élet Archívum - 64 / 96 oldal

Az emberek nem bántanák egymást

Az emberek nem bántanák egymást maguktól,

hogyha nem generálna a hatalom gyűlöletet,

s nem fordulnának ki emiatt magukból.

Békésen meglennének egymás mellett örökre,

és sokkal több lenne a vidámság, az öröm,

s nem lenne a lelkük mindig gyötörve.

Nem kellene rettegniük folyvást parancsokra,

hanem élhetnék az életüket ahogy akarnák,

s nem félnének a semmibe kapaszkodva.

Megértőbbek lennének, hiszen lenne is miért,

szebbek lennének a napok és minden perc,

s tudnák mit is tesznek és azt kiért.

Az emberek nem bántanák egymást sehogyan,

nem is lenne érdekük, nem lenne értelme,

s élnék a mindennapjaikat boldogan.

Mily terhet cipel egy lélek

Mily terhet cipel egy lélek, az fel nem fogható,

mindenkinek megvan a saját búja, keserve,

ami másokkal meg nem osztható.

Annyi fájdalmat kell kibírni és eltűrni sokszor,

s annyi elutasítással muszáj szembesülni,

amennyire az ember nem is gondol.

Öröm és vidámság nélkül kegyetlen ez az élet,

hihetetlenül nehéz megvédeni önmagunkat,

s ez a világ nem érdemel ilyen véget.

Nem érdemel, hiszen még él benne jó és szép,

szeretet, szerelem, ragaszkodás, vágyak,

s az ég lehet még felhőtlenül kék.

Mily terhet cipel egy lélek, talán ki nem derül,

s mégis meg kell próbálni úgy hozzáállni,

hogy a szív kerekedhessen felül.

Mi mindenről

Mi mindenről lemondunk az életünk során,

kényszerből, vagy a megszorítások miatt,

és eltávozunk ebből a világból korán.

Mennyi álmunk megy veszendőbe az úton,

s mi mindent elvesznek tőlünk a gazok,

amíg mi töprengünk a régi múlton.

A lelkünkkel milyen aljas játékot játszanak,

és mennyire hatékonyan manipulálnak,

míg a nyílt színen jónak látszanak.

Mi mindenről nincs fogalma oly sokaknak,

s milyen csábító a hazugságok sokasága,

ami miatt sokan a vesztükbe rohannak.

Amikor a lélek belefárad

Amikor a lélek belefárad, a test is hamar feladja,

leépül, megbetegszik, s teljesen ronccsá lesz,

mielőtt önmagát a halálnak megadja.

Addig azonban számtalan kín és fájdalom gyötri,

hihetetlen gyötrelmek színesítik a végső utat,

s mindezek elől képtelenség elszökni.

Amikor a lélek belefárad, fájlalja azt is, hogy élt,

hiszen vajmi kevés jóban, örömben volt része,

s földi léte nagy részében csakis félt.

Állatoknak tartva

Állatoknak tartva kezelnek, s bánnak velünk,

elvárják, hogy ugorjunk a parancsszóra,

s önmagunkért semmit ne tegyünk.

Meghatározzák, hogy miről, mit gondoljunk,

mit szabad ennünk, miféléket is ihatunk,

s főleg semmit meg ne fontoljunk.

Eldöntik kit szerethetünk, kikkel kell élnünk,

kiknek kell átadni összegyűjtött javainkat,

s elérik, hogy folyamatosan féljünk.

Felforgatják, s elpusztítják a békés világunk,

megfigyelnek minden lehetséges módon,

és mindig tudják, miket is csinálunk.

Kísérleti patkányként bánnak a gyerekekkel,

s bármikor el is vehetik őket a szüleiktől,

leszámolnak az érzésekkel, szeretettel.

Állatoknak tartva, háziállatoknak, le is ölnek,

hiszen szentül hiszik, hogy ők különbek,

s eme hazug önámításnak be is dőlnek.

Bármikor eljöhet

Bármikor eljöhet életünkben az utolsó pillanat,

mindig is tudtuk és mégis nehéz elfogadni,

hogy létünk megszűnhet egy perc alatt.

Ám az is meglehet, hogy sokáig húzódik a vég,

s addig rengeteg szenvedésben lesz részünk,

a lelkünk hiába szeretne küzdeni még.

Bármilyen hosszúra is nyúljon az utunk odáig,

számtalan dolgot mulasztunk el időközben,

s bánni fogjuk, hogy tétováztunk sokáig.

Mennyi kimondatlan gondolat marad bennünk,

mennyi kihagyott szerelmet őriz a szívünk,

s hány ölelést, amit meg nem tettünk.

Bármikor eljöhet értünk a végtelennek a hajója,

amely békésen száll a csillagködök között,

s megmaradt álmaink ott válnak valóra.

Mit szólnának elődeink

Mit szólnának elődeink, ha látnák mivé váltunk,

s látnák azt, hogy önként feladjuk mindazt,

amire egykor olyannyira vágytunk?

Ha látnák, hogyan mondunk le a szabad életről,

minden jogunkról és az összes álmunkról,

nem sütnék le a szemüket a szégyentől?

Ha látnák, mennyire gyávák és rettegők lettünk,

mennyire befolyásolhatóak, beidomítottak,

nem válna értelmetlenné minden tettünk?

Ha látnák, hová süllyedtünk az évek folyamán,

miként ugrasztanak össze minket érdekből,

s közben tétlenül ülünk a sors vonatán?

Mit szólnának elődeink, ha jelenleg itt állnának,

s fürkésző tekintettel végigmérnének minket,

meglepő lenne, ha a sírjukba vágynának?

Meddig tűrjük

Meddig tűrjük, hogy mások döntsenek helyettünk,

mások mondják meg, mikor, mit tehetünk,

s mások uralkodjanak felettünk?

Miért fogadjuk el, hogy tönkretegyék az életünket,

hogy eltiporják a szabadságunkat, jogainkat,

s előidézzék a kínzó végzetünket?

Hogyan hagyhatjuk azt, hogy elvegyék a javainkat,

s amíg sokszorosára növelik a bajainkat,

elnémítsák a józan szavainkat?

Hogy nézhetjük tétlenül, hogy állatként kezelnek,

tücsköt, bogarat és férget etetnek velünk,

míg a világra rácsokat szerelnek?

Milyen szülő az, aki a saját gyermekeit sem védi,

tétlenül hagyja, hogy kísérletezzenek rajtuk,

s eközben az igazságot azt kétli?

Meddig tűrjük, hogy a halálunkig igában tartanak,

félelmet és rettegést generálnak a számunkra,

míg ők otthon békésen alszanak?

A mesék folyója

A mesék folyója egyre szélesedik, ahogy halad,

a történelmi korok óta hömpölyög a Földön,

s nyomában rengeteg szenny marad.

Az útján elmossa az új élet lehetőségét, a talajt,

s átvágva a hegyek között, a virágos réten,

oly sok életformát a pusztulásba taszajt.

Egykori tiszta vize immár mocskos és zavaros,

régi mivoltát megváltoztatta a sok méreg,

amelytől a hullámzása igen haragos.

A mesék folyója már semmi szépet nem mesél,

ellenkezőleg, felgyorsulva rombolja a tájat,

s hamarosan a világ összes pontjára elér.

Mit bizonyít a fájdalom

Mit bizonyít a fájdalom? Azt hogy még élünk,

s azt, hogy továbbra is küzdenünk kell,

bármennyire szenvedünk és félünk.

Azt, hogy nem alhatunk békésen, s nyugodtan,

érezzük az élet súlyát az utolsó percig,

és nem bújhatunk el a zugokban.

Mit bizonyít a fájdalom? A sorsnak a nehezét,

a reánk váró terhek gyors növekedését,

míg megtaláljuk a végső út elejét.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31