, keserve,

ami másokkal meg nem osztható.

Annyi fájdalmat kell kibírni és eltűrni sokszor,

s annyi elutasítással muszáj szembesülni,

amennyire az ember nem is gondol.

Öröm és vidámság nélkül kegyetlen ez az élet,

hihetetlenül nehéz megvédeni önmagunkat,

s ez a világ nem érdemel ilyen véget.

Nem érdemel, hiszen még él benne jó és szép,

szeretet, szerelem, ragaszkodás, vágyak,

s az ég lehet még felhőtlenül kék.

Mily terhet cipel egy lélek, talán ki nem derül,

s mégis meg kell próbálni úgy hozzáállni,

hogy a szív kerekedhessen felül.

Egymással összefogva

Egymással összefogva könnyebb lehetne az élet,

könnyebb volna megbirkózni a gondokkal,

és nyugodtabb lenne rengeteg lélek.

Jobban átvészelhetőek lennének eme nehéz idők,

elviselhetőbbé válnának a megpróbáltatások,

és jó dolgokról is lennének hírvivők.

Egymással összefogva a világ békességben élne,

a szeretet és a jó szándék legyőzné a gonoszt,

s felragyoghatna a fény ideje végre.

Bizonytalanságban tartva

Bizonytalanságban tartva milyen lehet a jövő,

miképpen érezhetik magukat az emberek,

s hogyan uralkodhat a sok cselszövő?

Miként lehet túlélni ezt a folyamatos nyomást,

mennyi esélye van az életben maradásnak,

és miképpen találnak rajtunk fogást?

Emlékszünk még arra, hogy mikre is vágyunk,

miként válhatott az emberiség ilyen rideggé,

s hogy tiporhatják el minden álmunk?

Hogyan lehetett elfeledni, mi jelent a szeretet,

a ragaszkodás, a hűség és az igaz barátság,

vajon van erre tisztességes felelet?

Bizonytalanságban tartva mennyi az esélyünk,

magával sodor minket a gonoszok sötétje,

s lehet-e még egyáltalán reményünk?

Könnyebb a szemeket behunyni

Könnyebb a szemeket behunyni, mint látni a valót,

és könnyebb nem tudomást venni a gondokról,

mint elzavarni minden hazugot, s csalót.

Kényelmesebb mások kínján viccelődni, s tréfálni,

semmint megoldani mindenkinek a saját baját,

az elől persze nehéz csak úgy elsétálni.

Egyszerűbb félrenézni, amikor sokan szenvednek,

s nem meghallani a segítségkérést, a fohászt,

persze végül mindenkinek csengetnek.

Könnyebb a szemeket behunyni, s másra gondolni,

akarattal elhessegetni az igazságot, a veszélyt,

és nehezebb építeni, mint rombolni.

Mesél a szél

Mesél a szél, miközben körbejárja a világot,

útja során betekint a legkisebb helyre is,

s a réten megcirógat minden virágot.

A történetei a reményről, álmokról szólnak,

a szeretetről, a békéről és a biztonságról,

teret adva minden szépnek, jónak.

Regél az összetartozásról, az igaz ölelésről,

a szerelemről, a vágyakról, a megértésről,

és a szerető szülő, gyermek kötelékről.

Jótékonyan hallgat a mélységes sötétségről,

a gyilkos erejű viharokról, a villámokról,

és az éjszakák dermesztő sötétjéről.

Mesél a szél, hogy megnyugtassa a lelkeket,

és némi vidámságot vigyen a szívekbe,

ezzel szebbé téve a nehéz perceket.

Remény nélkül

Remény nélkül egyre elviselhetetlenebb az élet,

egyre kilátástalanabbak a mindennapok,

s egyre összetörtebb a sok lélek.

Ez a világ a gonoszok világa, s nem tűri a fényt,

kiirtásra kerül minden, ami valaha jó volt,

nem kímélve semmiféle lényt.

Az állandósult rettegés és a félelem nem enged,

nincs sajnálat, ahogyan emberség sincsen,

s felnőtt, gyerek egyaránt szenved.

Remény nélkül elvesznek az álmok, s a vágyak,

megkeserednek az érzelmek, a szerelmek,

és a sóhajok a semmibe szállnak.

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30