fájdalom Archívum - 7 / 20 oldal

Nagyon fájó belátni

Nagyon fájó belátni, mennyire el tudunk kopni,

mennyivel kevesebbre vagyunk már képesek,

és milyen nehéz a keserűséget elnyomni.

Nagyon fájó belátni, hogy elszálltak a szép évek,

a testünk és a lelkünk túlságosan megfáradt,

miközben érezzük a gyorsan közelgő véget.

Nagyon fájó belátni, mivé váltunk az idők során,

mindenféle testi tünet kiütközik a bőrünkön,

és az elménk sem reagál kellőképpen korán.

Nagyon fájó belátni, hogyan múlik el az életünk,

miként telepszik le reánk a feledés homálya,

s a kérdés, vajon még meddig is élhetünk.

A hiszékenység romba döntheti

A hiszékenység romba döntheti az ember egész életét,

romba döntheti az álmait, a legtitkosabb vágyait,

és fokozhatja a csalódottság fájó érzetét.

A hiszékenység romba döntheti az önbecsülést magát,

nagyon megviselheti a lelket és bánatba fojthatja,

képes lehet elnémítani a remény hívó szavát.

Számtalan fájó sebet szerzünk

Számtalan fájó sebet szerzünk az életünk folyamán,

a testünknek, s a lelkünknek is bőven jut belőle,

miközben mélán utazunk a sorsnak vonatán.

Ez a vonat nem áll meg, amíg az út végét el nem éri,

nem is lassít, dübörögve, s gyorsan száguld előre,

hogy ez miért van így, azt az ember nem is érti.

Számtalan fájó sebet szerzünk, kisebbet, nagyobbat,

de bármekkorákat is, muszáj azt kibírni és túlélni,

újabb esélyt, s új reményt adni önmagunknak.

Amikor már minden fáj

Amikor már minden fáj, akkor csak szenved az ember,

nem képes meglátni sem a szépséget, sem a jót,

és hiszi, hogy ő már senkinek nem kell.

Leélte az életét, dolgozott sokat, kitartóan, becsülettel,

szerette, imádta a családját, a barátait, ismerőseit,

s bármit megtett volna értük, hevülettel.

Amikor már minden fáj, a türelem nem létezhet többé,

minden vágy és álom, amely eddig reményt adott,

oly hirtelen vált semmivé, szürke köddé.

Mindenfelé panasz hangja száll

Mindenfelé panasz hangja száll, bármerre is járok,

kinek-kinek van saját baja és önnön gondja,

boldog embereket csak igen ritkán látok.

Van, aki a megromlott egészsége miatt siránkozik,

mást a kevés nyugdíja tesz szomorúvá nagyon,

s van, aki egy élhetőbb életért imádkozik.

Van, kit az egyedüllét gyötör, s a bánatos magány,

mást az ellenkezője zavar, az emberek tömege,

s van, kinek hatalmas az adósság a nyakán.

Van, akit hajléktalanná tett az élet, keserű a sorsa,

mást a viszonzatlan szerelem gyötri állandóan,

s van, ki maga sem tudja, mi lenne a dolga.

Mindenfelé panasz hangja száll, s viszi a szél tova,

úgy tűnik, a remény is messze elhagyta e földet,

és meglehet, sokakhoz nem tér vissza, soha.

Az emberek nem szeretik az igazságot

Az emberek nem szeretik az igazságot, mert az nagyon fáj,

inkább befogják a füleiket és lehunyják a szemeiket,

s úgy viselkednek, mint egy jól idomított nyáj.

Az emberek nem szeretik az igazságot, az felégeti a lelkük,

elveszi az életkedvüket és a reményeiket is egyaránt,

hiába érzi a valóságot valamennyi apró sejtjük.

Picivel lemaradni a dobogóról

Picivel lemaradni a dobogóról iszonyú fájdalmas érzés,

a sportolónak az élete álma omlik össze olyankor,

és az megviseli a lelkét, nem lehet kérdés.

Picivel lemaradni a dobogóról elszomorító, de nagyon,

visszavetheti a lelkesedést és megtöri az embert,

ám a remény újra felcsillanhat egy napon.

Minden veszteség nagyon tud fájni

Minden veszteség nagyon tud fájni, lesújt, megkeserít,

kiöli az életkedvet, mélabússá és olyan üressé tesz,

egy sérült lelket pedig, könnyedén megbetegít.

Minden veszteség nagyon tud fájni, de milyen nagyon,

megtöri a legerősebb, s legfelkészültebb embert is,

meglehet, idő múltával, ez változhat egy napon.

Egyre több élő kezdi irigyelni a holtakat

Egyre több élő kezdi irigyelni a holtakat, akik már pihennek,

és örök álmukat alusszák a végtelen idő égisze alatt,

nincsenek kitéve fájdalmaknak, vagy idegnek.

Nem terheli őket soha többé semmi, végleg szabaddá váltak,

igazán szabaddá, mindenféle felelősség terhe nélkül,

és búcsút intettek eme világnak, s a gyásznak.

Egyre több élő kezdi irigyelni a holtakat, akik már elmentek,

s megszabadultak a láncaiktól, sötétségtől, ármánytól,

amíg még éltek, túlságosan sokat szenvedtek.

Miért ragaszkodnak az emberek

Miért ragaszkodnak az emberek a sivár kis életükhöz,

az igen sanyarú napjaikhoz és a szenvedéseikhez,

melyek közelebb viszik őket a végzetükhöz?

Miért ragaszkodnak az emberek a reménytelen léthez,

a fájó sebeikhez, a gyötrelmük hosszabbításához,

és inkább a rosszhoz, mint a jóhoz, széphez?

h	K	s	c	p	s	v
				1	2	3
4	5	6	7	8	9	10
11	12	13	14	15	16	17
18	19	20	21	22	23	24
25	26	27	28	29	30	31