halál Archívum - 11 / 16 oldal

Fenyegetésből és zsarolásból

Fenyegetésből és zsarolásból állnak mostanság a napok,

ennek a borzalomnak szinte mindenki ki van téve,

s a következményét viselik a kicsik, s a nagyok.

Ijesztgetés, rémítgetés tölti be az életünk minden percét,

s nem lehet nyugodtan dolgozni, tanulni, szórakozni,

a bábok bármi áron végrehajtanák a gonosz tervét.

Nekik nem számít más, csak a pénz és a hatalom deleje,

a fizetett bérencek hosszú sora, a hazug médiaterror,

mindezek a sötétség igazi, gyilkos, s aljas ereje.

Fenyegetésből és zsarolásból készül számunkra a halál,

s nem mondanak le arról, hogy eltöröljék a létünket,

és győzni fognak, ha a fény új erőre nem talál.

Egykoron valaha

Egykoron valaha élt a völgyben egy disznó,

oly vidám volt, fürgén túrta fel a földet,

és sugárzott róla, hogy jópofa fickó.

Szerette a hasát, naphosszat élelem után járt,

nem válogatott, s bármit elfogyasztott,

és folyvást újabb, friss étkekre várt.

Az evésen kívül aludni imádott a legjobban,

sosem tartott attól, ami meg nem történt,

s attól sem, hogy az álla felkoppan.

Egyszer nagyobb disznók találtak a földjére,

s közölték vele, attól kezdve az az övék,

és igényt formáltak minden zöldjére.

Nem tetszett neki mindez, nem igazán örült,

ám a nagyobbak túl meggyőzőek voltak,

s a mérgező szavaiknak végül felült.

Azt röfögték neki, hogy nem való semmire,

és ne is igyekezzen szaporodni sohasem,

s kerülje el a Földi létet jó messzire.

Szinte hipnotizálták, átjárta lelkét a félelem,

rettegni kezdett, s nem is mert ellenállni,

és elhitte, ezen változtatni képtelen.

Elvették tőle a reményt, mindazt mi jó volt,

semmit nem hagytak neki, csak önmagát,

s onnantól minden a végzetéről szólt.

Egykoron valaha élt egy disznó, mára múlt,

nem bírta elviselni a tehetetlenség terhét,

s bánatában öngyilkos lett és kimúlt.

Viharfelhők gyűlnek

Viharfelhők gyűlnek ismét, erősek, s nagyobbak,

itt van az ősz, hamarosan lesújtanak a világra,

s nem maradnak utánuk, csak halottak.

Mindenfelé a tetemek jelzik majd a viharok útját,

szétvert életek, szétrombolt házak és kertek,

s a rombolás eltakaríthatja a világ múltját.

Múlt nélkül a jelen sem ugyanaz, s jövő nem lesz,

örök sötétségbe borulhat ez a gyönyörű Föld,

ha a megmaradt élet ez ellen nem tesz.

Viharfelhők gyűlnek, a háttérből fúj a halál szele,

vannak azonban még menedékhelyek néhol,

amelyek egy kis reménnyel vannak tele.

A Gonosz arca

A Gonosz arca manipulatív, mimikája igen ügyes,

legtöbbször oly kedvesnek, s bájosnak tűnik,

mindenki ezt látja, aki nem szemfüles.

A helyzettől függően gyakran változik a kinézete,

rengeteg maszkot használ, mások arcmásait,

s emiatt hatásosabb a sötétség igézete.

Mindig az alkalomhoz, s a célhoz igazítja az arcát,

igyekszik minél több embert bűvkörébe vonni,

és sunyin, a háttérből irányítja a harcát.

A tekintete hipnotikus, s megosztottságot gerjeszt,

a pólusain keresztül gyilkos mérget választ ki,

melynek a megsimítása is halált terjeszt.

A Gonosz valódi arcát csupán hű szolgái láthatják,

s mikor szörnyű tetteiken gőgösen mosolyog,

tudják, hogy a jutalmukat megkapják.

Az élet olyan rövid

Az élet olyan rövid, s annyira gyorsan elmúlik,

mindenkire másképpen sújt le majd a sors,

van kinél a szenvedés nagyon elnyúlik.

Vannak, akikért hirtelen, váratlanul jön a halál,

mások évekig kínlódnak, szenvednek sokat,

és biz megnyugvást egyikük sem talál.

Mindenki önmaga cipeli saját terheit a vállain,

van aki retteg, s félelemben telnek napjai,

ám képtelen túllépni a saját gátjain.

Megannyi pillanat vész el az idő forgatagában,

soha vissza nem térő lehetőségek, álmok,

mind eltűnnek a végzet zűrzavarában.

Az élet olyan rövid és ki kellene használni jól,

szeretetre, ölelésre, örömre és boldogságra,

az életnek a sava-borsa pont erről szól.

Csak egyszer veszíthetjük el

Csak egyszer veszíthetjük el a becsületünket,

az adott szavunkat, önnön tisztességünket,

s ezzel együtt az igaz lelkületünket.

Egyszer búcsúzhatunk el a szeretteink sorától,

nagyszülőktől, szülőktől, s gyermekektől,

s távolodhatunk el az igazság honától.

Csak egyszer veszíthetjük el a józan eszünket,

mindazt, amit szerettünk és amiért éltünk,

s ami éltetett életünk végéig bennünket.

Egyszer jön el értünk a halál, s többször soha,

és minden léptünk egyszeri az út porában,

mielőtt az emlékünk elszáll majd tova.

Ébresztő!

Ébresztő! Bizony az utolsókat üti már az óra,

mostanában egyre hangosabban kattan,

s nem számolhat senki, semmi jóra.

Fémes hangja olyan messzire száll az időben,

nagyon rég jelzi a percek mulandóságát,

s talán vérbe fúl eme hang a jövőben.

Sokan nem ismerik fel a pillanat jelentőségét,

s nem látják azt, ami az orruk előtt zajlik,

elszalasztják a menekülés lehetőségét.

Oktalanul elhiszik a gonoszok hazug szavait,

és önként mennek a saját végzetük elébe,

a sötétség elveszi az életüket, s javaik.

Ébresztő! A kérdés egyszerű, élet, vagy halál,

az emberek képesek harcolni önmagukért,

vagy a holnap csupán halottakat talál?

Fekete leves

Fekete leves fortyog az üstnek a mélyén,

a tűznek kormos füstje messzire száll,

s jól látszik eme világnak a végén.

Sötét alakok kavargatják e mérgező levet,

amely leeszi a bevonatot a fakanálról,

s hogy halálos méreg, az biz lehet.

Van benne minden, mi hatékony és gyors,

s mely ellen élő szervezet nem tehet,

s melytől nem menthet meg a sors.

Rotyog a lé és felszálló gőze orrot facsar,

messzire bűzlik a förtelmes aromája,

az íze torkot maró, s kissé fanyar,

Ezt az étket szánják főételnek hamarosan,

s a receptjüket kiötlötték már jó előre,

eltervezték a kiosztását alaposan.

Fekete levest eszik hamar minden ember,

és miután mindenkibe beletukmálják,

egy sem maradhat, aki nem kell.

Rettentő feszültség

Rettentő feszültség uralja a napokat,

felerősíti a nehéz gondokat, bajokat.

Perzsel a levegő, szenved az ember,

hűsítő pihenésre manapság nem lel.

Izzadtan, s tapadva végzi a dolgokat,

kínjában felidézi a múltbeli sorsokat.

Egyre többször önti el az erős harag,

nem nyugtatják meg a békítő szavak.

Másokat hibáztat bizony mindenért,

akár gyilkolna is a jó kis kincsekért.

Azonban erre sajnos kevés az esély,

s lassan elhagyja a maradék remény.

A szeretet ereje tartja benne a lelket,

s tudja, hogy igaz békére nem lelhet.

Vészterhes, pusztító és gonosz idők,

s a mostani napok korántsem dicsők.

Rettentő feszültség járja át a sejteket,

a halál még sok új praktikát rejteget.

Leáldozik az emberek világa végleg,

ők nem, de hírük megmarad névleg.

Elrabolt álmok

Elrabolt álmok, elrabolt életek, s elrabolt jövő,

megváltoztatott és hamis történelmi tettek,

a sötétség homálya állandó cselszövő.

Elhazudott napok, s eltervezett, kivetített tudat,

megtervezett évtizedek és gyilkos mérgek,

az igazság oly gyakorta hiába is kutat.

Lecsukott szemek, látni nem akaró elmék hada,

fel sem akarják fogni mindazt, mi történik,

ám hamarosan mindnek eláll a szava.

Elrabolt álmok szállnak el a végtelen semmibe,

s foszlanak a gyűlölet gyilkos mocsarába,

a halálig nem kell menni messzire.

h	K	s	c	p	s	v
				1	2	3
4	5	6	7	8	9	10
11	12	13	14	15	16	17
18	19	20	21	22	23	24
25	26	27	28	29	30	31