április 2023 - 2 / 3 oldal - Kiss Gyula versei

Minek a fazék

Minek a fazék, ha nincs mit főzni benne,

ha nehezen futja még a levegőre is,

és ha nem jut semmi a zsebbe?

Miért is dolgozik az ember egy életen át,

ha élete munkája nem őt gazdagítja,

s abból, mit keres, keveset lát?

Miféle világ az, ahol a jó folyvást veszít,

s amelyben a jutalom maga a kínzás,

miközben a rossz büszkén feszít?

Hová lett a józan ész és hova az igazság,

hol bujkál a remény, s hol a becsület,

amióta a pokolban dúl a vigasság?

Hová lett az egészség és hova a szeretet,

csak úgy elköszöntek parancsszóra,

s elhagytak felnőttet, gyereket?

Miképpen süllyedt az értelem a mélybe,

s valaha ki tud mászni a béka alól,

hogy újra felnézhessen az égre?

Minek a fazék, ha csakis a tűzhely dísze,

s nem több, mint egy látványos tárgy,

vajon még így is hathat a szívre?

A gonosz markában

A gonosz markában szenvednek az emberek,

békés napokat élhetnének, ha engednék,

s lehetnének egymáshoz kedvesek.

Alig lenne köztük olyan, ki bántana másokat,

és aki ne beszélgetne barátként bárkivel,

ha nem uralnák őket, mint a bábokat.

Mindőjük tenné a dolgát, a tehetsége szerint,

és szerettei körében boldogan ellehetne,

ha nem uszítana az ármány megint.

Sajnos azonban egyre fogy köröttük a levegő,

egy maroknyi pszichopata őrülten tombol,

s számukra ez a bolygó csupán legelő.

Az emberiség meg nyűg, keserves probléma,

amelyet meg kell szüntetni minél előbb,

s kiknek a sírjára nem jár a bokréta.

A gonosz markában megsemmisülhet az élet,

és semmi nem marad meg az igazi jóból,

ha nem küzd összefogva minden lélek.

A hitelek csapdájában

A hitelek csapdájában rengeteg ember kínlódik,

és talán az életük végéig nem lelnek kiutat,

a legtöbbjük emiatt a haláláig vívódik.

Számukra mindennap egy rettegés, s igazi átok,

a lelkük megtörten, meggyötörten szenved,

elhagyta őket a remény és rútak az álmok.

Elvesztettek szinte mindent, keserűek a napjaik,

egyik tragédia a másik után éri mindőjüket,

és egyre keményebbek a kínzó harcaik.

A hitelek csapdájában vergődve a lét kegyetlen,

s miközben e pokolból menekülni vágynak,

félnek, ez nem fog sikerülni a jelenben.

Fiatalon még

Fiatalon még minden szebb és sokkal másabb,

könnyebbnek tűnnek a terhek, a gondok,

s a lehetőségek köre sokkal tágabb.

Az egészség még alapvetően jó, az elme hasít,

a test strapabíróbb, sokkal kevésbé fárad,

s kevesebb mindaz, ami csak taszít.

Rózsaszín útjukat róják, az álmok és a vágyak,

a remény sokkalta erősebb, mint később,

s a sóhajok is ritkábban szállnak.

Az idősek jó szándékú tanácsai nem fontosak,

mesének, hihetetlennek tűnhetnek olykor,

s félvállról lehet venni a gondokat.

Fiatalon még elképzelhetetlen a későbbi bánat,

és nevetségesnek látszanak a problémák,

ám a valóság később jól arcul vághat.

A Nap és a Hold

A Nap és a Hold, két jó testvér oly régóta,

folyamatosan keringenek az időben,

és soha nem voltak béklyóba.

Akadály nélkül járták és járják az útjukat,

s váltják egymást a szokások szerint,

nem megtagadva a múltjukat.

A Nap és a Hold örökké társak és barátok,

nem fáradnak el, s nem is pihennek,

nincsenek előttük határok.

A sötétség démonai

A sötétség démonai mindig itt éltek velünk,

a rejtekhelyükről figyeltek éjjel-nappal,

s azt lesték, hogy miket is teszünk.

Mivel évszázadokon át láthatatlanok voltak,

könnyűszerrel riogatták az emberiséget,

s véres tetteikről csak a regék szóltak.

Mára azonban önteltségük akkorára dagadt,

hogy nem tudták tovább elrejtve tartani,

s ezért a homály fátyla szét is szakadt.

Ezután nyíltan előléptek, megszűnt a varázs,

immáron nem is tagadják le maguk létét,

és ami élteti őket, az a pokoli parázs.

A sötétség démonai gyűlölik a vakító fényt,

ugyanis az égeti a vén és vastag bőrüket,

és már nehezen tagadhatják eme tényt.

A hatalmas pókok hálója

A hatalmas pókok hálója beszőtte a világot,

behálózott minden bokrot, fűszálat,

és valamennyi szép virágot.

A hálójukba csapódva a rovarok vergődtek,

próbáltak menekülni, de nem sikerült,

s a pókok éhen nem tengődtek.

Sajátjuknak érezték immár az egész Földet,

és minden élőlényt veszélyeztettek,

könnyen eljátszhatták a szörnyet.

A hatalmas pókok hálója erős, mint az acél,

ám, ha a milliárdnyi rovar összefogna,

nem a pókoké lenne végül a babér.

Lassan megfőni

Lassan megfőni, ez a kegyetlen sors vár a békára,

s amíg kezdetben ott ül, a még hideg vízben,

nem is sejti, ő lesz sokaknak a témája.

A vizet fokozatosan melegítik a kifőző edényben,

ám mindezt nem érzi veszélyesnek magára,

csak ül és mozgatja a szemeit serényen.

Sőt mi több, ellazulva élvezi a helyzetet és remél,

eközben szépen pirul a bőre, s kezd puhulni,

észre sem veszi, hogy már félrebeszél.

Egyszer belehasít az éles fájdalom, de mindenhol,

fel nem foghatja mi ez, s hogyan lehetséges,

hiszen egészséges béka volt mindenkor.

Lassan megfőni szörnyű, nem békának való álom,

s erre rádöbbenni a forró vízben ülve, késő,

eme kis történet mások okulására váljon.

Hálóval körbefogva

Hálóval körbefogva vergődnek a halak rettegve,

s bármerre is próbálnak kitörni a hálóból,

nem juthatnak vissza a tengerbe.

Minden oldalról folyamatosan szorosabb a háló,

egyre nagyobb a zűrzavar, nagyobb a káosz,

s ez a helyzet már a húsukba vágó.

Meg sem próbálnak kitörni, pedig küzdeni kéne,

ugyanis a fojtogató háló néhol már szakadt,

s ha áttörnék, nem kerülnének jégre.

Hálóval körbefogva nincs jövőjük, sem múltjuk,

nem mások, mint felhasználható áldozatok,

s így, csak a sütőbe vezethet az útjuk.

Az ünnepek időszakában

Az ünnepek időszakában békésebb ez a világ,

másképpen dalolnak még a madarak is,

és szebben nyílik az összes virág.

Vidámabban száguldanak a felhők a kék égen,

az eső is gyengédebben áztatja a mezőt,

s az érzések ragyognak, mint régen.

Az ünnepek időszakában a szeretet is tisztább,

a kedvesség és az udvariasság jelen van,

s kis ideig nem húzódik visszább.

h	K	s	c	p	s	v
					1	2
3	4	5	6	7	8	9
10	11	12	13	14	15	16
17	18	19	20	21	22	23
24	25	26	27	28	29	30