versek Archívum - 184 / 228 oldal

A szeretet melege

A szeretet melege szorosan átölelhet és simogat,

magához békésen, s nyugalommal telve hívogat.

Végigsimítja a fáradt, fakó, meggyötört arcokat,

s egy kis időre csitítja a lelkekben dúló harcokat.

Újfent megdobogtatja a félelemmel telt szíveket,

s színesebbé varázsolja a rég megfakult színeket.

Boldogságot csempész a nehéz, fárasztó napokba,

s visszahozza az életkedvet a kicsikbe, nagyokba.

A szeretet melege szebbé teszi a múltat, s a jelent,

ha minden jól megy, elviselhetőbb világot teremt.

Felül kerekedhet a gonoszok, s gyilkosok hidegén,

és leszámol majd a sötétséggel az új tavasz idején.

Egy fiatal nő ül a szobában

Egy fiatal nő ül a szobában,

s gondolkodik egymagában.

Hová és merre viszi a sorsa?

Mi lehet az élet sava-borsa?

Visszaemlékszik a régmúltra,

a szebb pillanatokat elnyújtva,

mereng azon, mi is történt vele,

szíve újra érzelmekkel van tele.

Előző kapcsolatának már vége,

elege volt, ezért ím ő állt félre.

Unalmassá és megszokottá vált,

pedig sokáig reménykedve várt.

Ám hiába, párja nem változott,

néha köszönés nélkül távozott.

Kihűlt a szerelem forró lángja,

emlékek maradtak csupán hátra.

Nem oly rég megismert valakit,

s máris kapott tőle biza valamit.

Méghozzá bizalmat és reményt,

döntött, nem engedi el szegényt.

Értelmes, szórakoztató és kedves,

nagyon melegszívű, s igen rendes.

Rágondolva a szíve nagyot dobban,

és a régen kihűlt tüze újra lobban.

Régi idők emlékei

Régi idők emlékei bukkannak fel gyakran,

ahogyan telik az idő gyorsan, vagy lassan.

Agyunk a lelki szemeink elé tárja a múltat,

és némelyik dolgot szebb köntösbe bújtat.

Számtalan pillanat vésődött örökre belénk,

s elménk igen sokszor tárja mindazt elénk.

Sőt, egyre élesebben, ahogyan öregszünk,

és igazi megnyugvásra, békére törekszünk.

Megérint a múlt és a szívünkben kavarog,

az egykori csalódás ismét, újfent zavarog.

Annyi mindent tennénk most másképpen,

és újabban maradnánk inkább a háttérben.

Érzések, s érzelmek árja hat immár reánk,

és felidéződik az összes elkövetett hibánk.

Ugyanakkor a szeretteink emléke ragyog,

ők már a végtelen honában, a sírban rabok.

Régi idők emlékei suhannak a lelkünkben,

maradandó nyomot hagynak a testünkben.

Amíg emlékezésre még képesek vagyunk,

hisszük, az időben mi is nyomot hagyunk.

A lelkek temetője

A lelkek temetője a csillagok között található,

láthatatlanul fekszik az idő síkjában,

s olyan, mint egy varázshajó.

Lassan szárnyal a galaxisok végtelen tengerén,

folyamatosan gyarapszik az utasszám,

s ott volt már az idők kezdetén.

Azóta gyűjti a végső nyugalomra váró lelkeket,

melyek létszáma állandóan gyarapszik,

és itt mindőjük békére lelhetett.

E temetőben nincsenek veszekedések és viták,

nincs düh, gyűlölet, hazugság, ármány,

s nem számítanak az egykori hibák.

Nem létezik ellenségeskedés, kapzsiság, harag,

van viszont szeretet, megértés és öröm,

s leomlanak a világi kemény falak.

A lelkek temetője a végső megbékélés szigete,

hol örökké süt a Nap, zöldek a mezők,

s hová nem jut el a gonosz hidege.

Túl kell élni

Túl kell élni a sok rosszat, mit reánk öntenek,

a rengeteg hazugságot és gonosz ármányt,

az aljasok gyakorta jó jelmezt öltenek.

El akarják fogadtatni, hogy nélkülük végünk,

és meghalhatunk a semmitől is, s bármikor,

közben úgy örülnek, ha hullik a vérünk.

Állítják, semmi nem kötelező, ám zsarolnak,

fenyegetnek, rémisztgetnek éjjel és nappal,

s folyvást a gyilkos méregről papolnak.

Dicsőítik a pusztulást, az iszonytató végzetet,

és elhallgatják a borzalmas célt, a kiirtást,

igen erősen tagadják a valódi lényeget.

Túl kell élni mindezeket, azért is, bármi áron,

nem szabad engedni, hogy ezt megtegyék,

s a végén ez a sok rossz nekik fájjon!

A rafinált Halál

A rafinált Halál egy napon a homlokára csapott,

megcsillant a fény a csontos koponyáján,

s ekkor kiötlött egy igen nagyot.

Rájött, hogyan lehetne a halandókat lépre csalni,

és ígérgetéssel, megrémítéssel elérni azt,

minél többen jöjjenek meghalni.

Erre remek eszköz lészen a vadiúj Halál kártya,

mely fortélyosan megossza az érdeklődőket,

s kinek van, találkozhat vele már ma.

Örömmel látta, hogy az ötlete mennyire bevált,

a pokoli terve elhomályosította a látást,

s a vég ladikjába igen sokuk beszállt.

A rafinált Halál dörzsölte a tenyerét, s nevetett,

maga is meglepődött, mily sok a hiszékeny,

kiket a sötétség maga alá temetett.

Egykoron

Egykoron az orvosi hivatás tiszteletet érdemelt,

a szegény és a gazdag egyaránt számított rájuk,

sajnos sokuk már nem a gyógyításban érdekelt,

a sötétség szolgálata lett a legeslegfőbb vágyuk.

Az ókortól kezdve kezelték az emberek bajait,

és a tudásuk folyvást fejlődött minden korban,

ellátták a háborús sérültek, a hadakozók sebeit,

s rendelkezésre álltak vérben, viharban, porban.

Műtöttek, ha kellett és mentették amit lehetett,

s számtalan ember köszönhette nekik az életét,

becsületből is megtette legtöbbjük, mit tehetett,

biz jó hírnevük körbejárta mind a két földtekét.

Akkortájt a Hippokratészi eskü még számított,

amelynek lényege, hogy semmiképpen ne árts,

s nem a pénz volt az, ami a leginkább csábított,

hanem az, hogy lehetőleg soha, senkit ne bánts.

Egykoron volt igaz becsülete az orvos szónak,

s oly sokan istenként tekintettek a gyógyítókra,

ma azonban nagy részük nem tekinthető jónak,

rengeteg halottat hagynak az új rendi hódítókra.

A megnevezésük inkább hóhér, fizetett gyilkos,

hazugok, gyávák, becstelenek, hitványak lettek,

a lelkiismerete a legtöbbjüknek nagyon piszkos,

s a történelem nem bocsátja meg, amiket tettek.

Illúzió

Illúzió az egész sorsunk és az életünk,

hiába hisszük, szabadon nem élhetünk.

Mások irányítanak mindent a sötétből,

s halált varázsolnak a gonosz ködéből.

Közben elhitetik, a Nap fennen ragyog,

és elmaradnak a szokásos rideg fagyok.

Boldog lehet bárki, ha hű, engedelmes,

számára a világ nem lesz dörgedelmes.

Nem szabad ellenállni, az az élet titka,

különben mi reánk vár, az biz a kripta.

Illúzió köde vesz mindnyájunkat körül,

s elpusztulásunknak a hatalmi kör örül.

Azonban még él a remény, bár gyenge,

s nem vág úgy, mint egy jó éles penge.

Mégsem hagyhatjuk magára szegényt,

mivel gyengén is karját nyújtja felénk.

Egy elhunyt emlékei

Egy elhunyt emlékei a valóságot őrzik végleg,

és a lelkében a halál után is vele szállnak,

s vele is maradnak örökre, tényleg.

A sírban már tisztábbak a folyamatok, a tettek,

világossá válnak a hazugságok, ármányok,

és mindaz, amiatt halottá lettek.

Kikristályosodik a borzalmas terv valódi énje,

a genetikai kísérletek, a népesség kiirtása,

s az azt elrendelők gazdag krémje.

Megvilágosodik a gyilkos őrület igazi tébolya,

mely nem ismer kegyelmet, s tisztességet,

s a kegyetlenségben sohasem tétova.

A megosztásban rendkívüli sikereket értek el,

egymás ellen fordították az emberek javát,

ám a céljukat csak nehezen érték el.

Az agresszív propaganda megsemmisítő ereje,

az egész világot behálózza az álnokság,

s a homályban létező erők deleje.

Ám aki már nem él, azt nem is tudják zsarolni,

és nem tarthatják félelemben soha többé,

s nem lehet könnyedén letarolni.

Egy elhunyt emlékei tisztán mutatják a múltat,

és felidézve a borzalmakhoz vezető utat,

a remény biz hátul kullogva fújtat.

Aki tisztességes

Aki tisztességes, nem fenyeget, nem zsarol másokat,

nem hazudozik, nem játssza a megváltót,

és nem rak senkire sem láncokat.

Nem árulja el az embereket, s nem adja el a hazájuk,

nem működik közre a tömeges kiirtásban,

és nem veszi félvállról a haláluk.

Nem adja el a lelkét semmiféle kincsért, s vagyonért,

nem áldozza fel a régi korok történelmét,

s nem tesz mindent csak haszonért.

Aki tisztességes, annak számít a becsület, az igazság,

fontos az adott szó, s a rossz elmulasztása,

s nem oldala az arcátlan pimaszság.

Számára az élet jobbá tétele a cél, önzetlenül, tisztán,

a gyengék támogatása, az elesettek segítése,

s egy élhetőbb világ szerepel a listán.

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30