Saját alkotásaim
Remény nélkül egyre elviselhetetlenebb az élet,
egyre kilátástalanabbak a mindennapok,
s egyre összetörtebb a sok lélek.
Ez a világ a gonoszok világa, s nem tűri a fényt,
kiirtásra kerül minden, ami valaha jó volt,
nem kímélve semmiféle lényt.
Az állandósult rettegés és a félelem nem enged,
nincs sajnálat, ahogyan emberség sincsen,
s felnőtt, gyerek egyaránt szenved.
Remény nélkül elvesznek az álmok, s a vágyak,
megkeserednek az érzelmek, a szerelmek,
és a sóhajok a semmibe szállnak.
Meddig tűrjük, hogy mások döntsenek helyettünk,
mások mondják meg, mikor, mit tehetünk,
s mások uralkodjanak felettünk?
Miért fogadjuk el, hogy tönkretegyék az életünket,
hogy eltiporják a szabadságunkat, jogainkat,
s előidézzék a kínzó végzetünket?
Hogyan hagyhatjuk azt, hogy elvegyék a javainkat,
s amíg sokszorosára növelik a bajainkat,
elnémítsák a józan szavainkat?
Hogy nézhetjük tétlenül, hogy állatként kezelnek,
tücsköt, bogarat és férget etetnek velünk,
míg a világra rácsokat szerelnek?
Milyen szülő az, aki a saját gyermekeit sem védi,
tétlenül hagyja, hogy kísérletezzenek rajtuk,
s eközben az igazságot azt kétli?
Meddig tűrjük, hogy a halálunkig igában tartanak,
félelmet és rettegést generálnak a számunkra,
míg ők otthon békésen alszanak?
A manipuláció világában a borzalom rengeteg,
tetszés szerint tehetnek bármit, bárkivel,
s azután újabb rémségekbe kezdenek.
Folyamatosan adagolják a félelmet, a rettegést,
s miközben egyre gyarapszik a vagyonuk,
tökélyre fejlesztik a hazug tettetést.
Álnokságuk és gonoszságuk nem ismer határt,
lelkiismeretük nincs, becsületük szintúgy,
s tervszerűen osztogatják a halált.
A céltáblájuk közepén van felnőtt és gyermek,
idős, fiatal, férfi, nő, egészséges, elesett,
s minden élőnek ássák a vermet.
A manipuláció világában nem lesz nyugalom,
s nem lesz békesség, öröm, vidámság,
amíg a gonosz uralkodik a tudaton.
A pusztítás lovasa keményen végzi a dolgát,
ahol feltűnik, ott lángba borul minden,
megkeserítve az emberek sorsát.
Nyomában jár a halál és az iszonyú rettegés,
égett tetemek jelzik, hogy merre haladt,
s nem maradt utána, csak szenvedés.
A pusztítás lovasa vágtat, nem fog megállni,
nem kímél és nem kegyelmez senkinek,
csak a szeretet tudja az útját lezárni.
Ismét eltelt egy év, nem volt jó, sem szép,
rengeteg teherrel kellett megküzdeni,
s vért izzadtak az emberek, a nép.
Számtalan korlátozás, rettegés és félelem,
új, s még újabb adók, nyomorgatás,
a sötét erők praktikája végtelen.
Agymosás, hazugságok garmada, ámítás,
kilakoltatások és az üzletek bezárása,
a senkivé válás felé való csábítás.
Kilátástalanság, bizonytalanság, s végzet,
számtalan szándékos, felesleges halál,
a becsület igen sokaknál elvérzett.
Még azonban él az élet csírája, a remény,
és soha nem szabad feladni semmit,
legyen a sors bármilyen kemény.
Szeretet nélkül azonban nem marad esély,
tiszta szív szükséges, egymás segítése,
hisz folyamatosan fennáll a veszély.
Ismét eltelt egy év, eztán nehezebb jöhet,
összefogás nélkül nincsen menekvés,
ám minden rosszat egy jó követ.
Mi értelme az életnek, ha a szomorúság rengeteg,
s alig van benne öröm, kihalóban a szeretet,
és érzéketlenekké váltak az emberek?
Mi is a jó van abban, hogy mindenki szolga lehet,
és fejet hajtva, rabként élve nyomorult életét,
szabad akaratából semmit nem tehet?
Miért is kellene küzdeni bármiért, ha értelmetlen,
ha kiölik a lelket is az emberek sokaságából,
s ha az igazság bűn, sőt kényelmetlen?
Minek a jó szándék, ha nem párosul valódi tettel,
és nagyon sokan lassan alamizsnából élnek,
s rettegve kelnek, ha csörren a vekker?
Mi értelme az életnek, mikor a sötét gonosz az úr,
és a gyűlölet hihetetlenül elterjedt a Földön,
s mindenhol az iszonyatos harag dúl?
Elmebajos világ az, amelyben most élünk,
s amelyben úgy rettegünk, szenvedünk,
és amibe belehal az igazi énünk.
Amelyben a jót üldözik, s a hitvány feszít,
a becsületes elvérzik, az aljas dicsőül,
és a tisztességes mindent elveszít.
Az emberség ritka, mint Holdon a levegő,
a gonosz gyűlölete ellenünk hatalmas,
s hamar megtelik minden temető.
Az emberek megosztottak, s kínzó a jövő,
családok bomlanak szét, vesznek össze,
és pusztul a sok mérget nyelő.
A barátságok felbomlanak, a szerelem fáj,
a nehézségek elpusztítják az értelmet,
s az emberi faj olyan, mint a nyáj.
Elmebajos világ, gyorsan közelgő végzet,
önmagunk és szabadságunk feladása,
csak felgyorsítja a sötét véget.
Akartok-e szolgák lenni, s nagyurak kapcája,
fejet hajtani az elnyomóknak, a gonosznak,
miközben kifoszt az aljasok bandája?
Akartok-e feláldozni mindent, mi fontos volt,
és ami számotokra az élet értelmét adhatta,
s amiről egykor az egész világ szólt?
Akarjátok-e a családotokat elveszíteni örökre,
hagyni, hogy elvegyék tőletek a reményt is,
s ráhagyni mindent a sötét körökre?
Akarnátok-e, hogy kihaljon a Földről a fény,
s megszűnjön a létezésnek a csirája végleg,
és ne létezzen többé emberi lény?
Szeretnétek-e szeretet, s békesség nélkül élni,
elfeledni mindörökre a csodás nyugalmat,
s azt, amikor nem kellett mindig félni?
Feláldoznátok-e a gyerekeitek jövőjét, álmát,
az ő vágyaikat, esélyüket, ártatlan lelküket,
s rájuk eresztenétek a végzetnek árnyát?
Volna értelme becstelenül, hitványul létezni,
mindenféle jogok és szabadság nélkül,
s belül csak mély ürességet érezni?
Akartok-e szolgák lenni és értéktelen nullák,
akik nem többek rettegő senkiháziaknál,
s kik harc nélkül lesznek majd hullák?
Elmebaj mindaz, ami újabban a világban történik,
káosz és zűrzavar van kialakulóban mindenütt,
s a sötétség gonosz ereje erősen örvénylik.
Eleddig minden normálisan működött mindenhol,
az emberek tették a dolgukat, ahogyan kellett,
s voltak jó napjaik, pihenő idejük mindenkor.
Nem volt feszültséggel, s gyűlölettel teli a levegő,
az öröm, a boldogság, a vidámság, magától jött,
és nem volt ennyi menekülési utat kereső.
Manapság azonban a könyörtelenség ereje pusztít,
szembeállítja a rokonokat, a legjobb barátokat,
s mindenkit árulásra, önmegtagadásra buzdít.
Folyamatos a mérgezés a levegőben, az ételekben,
ahogyan a vízben is és mindenben miben lehet,
s hihetetlen a visszafejlődés az értelemben.
Mindennaposak a veszekedések, a meg nem értés,
a háttér nagyon ügyesen manipulálja az elmét,
s így kihalóvá lesz majd az emberi érzés.
Kényszerítéssel és fenyegetéssel mulat a hatalom,
totális az elnyomás, a megfélemlítés az eszköz,
s nemsokára vér folyhat a termő talajon.
Elmebaj, hová is jutott az emberiség és mivé vált,
egy maroknyi pszichopata elveheti a jogokat,
egy maroknyi, amely pusztít, gyilkol, s árt.
Mindenki fél valamitől, még ha le is tagadja,
a csalódástól, a viszonzatlan szerelemtől,
és a kudarctól, ami magával ragadja.
A becstelenségtől, a hitványságtól és a bútól,
a kirekesztettségtől, a kizsákmányolástól,
s attól, hogy letér egyszer az igaz útról.
A fájdalomtól, amely folyton gyötri a lelkét,
a betegségektől és a hazugságok sorától,
tudva, így elősegíti a sötétség tervét.
A veszteségektől, amik kivéreztetik a jelent,
a soha meg nem bocsátható tévedésektől,
melyek többsége utolsó esélyt jelent.
A számkivetettségtől, az aljas korlátozástól,
a kötelező mérgektől, a fenyegetettségtől,
és a durva, erőszakos kíváncsiságtól.
Mindenki fél valamitől, mi fogságban tartja,
és egész életútját behálózhatja a rettegés,
amíg a fejét örök álomra nem hajtja.
