Saját alkotásaim
A kudarc és a csalódás rendkívül fájó annak, aki átéli,
hihetetlenül nehéz elviselni, kínozza a lelket,
s nem öröm senkinek, aki ezt megéli.
A kudarc és a csalódás rendkívül fájó, elviselhetetlen,
beleég a tudatba, s lerombolja az önbizalmat,
a győzelem az, ami megfizethetetlen.
Mennyit is kell szenvedni a halálért, vajon mennyit,
miféle kínokban van része az embernek végül,
és ez ellen tényleg nem tehet semmit?
Egyesek csupán lefordulnak a székről és ezzel vége,
vannak, kik aludni térnek, s nem ébrednek fel,
így csatlakoznak az elődeikhez végre.
Mások a napjaikat évekig szörnyű kínok között élik,
iszonyatos fájdalmak során mennek keresztül,
és hogy miért van ez, azt nem értik.
A halál nem kegyelmez, előle nincs menekvés soha,
lehet próbálkozni mindenfélével, ám felesleges,
senkit nem ment meg, semmiféle csoda.
Mennyit is kell szenvedni a halálért, mégis mennyit,
ez lenne az élet értelme, ezért születtünk meg,
s nem kapunk reményt, egy cseppnyit?
Az izzó végzet egyre csak közeledik az emberek felé,
fojtogató a mérgező levegő és parázslik az ég,
végül odakényszerülünk, a gonosz elé.
Az pedig kegyetlenül lesújt reánk, butaságunk okán,
a tétlenségünk, kínzó hiszékenységünk miatt,
s mindazért, amit tettünk, életünk során.
Az izzó végzet egyre csak közeledik, s felégeti a létet,
a Földön írmagja sem marad az emberiségnek,
mely magának köszönheti, e szörnyű véget.
Az önámítás csakis hazug látszat és nem több annál,
egyfajta vágyálom, elképzelt valóság, óhaj,
s ez világosabb a ragyogó napnál.
Az önámítás csakis hazug látszat, s szemfényvesztés,
a nem létező tehetség és képesség elhitetése,
mások számára pedig megtévesztés.
A tehetetlenség az egyik legszörnyűbb érzés, kínzó állapot,
amikor az ember szeretne, de nem képes segíteni,
s a lelke sem bírja elviselni a fájó bánatot.
Látni a szerettünk gondját, baját, szenvedését, s fájdalmát,
hallani a gyötrelem hangjait a nap minden percében,
és eközben leplezni, önmagunk szánalmát.
A tehetetlenség az egyik legszörnyűbb érzés, keserű méreg,
fohászkodhat bárki a természethez, vagy az istenhez,
hiába teszi, nyoma sincs a gyógyító fénynek.
Az igazi boldogság nagy hiánycikk ezen a világon,
lenne rá igény, de a készlet egyre csak gyérül,
és igen nehéz változtatni ezen a hiányon.
Az igazi boldogság nagy hiánycikk, túlontúl kevés,
pedig meg tudja szépíteni magát, az életet is,
és fontos a léleknek, mint egy jó ivás, evés.
Számtalan remény nyugszik le a Nappal, talán végleg,
elköszönnek az emberektől és búcsút intenek,
a világon sokan, ezután nélkülük élnek.
Belefáradtak a sok rosszba, megunták azt, ami folyik,
mindenfelé sérült, megtört és szakadt lelkek,
s köröttük lassan, a levegő is elfogyik.
Számtalan remény nyugszik le a Nappal, lehet örökre,
fájdalmas sebeket szereztek, amíg küzdöttek,
s lassan a világ is búcsúzik, hörögve.
Amikor a sötétség irányítja a fényt, abból jó nem lehet,
ahogy abból sem, ha gyilkosok uralják eme világot,
és a hóhérok bárdja, csak fejvesztéshez vezet.
Az emberek fel sem fogják és el sem hiszik a valóságot,
elvannak a maguk kis álomvilágában, s rettegnek,
nem tudják levetkőzni az emberi gyarlóságot.
Amikor a sötétség irányítja a fényt, elköszön a remény,
nem bírja tovább elviselni a rengeteg ostobaságot,
és azután nem süt ki a Nap, a szabadság egén.
Könnyű két kézzel szórni a mások pénzét, de mennyire,
ilyen módon teszik tönkre a normális életet, létet,
s a kegyetlenségért sem mennek messzire.
Mindazon javakat, amelyeket megkeresnek az emberek,
nem gyógyításra, tanításra, vagy közjóra fordítják,
persze adókból, háborúkból van rengeteg.
Eltiporják a szabadságot, béklyóban tartják az értelmet,
eltitkolják mindazt, amiről a népnek tudnia kellene,
és lesöpörnek minden igazságot, sérelmet.
Szándékosan káoszba ölik a világot, hogy uralni tudják,
és nem nyugszanak addig, amíg a célt el nem érik,
s míg a koporsófedelet, a világra nem csukják.
Könnyű két kézzel szórni a mások pénzét a sok rosszra,
és lerombolni az eddig megszokott életszínvonalat,
rabláncot téve a lelkekre, örök élethosszra.
Lehet bármilyen erős is a sötétség, a fény nem adhatja fel,
muszáj küzdenie, különben minden el fog veszni,
és akkor a világ, reményre soha nem lel.
Lehet bármilyen erős is a sötétség, s eltakarhatja a Napot,
rettegésben tarthatja az összes élőlényt a Földön,
ám a ragyogás megmenthet kicsit, nagyot.
