ember Archívum - 7 / 8 oldal - Kiss Gyula versei

Félre kellene tenni

Félre kellene tenni az ellentéteket, s a haragot,

hisz az csakis a rossznak kedvez folyvást,

és az ember úgy nem alkothat csapatot.

Csapatot, mely egymást segíti a bajnak idején,

támasz lehet a gonosz, vészterhes időkben,

és erőt meríthet a csapattársak sikerén.

Segítséget nyújthat, védelmet biztosít, ha kell,

megtanítja, mennyit is ér az őszinte szeretet,

s a védelme alatt bárki biztonságot lel.

Félre kellene tenni a hazug, s mérgező tanokat,

ím eljött az ideje kezet nyújtani egymásnak,

és megélni végre a jobb, szebb napokat.

A szívek rejtekében

A szívek rejtekében él még a jó, s a szép,

és amíg él, addig nem hallhat ki egy nép.

Amíg létezik a szeretet és fontos az igaz,

az ölelések sokasága az embernek vigasz.

Míg az álmok tudnak igazi reményt adni,

biz nem fog a sors senkit magára hagyni.

A vágyak szárnyalnak, a lelkek repesnek,

s örömöt hoznak felnőttnek, s gyereknek.

A szívek rejtekében felgyúlhat újra a fény,

hiszen az ember egy érző élőlény, ez tény.

Karácsony estéjén főképpen fontos a lélek,

s ilyenkor megbékélésre várnak, kik élnek.

Halálkártya

Halálkártya virít a sötétben, az ember kezében,

és maga sem akarja elhinni, hogy ez a való,

ám ráerőszakolják a szolidaritás nevében.

A lelkiismeretére próbálnak hatni, s hibáztatni,

amennyiben nem szeretne meghalni, az hiba,

hisz így nem lehet a válságból kilábalni.

A válságból, mit szándékosan terveztek sokáig,

amely a világ teljes megváltoztatásáról szól,

és mi eljuttathat majd az utolsó csodáig.

A csodáig, minek a neve gépiesített emberi faj,

az, aki marad, engedelmes rabszolgaként él,

és számára a gondolkodás tilos és baj.

Halálkártya. Ez lesz mindenki szomorú jövője,

ám, ha ellen tudnak állni a gonosz delejének,

nyitva áll az út egy jobb, szabadabb jövőbe.

Egy jó alvás

Egy jó alvás igazi gyógyír lehet mindenre,

ellazíthat, a szervezet védővonala harcol,

s az álmok világa belelát mindenbe.

Azt is látja, ami meg sem történt sohasem,

és a fantáziák varázslatos helyeire repít,

hőssé tehet a magasban, s odalent.

Izgalmas kalandokra csábít el minden este,

s mint malacok a szalmában, úgy alva,

jól pihenhet az ember fáradt teste.

Egy jó alvás száz ébrenléttel is simán felér,

meseszép vidékeken szárnyalhat a lélek,

s éjjelente újabb történeteket mesél.

Égető hamisság

Égető hamisság tüze perzseli fel újabban a világot,

és nem hagy maga mögött élőt, csupán holtakat,

elpusztítja a legtöbb embert, állatot, s virágot.

A gonosz hazugságok armadája táplálja a lángokat,

s elhomályosítja az elméket, mérgezi a szíveket,

rárakva a lelkek maradékára az erős láncokat.

Hitvány aljadék, s fizetett bérencek szítják a tüzet,

s igyekeznek elérni a tökéletes engedelmességet,

befolyásolva az agyat, s megsüketítve a fület.

Égető hamisság árad szerte az erős hálózatok által,

megsemmisítve az értelem amúgy is kevés hadát,

miközben a bűneiért felelősséget nem vállal.

Egy igaz ember

Egy igaz ember nem alkuszik meg soha,

s nem irányítható és nem is zsarolható,

s nem adja a lelkét az ördögnek oda.

Nem hagyja levenni magát a valós útról,

és kitart a végsőkig, harcol önmagáért,

s nem feledkezik meg a szép múltról.

Számára fontos a becsület, s a tisztesség,

segít az elesetteken, s a szegényeken,

és nem hiszi magáról, hogy istenség.

Akármit megtesz az igazságért, s a jóért,

kiáll akkor is, ha már nincsen remény,

és képes küzdeni egy kedves szóért.

Egy igaz ember nem mond le az elveiről,

biz nem megvesztegethető semmikor,

s nem lebeszélhető a jó terveiről.

Mindig másra várva

Mindig másra várva eltunyul az ember,

s reméli, túlélheti néhány kisebb sebbel.

A lelkében belül érzi, túl sokat hibázik,

s éppen ezért ha lehet, nem igen vitázik.

A viták megmutathatnák az igazi énjét,

s felfednék önmagának is valódi lényét.

Örökké kísértene az elvesztegetett múlt,

mely néha a kelleténél hosszabbra nyúlt.

Számtalan lelki seb, s rengeteg érzelem,

megbánt tettek, amiket tagad az értelem.

Elszalasztott lehetőségek, forró vágyak,

olyan gyakorta a haladás útjában álltak.

Mindig másra várva feladjuk az esélyt,

és nem biztos, hogy túléljük a veszélyt.

Küzdenünk kell, amíg a vérünk folyik,

s végig, míg a levegőnk el nem fogyik.

Nem mindig

Nem mindig mondja azt az ember, amit gondol,

amit szeretne és amiről álmodozik naponta,

s a valóság bizony egészen más, sokszor.

Gyakorta nem is meri kimondani önnön vágyait,

letagadja azokat, s időleges zavarnak tekinti,

ugyanakkor irigyli a nála bátrabb társait.

Felhők ködén át látja a világot, s a remény élteti,

bízik benne, hogy nem fog kudarcot vallani,

ám mégis retteg tőle, csak csalódás érheti.

Nem mindig teszi azt, mire a szíve hangja hívja,

sokszor inkább eljátssza a süketet és a vakot,

s maga sem tudja, ezt vajon meddig bírja.

Mi végre élünk?

Mi végre élünk, ha szabadok úgyse lehetünk,

és nem választhatjuk meg a sorsunkat,

s ez ellen túl sokat nem is tehetünk?

Mi értelme lehet egy ilyesfajta torz világnak,

ahol nem számít a jó, s a becsület álom,

és nincs helye az értelmes vitáknak?

Miféle faj az ember, amely butít, öl, gyilkol,

mely nyomorba taszít és sokat harácsol,

miközben minden valóságot titkol?

Hol van az értelem, hol van a szeretet lángja,

hol a bátorság, a szív és a küzdeni tudás,

mindezeket majd az utókor bánja?

Hová tűnt az életösztön, a kitartás, s a féltés,

mi lesz a gyermekekkel és a jövőjükkel,

feltehető még egyáltalán az a kérdés?

Mi végre élünk, ha elbukunk, s ha veszítünk,

volt vajon értelme egyáltalán a létünknek,

vagy hamis dicsfényben feszítünk?

Rövid mese

Rövid mese születik abból, ami jó és igaz,

sajna ez bizony senki számára nem vigasz.

Mi is a jó? A szeretet, a béke, a nyugalom,

és mikor senkit nem ölhet meg az unalom.

Jó még a család, az összetartozás, az öröm,

a becsület, a tisztesség is belül van e körön.

Jó a segítőszándék, a tisztelet, az elismerés,

s az önmagunk hibáira rávilágító felismerés.

Jó, hogy sokféle állat, s növény él a Földön,

s hogy mindannyian osztozhatunk a zöldön.

Igaz az, ami a valóságot tükrözi, s nem csal,

aki méltón harcol a szeretteiért, míg meghal.

Igaz az adott szó, s a tiszta, önzetlen ölelés,

az emlékek sora, miket nem lep el a feledés.

Rövid mese származik eme rongy világból,

bizony az ember nem igen tanul a hibákból.

h	K	s	c	p	s	v
				1	2	3
4	5	6	7	8	9	10
11	12	13	14	15	16	17
18	19	20	21	22	23	24
25	26	27	28	29	30	31