Saját alkotásaim
Életünk nagy része munka, teher és szenvedés,
megfelelni akarás, jó pofizás, fejet hajtás,
engedelmesség és gyakori tettetés.
Vajmi kevés az öröm, a vidámság, a boldogság,
az igaz szeretet, a felhőtlen kacaj, a mosoly,
pedig a lélek sebeire, ez az orvosság.
Életünk nagy része küzdelem, bizony a halálig,
és nagyon fáj beismerni a gyengeségeinket,
ha a szívünkben igazság nem tanyázik.
Hópihék szálldogálnak csendesen, Karácsony este,
a Hold fénye megcsillan mindegyikőjükön,
s áthat mindent a nyugalom csendje.
Az ablakokon jégvirág díszeleg, a város már alszik,
itt-ott még fény szűrődik ki az ablakokon,
ám neszezés, zörej, sehol nem hallik.
Hópihék szálldogálnak, az éjszaka fagyos, kemény,
a szeretet átjárja a várakozással teli órákat,
és ezen az éjjelen, újjáéled a remény.
Amíg a szegény dolgozik, addig a gazdag dőzsöl,
s míg az előbbi adózik és sokat szenved,
addig az utóbbi szórakozik, s flörtöl.
Amíg a szegény dolgozik, a gazdag bunkert épít,
s míg az előbbi éhezik, kilátástalan a sorsa,
addig az utóbbi tömegeket szédít.
Amíg a szegény dolgozik, a gazdag uralja a létet,
s míg az előbbi önmaga ássa a saját sírját,
addig az utóbbi irányítja a véget.
Amíg a szegény dolgozik, addig pusztít a gazdag,
s míg az előbbi gyáván fejet hajtva bólogat,
addig az utóbbi kiöli a csíráját a magnak.
Az idő könyörtelen, nem lassít és nem áll meg soha,
nem mérlegel, nem sajnál, s nem is kímél,
elviszi az álmokat, a reményeket tova.
Megmutatja az igazi állapotunkat, az igazi énünket,
a fájdalmainkat, a testünk gyors elkopását,
a lelkünk sebeit és a mulandó létünket.
Az idő könyörtelen, nem érez, soha nem kegyelmez,
nem kér, nem alkuszik és nem gondolkodik,
ugyanakkor egész életünkben fegyelmez.
Hatalmas erő a szeretet, csak sajnos sokszor alszik,
és szinte bármire képes, ha előtör a mélyből,
s érzékeli, hogy a lelkekben mi zajlik.
Sokféleképpen megmutathatja önmagát a világnak,
egyszerű cirógatástól, érintéstől, az ölelésig,
ezzel segítve szomorúnak, s vidámnak.
Hatalmas erő a szeretet és főképp Karácsony táján,
mikor jobban látszik, kinek hiányzik nagyon,
s ki látná nagy örömmel, a saját fáján.
Fénykora után minden lény útja lefelé vezet,
és legyen az növény, állat, vagy ember,
ez ellen sajnos semmit nem tehet.
Delelőjén túl a Nap is megfárad, pihenni tér,
eleget tett, elvégezte a dolgát, feladatát,
és elvonul, ám reggel új életre kél.
A Hold hasonlóan tesz, mikor elkezd fogyni,
és a szép kerek arcából vékonyka lesz,
ám soha, de soha nem fog elkopni.
Fénykora után, élőlény erre már nem képes,
hiszen az élete percei szűkre szabottak,
és ami maradt, az biza igen véges.
Apró gyertyalángok hajladoznak az éjszakában,
s jelzik a várva-várt Karácsony közeledtét,
ilyenkor, minden év ezen szakaszában.
Apró gyertyalángok, melyek a szeretet jelképei,
a várakozás szimbólumai a lelkek számára,
s általuk előtörnek az emberek emlékei.
Ha nincs szeretet, akkor mi értelme a létnek,
mi értelme az állandó küszködésnek,
és hol marad a helye a fénynek?
Hol marad a helye a szívben az érzelmeknek,
s mi védi meg a lelkeket a fájdalomtól,
mit tarthatunk így értelmesnek?
Ha nincs szeretet, sötétbe fog borulni a világ,
elvész minden, ami egykoron érték volt,
s nem számítanak soha a hibák?
Mindenki küzd a saját életével, a saját sorsával,
a mindennapi terhekkel, a nehézségekkel,
és sokszor nem bír önnön gondjával.
Folyamatos a harc az idővel, a nehéz percekkel,
az elvárásokkal, a túlzott követelményekkel,
és a szinte megvalósíthatatlan tervekkel.
Mindenki küzd a munkahelyén és az iskolában,
betegként a kórházban, küzd a lelki sebeivel,
s többet van másutt, mint az otthonában.
Holdvilágos éjszakákon, amikor elhalnak a neszek,
és a várakozás izgalma beindítja a fantáziát,
nem csukódnak le a gyermeki szemek.
Élénken figyelnek a sötétben és a kis szívük dobog,
az jár a fejükben, milyen ajándékot kapnak,
s meghallják-e, ha a Jézuska kopog.
Holdvilágos éjszakákon megelevenednek a vágyak,
az álmok szebbek Karácsony közeledtével,
s a percek valahogy másképpen járnak.
