Saját alkotásaim
Az édesből is lehet keserű, ha az élet azzá teszi,
és gyakorta nyomorgatva a lelkek sokaságát,
az emberek maradék életkedvét is elveszi.
Az édesből is lehet keserű és méreggé is válhat,
méreggé, amely átitatja valamennyi percet,
s teret adhat a fájdalomnak, gyásznak.
A mézesmadzag deleje sokszor túlontúl hatásos,
s amikor eme varázs végleg kiteljesedik,
a végeredmény legtöbbször halálos.
E madzag bűvkörébe vonzza azokat, akik vakok,
és lassan ható mérget csepegtet a füleikbe,
amitől aztán el is hiszik, hogy nagyok.
A mézesmadzag deleje hamis ígéretekkel csábít,
és igen ügyesen bájolja el az emberiséget,
minden értelmet, s józanságot elhárít.
Forr a méreg az üstben, s a fekete füst száll,
émelyítő bűz terjeng a környezetében,
az élőlényekre semmi jó nem vár.
A fortyogó folyadékban igen sok az adalék,
s tesznek róla a folyamatot felügyelők,
hogy igen kevés legyen a maradék.
Forr a méreg, amely elpusztíthatja a Földet,
s ha nem fog kialudni a tűz az üst alatt,
többé senki nem talál életet, zöldet.
Nincs gyilkosabb méreg, mint a politika métely,
kínzóbban öl, mint az arzén, vagy akár a cián,
és efelől soha, senkiben ne legyen kétely.
Kegyetlenebb is azoknál, hisz lassabban pusztít,
oly kíméletlenül csap le a hiszékeny elmékre,
s azért teheti, mert az emberiség szundít.
Eme mocsok méreg szétterjed az egész világon,
és akadálytalanul rombol a földön, a vízben,
s a levegő pusztításával sem áll hadilábon.
Beszivárog a legapróbb sejtekbe, minden térbe,
sunyi és aljas módon, parazitaként élősködik,
míg a megsemmisítést nem viszi végbe.
Nincs gyilkosabb méreg, mint a politikai fertő,
amely könyörtelen, simulékony és gonosz,
az igazságot pedig igen ügyesen elrejtő.
Folyamatosan, gonoszul csöpögtetik a mérget,
nincs megállás, a cél a végső elpusztítás,
s kegyelmet soha, senki nem kérhet.
Mindenáron keresztül akarják vinni a tervüket,
s megszerezni maguknak az egész bolygót,
eladva a sátánnak a sötét lelküket.
Az emberiség nyűg a számukra, nem kellenek,
hiszik, hogy ők mindenki fölött uralkodnak,
mindig új és újabb ármányba kezdenek.
Kezükben a világ pénze, de sajna az sem elég,
nekik kell a világűr, sőt az egész galaxis,
utánuk még a világegyetem is felég.
Eltüntetnek minden jót, a jövő nem is létezhet,
számukra alakult ki az élet, nekik süt a Nap,
s övéké kizárólag valamennyi lélegzet.
Folyamatosan csöpögtetik a mérgező szavakat,
és ha az emberiség nem tér magához végre,
mielőtt végük, elveszik minden javukat.
Már nincs a világon más, csak a dicső méreg,
hiszen eltűnt minden, mi valaha érték volt,
s ebbe belesápad az öreg földkéreg.
Kihalt az összes emberinek nevezett érzelem,
viszont virágkorát éli a gonosz aljasság,
s odújába szorult vissza az értelem.
Fennen ragyog a rettegés, a félelem kultusza,
az önbecsapás és a hazugságban való hit,
s az egekben a józan emberek pulzusa.
Immáron a régi jó betegségek kora elveszett,
a gyötrő, akut gondok, s lázas szenvedések,
egyike sem volt előre megtervezett.
A természetet kivetkőztették igazi mivoltából,
s el lett tüntetve mindaz, ami szép, eredeti,
a sötétség követőinek a jóvoltából.
Már nincs a világon más, s nem létezik egyéb,
mint csakis a méreg dicsőítése, a behódolás,
s aki nem ébred, ebbe a csapdába belép.
A lét a tét, nem más, csupán ennyi,
nem kellene már a létünkért tenni?
Biza eljött az ideje csatasorba állni,
s nem lustán a szent csodára várni!
Kiirtanak minket, hogyha hagyjuk,
a halált jobbról és balról is kapjuk.
Belefúlunk a gonosznak mocsarába,
s öntik a mérget mindőnk poharába.
El akarnak taposni, mint a férgeket,
s kitörölni az eddigi, tűrhető éveket.
Semmivé foszlik az összes tettünk,
s nézzük meg, hogy mivé is lettünk!
Elveszik tőlünk a levegőt és a jövőt,
elhamvasztják a fájón, sírva nyögőt.
Olyan ügyesen osztják meg a népet,
minden jó és szép a pokolban éghet.
Ím a gyerekek is céltáblákká váltak,
s ezzel a reményeik máris elszálltak.
Nem állnak le, s nem kegyelmeznek,
minden ellenállót megfegyelmeznek.
A lét a tét, nem más, csupán ennyi,
nem kellene már a létünkért tenni?
Biza eljött az ideje csatasorba állni,
s nem lustán a szent csodára várni!
Elképzelhetetlen, hogy ekkora gonosz létezhet,
és felfoghatatlan az egyszerű elméknek ez,
azoknak, akik önmaguk ellen vétkeznek.
Mindazok, kik szentül hiszik, a méreg segíthet,
s tátott szájjal várják a megmentő csodákat,
és bíznak benne, egyikük sem veszíthet.
Elhiszik az erőszakos propagandát, az ámítást,
és a mindennap változó hazugság folyamot,
s az öngyilkosságba hajszoló csábítást.
Elfogadják, hogy a szervezetük gyenge, silány,
és nem tud megbirkózni semmiféle kórral,
s csakis az öngyilkosság a helyes irány.
Elképzelhetetlen számukra az erő, a győzelem,
pedig amennyiben összeszednék magukat,
könnyen túljutnának ezen, győztesen.
Az értelem tava egy letűnt kor maradványa,
egykor csodás napokat látott maga körül,
ám mára beindult a végső hanyatlása.
Egy mély völgyben található az ősidők óta,
sűrű erdővel borított hegyek néznek le rá,
és annak idején sok állat hallott róla.
Lejártak a partjára magukba szívni a tudást,
s naponta itták a kristálytiszta, dús vizét,
majd gyakorolták a menekülést, futást.
A tó fénykorában az egész helyet betöltötte,
s néha már olyannyira megtelt életerővel,
hogy a szárazabb helyeket is elöntötte.
Áldásos hatása érvényesült fűben és fában,
miatta borultak virágba a közeli mezők,
s vize éltette őket télben és nyárban.
Egy idő után zavaros víz csörgedezett belé,
teli vegyi méreggel, trágyával, kosszal,
és a szenny tömegével indult felé.
Mikor elérte, sűrű és sötét mocsok lepte el,
bűzös lett, az állatok ivás után meghaltak,
s a természet érezte, ez gonosz jel.
Az értelem tava a kiszáradás szélére került,
sekély lett, ám elérte egy friss vizű patak,
s a tó a végzet elől a reménybe merült.
A halálunkat akarják mindenképpen, bármi áron,
körmönfontan adagolják a hazugságaik sorát,
és nyújtják a kínt, hogy az sokáig fájjon.
Elhitetik, hogy csak jót akarnak a Föld népeinek,
és közben bezárnak, egymás ellen uszítanak,
s fittyet hánynak az igazság tényeinek.
Éjjel, s nappal propagálják a gyilkot, a mérgüket,
s a luciferánus, gonosz körök kiszolgálásával,
jócskán kamatoztatják a véres pénzüket.
Statisztikákat hamisítanak, megmentőt játszanak,
ám valójában lelketlen, s aljas féreg az összes,
bármennyire is jónak, rendesnek látszanak.
Elveszik a született jogokat, a szabadságot leölik,
és semmiféle reményt nem hagynak táplálni,
mindazokat, kik ellenállnak, biz megölik.
A halálunkat akarják, mégis lehet másabb a vége,
ahhoz azonban küzdeni kellene az életünkért,
s felébredni az egész emberi fajnak végre.
