Saját alkotásaim
Az élet mulandó, nehéz, s oly törékeny,
fennen ragyog, majd eltűnik a sötétben.
Eltűnik, s az emlékét elfújhatja a szellő,
e történet ismétli önmagát, s újfent eljő.
Eljő és eljátssza ugyanazokat a hibákat,
s megismétli a soha le nem zárt vitákat.
Nem tudja levetkőzni a múltat, a jelent,
és folyamatosan újabb kihívást teremt.
Az élet mulandó, s a legtöbbször kemény,
egy valami tartja a magasban, a remény.
A lelkek ereje és a vágyak tüze táplálja,
míg ismételten el nem lobban a fáklyája.
Izzadtságban fürödve erőteljesebbek a rémálmok,
minden sokkalta szörnyűbb és fárasztóbb is,
s rájöhet akárki, a világ milyen álnok.
A szemet maró sóoldat a látást biz megzavarhatja,
kínoz, gyötör, ellehetetleníti az életet magát,
s ezt bizony mindenki megtapasztalja.
Előtör a kegyetlenség, nincs türelem, s megértés,
dühödt ordítozás folyik, szidás, becsmérlés,
s nem számít már semmiféle megérzés.
Feltör a lelkek mélyéről a gyűlölet, az izzó harag,
szembefordulnak azok, kik kedvelik egymást,
és leomolhatnak a tiszta, erkölcsi falak.
Izzadtságban fürödve nincs kímélet, s kegyelem,
csupán kín, meg nem értés, düh, s agresszió,
ezt mind megtapasztalja, ki csak eleven.
Védjük a szeretteinket, amíg megtehetjük,
ha nem tesszük, csak a létüket emlegetjük.
Addig óvhatjuk őket, míg életben vannak,
amíg szeretnek, s magunkra nem hagynak.
Nem engedhetjük, hogy végezzenek velük,
oly hiába is van hazugságokkal tele a fejük.
Nem hagyhatjuk, hogy lecsukják a szemük,
és az idő végezetéig ott kell legyünk velük.
Védjük a szeretteinket, mert szeretjük őket,
és féltenünk kell mindet, a férfiakat, nőket.
A gyermekeket főképp muszáj megóvnunk,
különben az idő csak rosszat őriz mirólunk.
Egymást segítve könnyebb megbirkózni a napokkal,
jobban átvészelhetőek a pillanatok és a gondok,
s szembe lehet menni kicsikkel, nagyokkal.
Együtt túl lehet élni olyat is, mi egyedül nem menne,
leküzdhetőbbek a vészterhes idők nehézségei is,
s még a csekély remény esélye is jobb lenne.
Mindenki bátrabb, ha akad segítsége és van támasza,
s kevésbé megterhelő mindaz, ami gondot jelent,
amennyiben mindenre akadhat jó válasza.
Egymást segítve, jó szándékkal, szívvel, s szeretettel,
megváltoztatható az is, ami lehetetlennek tűnik,
s meg lehet küzdeni a legzordabb elemekkel.
Összetartás és szeretet, ezek segíthetnek a bajban,
segíthetik az emberi lelkeket a vészek idején,
s támogathatnak mindenkit, ha baj van.
A kiszolgáltatottság egymás nélkül bizony jókora,
és aki nem hiszi el, az is rájön biz hamarosan,
s megtudja azt is, a gonosz nem jópofa.
Nem várhat kegyelmet senki, oly hiába is reméli,
és hiába igyekszik meglapulni az árnyékban,
rájön mekkorát is hibázott, ha megéli.
Az idő szorongat, sötét örvénye leránt a mélyére,
alant kavarognak az elveszettek, a becsapottak,
s őket száműzik először a világ végére.
Összetartás és szeretet. Család, ölelés és támasz,
kéz a kézben kiállni az életért, az igazságért,
az állandó fenyegetésekre ez a válasz.
Ébresztő! Bizony az utolsókat üti már az óra,
mostanában egyre hangosabban kattan,
s nem számolhat senki, semmi jóra.
Fémes hangja olyan messzire száll az időben,
nagyon rég jelzi a percek mulandóságát,
s talán vérbe fúl eme hang a jövőben.
Sokan nem ismerik fel a pillanat jelentőségét,
s nem látják azt, ami az orruk előtt zajlik,
elszalasztják a menekülés lehetőségét.
Oktalanul elhiszik a gonoszok hazug szavait,
és önként mennek a saját végzetük elébe,
a sötétség elveszi az életüket, s javaik.
Ébresztő! A kérdés egyszerű, élet, vagy halál,
az emberek képesek harcolni önmagukért,
vagy a holnap csupán halottakat talál?
Küzdeni kell az egész élet folyamán mindvégig,
és nem lehet soha hátradőlve várni a jobbra,
hisz a gonosz dolgokat folyton ismétlik.
Addig folytatják a sötét erők a gyilkos tervüket,
míg örökre eltiporják a szabadság maradékát,
s amíg az emberek elveszítik a lelküket.
Amíg végre létrejön az általuk oly vágyott világ,
s csupán ragszolgák élnek majd rajtuk kívül,
és erről semmikor nem is lehetnek viták.
Küzdeni kell az életben maradásért és a jogokért,
aki élni szeretne, annak harcolnia muszáj lesz,
s nem szabad sorba állni újabb pofonért.
Leszállóban az éj, az örök sötét közeleg,
s jól hallatszanak a horizonton a dörejek.
Villámok cikáznak a felhőkön keresztül,
s a hangjuk félelmetesen zeng, veszettül.
Retteg biza az élővilág apraja és nagyja,
és félelmében a sokkot hamar megkapja.
Eme sokktól ledermedve nem harcolnak,
és nyomot a idő jövőjébe nem rajzolnak.
Hátrahagyják az eddigi nyugodt életüket,
s magukban tartják vacogva a kételyüket.
Küzdeni nincsen merszük, ahhoz gyávák,
holott a pusztító vihar dühöngéseit látják.
Leszállóban az éj, a fény ím visszavonul,
az élet minden lehetőségének bealkonyul.
Viszont még izzik a remény apró parazsa,
és talán fellobbanhat a tüze, mint valaha.
Volt egykor valaha egy jobb világ, s egy szebb élet,
ahol még biztonságban élhettek az emberek,
s melyben nem rettegett a sok lélek.
Nyugalmasabbak voltak a napok, nem kellett félni,
s barátságosabban teltek a percek és az órák,
folyvást biztonságban lehetett élni.
Nem utálták egymást annyira, ahogyan ma ez divat,
összejártak bulizni, szórakozni és kirándulni,
s nem égették fel maguk után a hidat.
Megértették egymást és segítették, amiben lehetett,
közös programokat, vetélkedőket szerveztek,
és sokkalta őszintébb volt a szeretet.
Volt egykor valaha egy emberibb, s élhetőbb közeg,
összetartóbbak voltak a családok és a barátok,
s azt remélték, ennél csak jobb jöhet.
Búcsú a megszokottól és az eddigi tettektől,
a világ fondorlatosan csalafinta a kezdettől.
Számtalan változás kíséri az élet útját végig,
sokan a bűn mocsarában taposnak el a célig.
Vannak, akik az eddigi létüket másra váltják,
s az elképzeléseiket, a hitüket az újban látják.
Meg vannak, kiknek nem tetszik soha semmi,
s nem tudnak az eddigiekből tanulságot tenni.
Búcsú a homálytól és a gonosz sötét erejétől,
s igen sokan kezdenének mindent az elejétől.
Azonban kitartás és küzdőszellem kell hozzá,
csak az értelem, s a tiszta szív tehet biz jobbá.
