Saját alkotásaim
A bizonytalanságba zárt lélek folyton rettegésben él,
és soha nem lehet biztos önmaga reakcióiban,
hiszen mindig valamiféle csalódástól fél.
Nem meri felfedni a hőn áhított vágyait, s az álmait,
bevallani a legbelül rejtőző érzéseit, érzelmeit,
és nem tudja lebontani a félelmének gátjait.
A bizonytalanságba zárt lélek varázsra, csodára vár,
folyamatosan epekedik valami elérhetetlen után,
és éjjelente az óhajok titkos ösvényén jár.
A szabadság szele feltámadott most tavasszal,
és próbálja elfújni a sötétségnek a felhőit,
nem lehet megvenni pénzzel, arannyal.
Végigcirógatja a megfáradt és rémült arcokat,
eszükbe juttatja, hogy lehet még esélyük,
ha sikerrel megvívják önnön harcukat.
Hiába dörög az ég, a villámok hiába cikáznak,
amíg csak a tiszta szívek együtt dobbannak,
s együtt éreznek, van remény a világnak.
A szabadság szele megborzongatja a lelkeket,
és felszítva a hamu alatt rejtőző parazsat,
újraéleszti az elfeledett harci szellemet.
Életünk vége felé megelevenednek a múlt percei,
a történések, az óhajok, a vágyak sokasága,
s dolgoznak a szervezet emlékező sejtjei.
Megmutatják egykori önmagunkat, igazi énünket,
a távolba veszett álmainkat, a szerelmeinket,
s mindazt a jót, mi feltüzelte a vérünket.
Ismét fennen ragyognak a kimondott igaz szavak,
valós érzések árja járja át a szívünk legmélyét,
s ezek bizony megmozgatják a fáradt agyat.
Életünk vége felé másként hatnak reánk a dolgok,
sok mindent sajnálunk, s van amit megbánunk,
bármilyen irányba is haladjon a sorsunk.
A megtervezett színdarab zajlik a nézők szeme előtt,
rettegéssel töltve el a lelkek sokaságát egész nap,
s végül mellékes lesz, hogy ki lépett fel előbb.
A darab sikeréhez nélkülözhetetlen a rajongók hada,
kikben a látvány elültetheti az iszonyatos félelmet,
és akiknek a csodálattól elakad majd a szava.
Kik átélhetik a valóságban az előadás minden percét,
s mindeközben megfeledkeznek önnön magukról,
áhítattal hallgatva az előadók összes versét.
Arról azonban fogalmuk sincs, hány évesek e versek,
mikor is íródhattak és milyen ötlettől vezérelve,
s velük az alkotói pontosan mit is nyernek.
A megtervezett színdarab a világ csodálatára vágyik,
s uralni szeretné a közönség gondolatait, érzéseit,
míg el nem lesznek bájolva az utolsó szálig.
Miért múlik el oly gyorsan a jó, s lassan a rossz,
és miként menekül az ember a bezártságba,
melyből kijutni egy életet átívelő hossz?
Miért csak akkor számít valaki, ha már nincsen,
mikor nem lehet többé jelen, s nem segíthet,
s romba dől a világon mi volt, minden?
Miért titkoltak az igazi, valós és őszinte érzések,
hogy lehet elfojtva a szerelem és a fájdalom,
s örökre elhallgatva a lényeges kérdések?
Miért retteg az értelem, mikor a butaság tombol,
és hogy maradhat tétlen a vésznek az idején,
amikor a gonosz gyilkol, pusztít, rombol?
Hogyan áldozhatja fel a szülő drága gyermekét,
s miért engedelmeskedik a sötétség delejének,
megtagadva az elődei, ősei bátor szellemét?
Miért tagadja meg bárki a lelkét, saját önmagát,
hitványul feladva a becsületét, hitét a pénzért,
ahelyett, hogy elpusztítaná a sátánnak hadát?
A szeretet éjjelén békésebb és nyugodtabb minden,
az emberek újra közelebb kerülnek egymáshoz,
harag, veszekedés és vitatkozás nincsen.
A szíveket átjárja a ragaszkodás, a melegség érzése,
másképpen dobbannak és más lesz a ritmusuk,
s kialakul egy különleges összhang a végére.
Odakint szállingóznak a hópihék és fújdogál a szél,
a Hold sejtelmes fénye megcsillan a friss havon,
s a remény érzése egy időre új életre kél.
A lakásokban, házakban megterített asztalok állnak,
és telis-tele vannak mindenféle finomságokkal,
a szobákban karácsonyi dallamok szállnak.
Ajándékok tömege pihen a feldíszített fenyők alatt,
színesebbnél-színesebb csomagolásban várnak,
s az ajándékozásból senki ki nem maradt.
Örömteli gyermeki arcok, simogatások és ölelések,
harsány kacagások, s vicces csipkelődések sora,
a mai estén megerősödnek a kötelékek.
A szeretet éjjelén annyira más a légkör, más az élet,
őszintébbek a szavak és igazabbak az érzések,
s boldogabbá válik valamennyi lélek.
Egy képzelt világban a gonosz nem létezik,
a boldogság, s az öröm ösztönösen érkezik.
A szeretet folyamatos és a szívek repesnek,
az emberek nevetnek, mindenkit szeretnek.
Nincs bűn és nincs bűnözés, nincs politika,
egyetlen nap sem unalmas, s nincs tragédia.
Étel, ital van bőven, semmiből nincs hiány,
valamennyi ember tudja, mi a helyes irány,
Mindennapos a szerelem, az ölelés, a csók,
s minderre rátesz a sok kacaj, nevetés, bók.
Zöldek a mezők, a rétek, s virágok nyílnak,
a lelkek e helyen különleges erővel bírnak.
Egy képzelt világban az óhajok teljesülnek,
nagyokat, s piciket szintúgy megbecsülnek.
Az álmok valóra válnak és a remény valós,
a sors a jóval és a széppel nem marad adós.
Mikor szárnyal a szív, az ember is szárnyal,
és nem foglalkozik semmiféle sötét árnnyal.
Csillog a szeme, s igen vidáman mosolyog,
gyakorta az érzelmek csapdájában toporog.
Szeretne is, meg nem is, dönteni nem képes,
a bizonytalansága, s a tétovázása sem véges.
Annyira próbálná a saját figyelmét elterelni,
remélve, hogy a vágyait hamarosan elfelejti.
Mikor szárnyal a szív, s boldogok az álmok,
a szürke hétköznapok is egyszerűen mások.
A lélek húrjain az érzések tömkelege játszik,
s kiút ebből a csapdából nem nagyon látszik.
Vonzás és varázs, érzések, érzelmek, vágyak,
a megbékélés utáni rejtett óhajok, sóhajok,
s a sebzett lelkek megbocsátásra várnak.
Tudják, hogy hibáztak, s túl konokok voltak,
dacból nem engedtek és hátat fordítottak,
s úgy tettek, mintha nem lenne holnap.
Belülről azonban a szívük hevesen dobogott,
égette őket a meg nem tett történtek heve,
s őszinte énjük titkon emiatt zokogott.
Vonzás és varázs, igazi félelem a csalódástól,
holott amennyiben meg tudnák beszélni,
nem kerülnének messze a valóságtól.
A lelkek tüze egykor ragyogott fent az égen,
manapság oly halovány, szinte láthatatlan,
s alig észrevehető a koromsötét éjben.
Az idők kezdetén csupán szikraként létezett,
egyszerűen feltűnt a galaktikus semmiből,
s energiája a világegyetemből vétetett.
Minden percben nagyobb lett az éltető ereje,
eljutott a Földre is, ahol az élet csírázott,
s az emberek világában akadt szerepe.
Valamennyiükbe érzéseket, s érzelmeket vitt,
azok hamarosan meg is változtak nagyon,
s a munkája gyümölcsében bízott, hitt.
Teltek-múltak az idők, s a folyamat gyorsult,
az emberi faj egy kis része lelketlen lett,
s az ismert világ önmagából kifordult.
A lelkek tüze meggyengült, s félve rettegett,
tudta, ha az emberiség nem tér végre észre,
akkor önnönmaga is örökre elveszett.
