keserűség Archívum - 6 / 7 oldal

A legrosszabb napszak

A legrosszabb napszak, a reggel, mikor ébreszt az óra,

s álmatagon, félkábán, keserűen ébred az ember,

tudván, hogy nem számíthat semmi jóra.

Lassan feláll és felfrissülésre a fürdőszoba felé baktat,

nem érti, nem képes felfogni, miért bünteti a sors,

s miért van az, hogy hétköznapok vannak.

A munka már régóta ássa a sírját és majd bele is teszi,

tenni ellene mégsem tud, nincs igazán választása,

s emiatt az örömét eme világban nem is leli.

A legrosszabb napszak, a reggel, tönkreteszi az álmot,

ez csupán a nyugdíjig lesz így, ha azt eléri valaki,

ám addig az élet, jócskán beszedi a vámot.

Mikor a méz is keserű

Mikor a méz is keserű, akkor már nagy a baj,

semmi nem tetszik és szenved a lélek is,

s nem tud elülni a szívekben a zaj.

A testet is fájdalom gyötri, s igen sok a gond,

sikertelenség övezi a napok nagy részét,

a sors minderre még pezsgőt is bont.

Mikor a méz is keserű, jön egy kellemes nap,

ami felüdít, felfrissít és vidámabbá tesz,

s maga után szép emléket hagy.

Egész életünkben

Egész életünkben, csupán mások szolgái vagyunk,

kidolgozzuk a lelkünket, a majdnem semmiért,

s magunk után szinte semmit nem hagyunk.

Nem fognak emlékezni reánk, mint dicső hősökre,

s mint egyfajta segítőre, támaszra, támogatóra,

sokkal inkább, mint gyáva, senki ősökre.

Azért élünk, hogy egyesek jól élhessenek általunk,

és miközben ők dőzsölnek a mi munkánk által,

mi csak a békés halálunkra várhatunk.

Egész életünkben számtalan bánat és keserűség ér,

megannyi lelki sebet szerzünk, sok fájdalmat,

ez az élet ennyi szenvedést tényleg megér?

Mindenkinek megvan

Mindenkinek megvan a maga keserve, ami fáj,

ami égeti a lelkét, amely nyomorba dönti,

s amelyet sokszor elhallgathat a száj.

Legyen az idős, középkorú, vagy esetleg fiatal,

mindőjük küszködik valamivel az életében,

s az idők végezetéig tarthat a viadal.

Nem akarja megérteni egymást sajna az ember,

pedig túllépni a gondokon, s a fájdalmakon,

csakis együtt lehetséges majd egyszer.

Mindenkinek megvan a lehetősége és reménye,

ahogy megvannak a titkos álmai, s vágyai is,

ám ritkán kerül a sors az ember kezébe.

Amíg valaki meghal

Amíg valaki meghal, számtalan problémája akad,

alig van nap, amikor igazán nyugodt lehet,

s mindez a világ gonoszságából fakad.

Rengeteg küzdelem és sok félelem keseríti a létet,

számtalan gond nehezíti a mindennapokat,

ám az élet nem érhet ilyen csúfos véget.

Muszáj küzdeni, mert egyszerűen más kiút nincs,

s ez még akkor is igaz, ha sajnos hihetetlen,

bizony az akarat, a kitartás nagy kincs.

Amíg valaki meghal, szétzúzzák a lelkét sokszor,

megalázzák, megtiporják és földbe tapossák,

viszont a remény így is az életre voksol.

Nagyon nehéz elfogadni

Nagyon nehéz elfogadni, hogy elkopik az ember,

és hiába tesz meg bármit, mindez ellen,

lelki békére, nyugalomra nem lel.

Egyre több minden fáj, s fátyolossá válik az elme,

szétfoszlanak a gyermeki, fiatalkori álmok,

és semmivé válik mindenki terve.

A test jóval kevesebbet bír és egyre csak gyengül,

a felfogóképesség csupán árnyéka magának,

s már egy fuvallatra is félve rezdül.

Nagyon nehéz elfogadni, hogy közeleg a végünk,

pedig nincs választási lehetőség, nincs kiút,

s végül kiderül, mennyit is értünk.

Állandó árnyékban

Állandó árnyékban nehéz kicsirázni a magnak,

és szinte lehetetlen, hogy egykor felnőjön,

s megmutathassa magát a Napnak.

A folytonos taposás alatt a fűszálak megtörnek,

és nem olyan szép a rét, amennyire lehetne,

főképpen, ha még az esők sem jönnek.

A szakadatlan félelem elpusztíthatja a lelkeket,

véget vethet a legszebb álmok sorának is,

és megkeserítheti a kellemes perceket.

Állandó árnyékban bujdokol a szegény remény,

már alig meri szemét rávetni a nagyvilágra,

hisz tudja, az ereje most igen csekély.

A hitelek csapdájában

A hitelek csapdájában rengeteg ember kínlódik,

és talán az életük végéig nem lelnek kiutat,

a legtöbbjük emiatt a haláláig vívódik.

Számukra mindennap egy rettegés, s igazi átok,

a lelkük megtörten, meggyötörten szenved,

elhagyta őket a remény és rútak az álmok.

Elvesztettek szinte mindent, keserűek a napjaik,

egyik tragédia a másik után éri mindőjüket,

és egyre keményebbek a kínzó harcaik.

A hitelek csapdájában vergődve a lét kegyetlen,

s miközben e pokolból menekülni vágynak,

félnek, ez nem fog sikerülni a jelenben.

Az élet

Az élet, mint olyan, főleg szenvedések sokasága,

számtalan a tennivaló, a halálig tartó munka,

s az ember elsüllyed a napok mocsarába.

Oly sok a teher, hogy szörnyen nehéz azt cipelni,

gyakorta még levegőhöz jutni sem egyszerű,

s minden kis hibáért jól meg kell fizetni.

Bezzeg az öröm, a vidámság, a szeretet az kevés,

amint kevés a megértés, a becsület, a bizalom,

s csak ritkán hallható, hogy valami mesés.

Az élet sokak számára biz gyötrelem, kínok sora,

bekorlátozások tömege, szomorúság és bánat,

ám feladni nem szabad, semmikor, soha.

Megannyi teher

Megannyi teher nehezíti a napokat, az éveket,

felemésztve rengeteg erőt és energiát,

s megrövidítve az emberi életet.

Eme teendő halom elvonja a figyelmet másról,

nem igen hagy lehetőséget elmélkedni,

s megfoszt társtól, vágytól, gyásztól.

Kiöli a lelkeket, s szinte élő holtakká változtat,

eltompít, megvisel, kiszolgáltatottá tesz,

és tehetetlenné, gyengévé kárhoztat.

Megannyi teher mérgezi és keseríti a perceket,

elmossa a szeretet lángját, a jót, a szépet,

s megfásít felnőttet, gyermeket.

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30