Saját alkotásaim
Az elmebetegség világában élünk, amely igen kegyetlen,
nem kímél, nem mérlegel, csak büntet és korlátoz,
s nem érdekelt abban, hogy jót keressen.
A jó, az igazság és a becsület, mind egy régi világ részei,
amikor még az ember, ember volt, s volt gerince,
és nem hunytak ki a reménynek a fényei.
Az elmebetegség világában élünk, a pusztítás világában,
mikor nem tűrik az ellentmondást, a gondolkodást,
és megfojtják a lelket, a korai virágjában.
Sokan vágynak a Mennyországba, ám csalódniuk kell,
hiába hiszik, hogy ők biza megszenvedtek ezért,
tévednek, s a lelkük, nyugalmat soha nem lel.
Azért a helyért meg kell küzdeni, s szívből jókat tenni,
harcolni az igazságért, a becsületért és a békéért,
csakis így lehet, az örökkévalóság felé menni.
Sokan vágynak a Mennyországba, de elbuknak hamar,
a kapuja előtt kiderül, hogy mekkorákat hibáztak,
és a csalódottság érzete lélekölő, igen fanyar.
Nem agymosás kell, hanem békésebb és szebb napok,
ragyogóbb Nap az égen, ezüstös Hold az éjben,
kacarászó kicsik, s nyugodtabb nagyok.
Nem agymosás kell, hanem tiszta igazság és becsület,
a valóság elismerése, a jóság, s a szeretet ereje,
a megfontoltság, nem a forró hevület.
Nem agymosás kell, hanem emberséges és jobb világ,
olyan, melyet nem a rossz, vagy a gonosz ural,
s amelyből kihalnak az értelmetlen viták.
Nem agymosás kell, hanem egészség, vidám emberek,
megértés, segítőkészség, értelem, s élhető élet,
melyben a rosszakarók, a porban fekszenek.
Meddig lapulsz még a hamu alatt, józanságnak tüze,
és meddig hagyod még, hogy rajtad tapossanak,
mikor tör fel belőled, az elnyomottság dühe?
Mikor mutatod meg hatalmas erődet, meddig vársz,
miért hagyod, hogy elvegyék a parázsló reményt,
s nem érzed azt, hogy nagyon tévutakon jársz?
Meddig lapulsz még a hamu alatt gyáván és rettegve,
hogyan veszthetted el ennyire az egykori fényed,
s miért nem lángolsz, a becsületnek engedve?
Egy nemes jellem harcol az igazáért, a becsület a léte,
számára igen fontos, hogy teljesítse a feladatát,
és a küzdelmek elől, soha nem vonul félre.
Kiáll mindazért, amiben hisz, bátran, sokszor egyedül,
nem hajt fejet a legnagyobb veszély idején sem,
és ügyesen titkolja az érzéseit legbelül.
Egy nemes jellem harcol az igazáért, ha kell, a halálig,
megőrzi a lelke tisztaságát, s hű marad ígéretéhez,
miközben a szívében a szerelem parázslik.
Egykoron a becsület és a hűség még jelentett valamit,
az adott szó fontos volt, ahogy a tisztesség is,
s nem lehetett semmibe venni valakit.
Egykoron a becsület és a hűség a halál percéig tartott,
sokan fel is áldozták magukat ezeket betartva,
s minden tettük, a jellemükről vallott.
Embernek maradni igen nehéz e kegyetlen időkben,
mindenfelé háború dúl, s elszegényítés zajlik,
az emberi gonoszság, sajnos biza időtlen.
Kihalóban az őszinteség és az igazság lángja lankad,
egyre nő az elnyomás, a kifosztás napi rutin,
az ármány a fényre, újabb címkéket aggat.
Újra és újból támad a sötétség szele, gyakori a vihar,
mocsok és szenny árad mindenhol, világszerte,
a jó érzés, a lélek, lassan mindenkiből kihal.
Egymás ellen fordítják a családokat, a barátok sorát,
megutáltatják az emberekkel magát, az életet,
s a becsületnek sehol nem találni a nyomát.
Embernek maradni újabban szinte valóságos csoda,
és ha az értelem nem tér vissza nagyon hamar,
ennek a rémálomnak nem lesz vége, soha.
Az ígéret akkor jó, akkor ér valamit, ha betartják,
és nem csupán szófoszlányként használják,
hogy az embereket általa becsapják.
Olyan, mint az adott szó, amely érték volt valaha,
mely szent volt a becsületes emberek előtt,
és melyet éltetett az igazság parazsa.
Az ígéret reményt adhat a reménytelenség idején,
és egyfajta lelki támasz nyújtására is képes,
békességet hozhat, a káosz szigetén.
Mennyire jó lenne egy gondtalan világban élni,
ahol a békesség és a boldogság természetes,
s amelyben nem kellene sosem félni.
Ahol mindig ragyog a Nap és ahol zöldell a rét,
kristálytiszták a vizek, bőven terem a föld,
s ahol soha nem lesz veszélyben a lét.
Ahol a szeretet szívből jövő és a becsület tiszta,
az ölelés igazi, a család, a barátság fontos,
s ahol a múltat senki nem sírja vissza.
Mennyire jó lenne egészségesen élni az éveket,
és jó emberként megöregedni annak idején,
leélve egy gyönyörű, s teljes életet.
A Nap kertjében állandóan ragyog a fény,
szakadatlan az öröm és a boldogság,
s biztonságban él minden lény.
Mindig zöldek a mezők, szépek a virágok,
harmat csillog reggelente a fűszálakon,
s mindenki másképp látja a világot.
A szeretet őszinte, igaz és oly természetes,
a szerelem forró, tüzes, szívmelengető,
s az igazság soha nem feltételes.
A becsület nem kérdés, s a tisztesség alap,
az itt élők nem szomorkodnak sohasem,
bizony igazak a kimondott szavak.
A Nap kertjében a békesség mindennapos,
maga a lét biztonságos és nyugalmas,
s valamennyi perc varázslatos.
