érzések Archívum - 22 / 33 oldal

Életben tartó emlékek

Életben tartó emlékek, s a lelket perzselő tűz,

a szívet marcangoló vágyak izzó parazsa,

ez mind a sejtelmes izgalmak felé űz.

Ki nem a szépről, jóról álmodik, nincs olyan,

s olyan sem, akit hidegen hagyna mindez,

bár lehet, elképzeléséből jó nem fogan.

Megannyi, ezerszer átgondolt pillanat árnyal,

felidéződnek a legmélyebben rejlő titkok,

ám mégis a földön kell állni, két lábbal.

Életben tartó emlékek, s ködbe vesző remény,

selymesen bársonyos simogatások érzete,

talán felcsillan az esély a jövő egén.

Hamar eltelik ami jó

Hamar eltelik ami jó, szinte meg sem történt,

és csupán egy álomnak tűnik nemsokára,

nem kavarja fel a galaktikus örvényt.

Az elképzelt dolgok kevésszer válnak valóra,

pedig olyannyira csábító maga a tudata is,

s így érezhet a Föld valamennyi lakója.

Hamar eltelik ami jó, mi marad, az az emlék,

s a lélek belül új kalandokra vágyakozik,

olyanokra, melyek történtek nemrég.

Érzelmek viharában

Érzelmek viharában éli napjait minden lélek,

sokszor nem is látnak tisztán a világban,

s mindig a csalódás rémétől félnek.

Féltik a megszokott életüket, s a titkaik sorát,

nem merik felfedni az igazi mivoltukat,

és feszülten várják az álombeli csodát.

Vágyak perzselik a szívüket minden percben,

ám mégsem kezdeményeznek semmi újat,

mivel nem készültek fel még fejben.

A szemük előtt suhan tova a saját reményük,

s míg mélán tétovázva sajnálják magukat,

hagyják elveszni az utolsó esélyük.

Érzelmek viharában tengődnek nappal-éjjel,

a bizonytalanságuk nem vezethet sehová,

s bizony ezt nehéz felfogni ép ésszel.

A bizonytalanságba zárt lélek

A bizonytalanságba zárt lélek folyton rettegésben él,

és soha nem lehet biztos önmaga reakcióiban,

hiszen mindig valamiféle csalódástól fél.

Nem meri felfedni a hőn áhított vágyait, s az álmait,

bevallani a legbelül rejtőző érzéseit, érzelmeit,

és nem tudja lebontani a félelmének gátjait.

A bizonytalanságba zárt lélek varázsra, csodára vár,

folyamatosan epekedik valami elérhetetlen után,

és éjjelente az óhajok titkos ösvényén jár.

A szabadság szele

A szabadság szele feltámadott most tavasszal,

és próbálja elfújni a sötétségnek a felhőit,

nem lehet megvenni pénzzel, arannyal.

Végigcirógatja a megfáradt és rémült arcokat,

eszükbe juttatja, hogy lehet még esélyük,

ha sikerrel megvívják önnön harcukat.

Hiába dörög az ég, a villámok hiába cikáznak,

amíg csak a tiszta szívek együtt dobbannak,

s együtt éreznek, van remény a világnak.

A szabadság szele megborzongatja a lelkeket,

és felszítva a hamu alatt rejtőző parazsat,

újraéleszti az elfeledett harci szellemet.

Életünk vége felé

Életünk vége felé megelevenednek a múlt percei,

a történések, az óhajok, a vágyak sokasága,

s dolgoznak a szervezet emlékező sejtjei.

Megmutatják egykori önmagunkat, igazi énünket,

a távolba veszett álmainkat, a szerelmeinket,

s mindazt a jót, mi feltüzelte a vérünket.

Ismét fennen ragyognak a kimondott igaz szavak,

valós érzések árja járja át a szívünk legmélyét,

s ezek bizony megmozgatják a fáradt agyat.

Életünk vége felé másként hatnak reánk a dolgok,

sok mindent sajnálunk, s van amit megbánunk,

bármilyen irányba is haladjon a sorsunk.

A megtervezett színdarab

A megtervezett színdarab zajlik a nézők szeme előtt,

rettegéssel töltve el a lelkek sokaságát egész nap,

s végül mellékes lesz, hogy ki lépett fel előbb.

A darab sikeréhez nélkülözhetetlen a rajongók hada,

kikben a látvány elültetheti az iszonyatos félelmet,

és akiknek a csodálattól elakad majd a szava.

Kik átélhetik a valóságban az előadás minden percét,

s mindeközben megfeledkeznek önnön magukról,

áhítattal hallgatva az előadók összes versét.

Arról azonban fogalmuk sincs, hány évesek e versek,

mikor is íródhattak és milyen ötlettől vezérelve,

s velük az alkotói pontosan mit is nyernek.

A megtervezett színdarab a világ csodálatára vágyik,

s uralni szeretné a közönség gondolatait, érzéseit,

míg el nem lesznek bájolva az utolsó szálig.

Miért?

Miért múlik el oly gyorsan a jó, s lassan a rossz,

és miként menekül az ember a bezártságba,

melyből kijutni egy életet átívelő hossz?

Miért csak akkor számít valaki, ha már nincsen,

mikor nem lehet többé jelen, s nem segíthet,

s romba dől a világon mi volt, minden?

Miért titkoltak az igazi, valós és őszinte érzések,

hogy lehet elfojtva a szerelem és a fájdalom,

s örökre elhallgatva a lényeges kérdések?

Miért retteg az értelem, mikor a butaság tombol,

és hogy maradhat tétlen a vésznek az idején,

amikor a gonosz gyilkol, pusztít, rombol?

Hogyan áldozhatja fel a szülő drága gyermekét,

s miért engedelmeskedik a sötétség delejének,

megtagadva az elődei, ősei bátor szellemét?

Miért tagadja meg bárki a lelkét, saját önmagát,

hitványul feladva a becsületét, hitét a pénzért,

ahelyett, hogy elpusztítaná a sátánnak hadát?

A szeretet éjjelén

A szeretet éjjelén békésebb és nyugodtabb minden,

az emberek újra közelebb kerülnek egymáshoz,

harag, veszekedés és vitatkozás nincsen.

A szíveket átjárja a ragaszkodás, a melegség érzése,

másképpen dobbannak és más lesz a ritmusuk,

s kialakul egy különleges összhang a végére.

Odakint szállingóznak a hópihék és fújdogál a szél,

a Hold sejtelmes fénye megcsillan a friss havon,

s a remény érzése egy időre új életre kél.

A lakásokban, házakban megterített asztalok állnak,

és telis-tele vannak mindenféle finomságokkal,

a szobákban karácsonyi dallamok szállnak.

Ajándékok tömege pihen a feldíszített fenyők alatt,

színesebbnél-színesebb csomagolásban várnak,

s az ajándékozásból senki ki nem maradt.

Örömteli gyermeki arcok, simogatások és ölelések,

harsány kacagások, s vicces csipkelődések sora,

a mai estén megerősödnek a kötelékek.

A szeretet éjjelén annyira más a légkör, más az élet,

őszintébbek a szavak és igazabbak az érzések,

s boldogabbá válik valamennyi lélek.

Egy képzelt világban

Egy képzelt világban a gonosz nem létezik,

a boldogság, s az öröm ösztönösen érkezik.

A szeretet folyamatos és a szívek repesnek,

az emberek nevetnek, mindenkit szeretnek.

Nincs bűn és nincs bűnözés, nincs politika,

egyetlen nap sem unalmas, s nincs tragédia.

Étel, ital van bőven, semmiből nincs hiány,

valamennyi ember tudja, mi a helyes irány,

Mindennapos a szerelem, az ölelés, a csók,

s minderre rátesz a sok kacaj, nevetés, bók.

Zöldek a mezők, a rétek, s virágok nyílnak,

a lelkek e helyen különleges erővel bírnak.

Egy képzelt világban az óhajok teljesülnek,

nagyokat, s piciket szintúgy megbecsülnek.

Az álmok valóra válnak és a remény valós,

a sors a jóval és a széppel nem marad adós.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30