január 2022 - 3 / 4 oldal - Kiss Gyula versei

Szabadság nélkül

Szabadság nélkül nem mások, rabok vagyunk csupán,

agyhalott, lélegző robotok és kiszolgáltatott senkik,

s nem fog maradni egy emlék sem, tetteink után.

Minden egykori álmunk szétfoszlik a sötét szennyben,

és a valódi, igazi mivoltunk is nem létezővé válik,

hacsak nem sorakozunk fel a gonosszal szemben.

Sürgősen át kell gondolni, mi lenne az, amit tehetünk,

a haragot, a sértődést, s a nézeteltéréseket félretéve,

különben szabad emberek ím soha nem lehetünk.

Szabadság nélkül miket is hagyunk az utódokra végül,

rabláncokat, s egy remény nélküli világ lehetőségét?

Amennyiben igen, a bűnünk soha el nem évül.

A holtak éneke

A holtak éneke gyakorta felharsan az éjben,

az élők füleinek szinte halhatatlanul zeng,

és bár szívből szól, tovaszáll a szélben.

A síron túlról is igyekeznek szólni hozzánk,

s figyelmeztetni, hogy nagyon nagy a baj,

ideje lenne, ha végre mind összefognánk.

Küzdenénk a szeretteinkért, s önmagunkért,

mindazért, ami csak kedves a számunkra,

a létért, a gyerekekért, a családunkért.

Meg kell harcolnunk az igazságért, s a jóért,

a becsületért, bármiért, ami fontos nekünk,

egy ölelésért, csókért, egy igaz szóért.

A holtak éneke minden éjjel üzen mifelénk,

és bár nem halljuk, a szívünkben érezzük,

hisz szeretetet, s bátorságot áraszt felénk.

Fehérbe borult a táj

Fehérbe borult a táj, szikrázik a Nap,

s a természet a télből kis ízelítőt kap.

Varázslatos a látvány, ám kissé hideg,

behavazottak a fák, befagytak a vizek.

Az állatok odúikba húzódtak, fáznak,

élelemért ritkán és lopakodva járnak.

Békésen éldegélnek egymás mellett,

érzékeik és életösztönük igen fejlett.

A településeken vidám nevetés hallik,

a szánkózás, csúszkálás javában zajlik.

Építi a hóembereket a kicsi és a nagy,

mindaddig, amíg nem erősödik a fagy.

Fehérbe borult a táj, s közeleg az este,

ismét fent van a Hold szép kövér teste.

A gyerekek elfáradtak, indulnak haza,

finom ételekkel várja őket apa és anya.

Hullik a hó

Hullik a hó és érzelmek szárnyalnak a szélben,

gyermekek kacaja hallik, szánkók siklanak,

ez egy kivételes pillanat az idei télben.

Felszabadult öröm, s láncok nélküli vidámság,

hógolyózás és hóangyal a friss hó buckáiban,

ez egy gyermeknek maga a királyság.

Hullik a hó és selymesen csillog az éjszakában,

a Hold ezüstje gyémántként ragyog a havon,

ez biz a normális a télnek évszakában.

Nyugodt álmok

Nyugodt álmok kísérik mindazoknak az útját,

akik mindig becsülettel és tisztelettel élnek,

s akik nem szégyellik önmaguk múltját.

Akik jól tudják, hogy mi a valóság és mi a jó,

látják és hiszik, a tetteikkel sokat segítenek,

s nem hagyja el az ajkukat hazug szó.

Nem néznek félre, mikor igazságtalan történik,

s tenni akarnak a hazájukért és a népükért,

a gonosz köröttük hiába is örvénylik.

Nyugodt álmok és pihentető éjek izzó parazsa,

a tisztességes emberekből igen sok kellene,

s nagyobb a szükség rájuk, mint valaha.

Szívvel szeretni

Szívvel szeretni és ésszel, tisztán látni a világot,

a valóságot nyitott szemmel megtapasztalni,

s megmenteni, ha kell, a legapróbb virágot.

Megóvni a gyengéket, az elesettek hosszú sorát,

védelmezni a családot, a legkisebb gyermekig,

és alkalmanként lemosni a nehéz út porát.

Szívvel szeretni, őszintén, érdekektől mentesen,

s mikor szükséges, kőkemény támasszá válni,

átölelni a hozzánk közel állókat kedvesen.

Meddig hagyja?

Meddig hagyja magát feszíteni a húr, a gitáron,

hiszen nyújtották és pengették már ép eleget,

s nem szenvedett már sokat a világon?

Annyi, de annyi keserves dalt játszattak el vele,

a rengeteg fájdalmas és lehangoló zenéjétől,

minden lélek szomorúsággal lett tele.

Meddig hagyja, meddig tűri még a sok kínzást,

ahelyett, hogy ellenállna és elpattanna végre,

ezzel megszüntetve a további sírást?

Félre kellene tenni

Félre kellene tenni az ellentéteket, s a haragot,

hisz az csakis a rossznak kedvez folyvást,

és az ember úgy nem alkothat csapatot.

Csapatot, mely egymást segíti a bajnak idején,

támasz lehet a gonosz, vészterhes időkben,

és erőt meríthet a csapattársak sikerén.

Segítséget nyújthat, védelmet biztosít, ha kell,

megtanítja, mennyit is ér az őszinte szeretet,

s a védelme alatt bárki biztonságot lel.

Félre kellene tenni a hazug, s mérgező tanokat,

ím eljött az ideje kezet nyújtani egymásnak,

és megélni végre a jobb, szebb napokat.

Mókuskerékbe zárva

Mókuskerékbe zárva taposnak az emberek,

s bizony folyton van is mit taposniuk,

hiszen a tennivalójuk az rengeteg.

Születéstől kezdve a rabjai eme ketrecnek,

gondolkodás nélkül elfogadják a sorsot,

és észre sem veszik, hogy szenvednek.

Fáradnak, s pihegnek, de nem térnek észre,

elfogadják a parancsokat biz bármikor,

és nem merik azt mondani, mégse.

Nem állnak ellen, sajna túlontúl is gyávák,

megtesznek bármit, csak élhessenek,

s hiszik, majd kapnak ezért hálát.

Mókuskerékbe zárva nem az igazi az élet,

itt nincs önállóság és nincs szabadság,

pedig arra vágyik minden lélek.

Mindennap egy új kihívás

Mindennap egy új kihívás, mikor megcsörren a vekker,

s az ember a legszebb álmából kerül ébresztésre,

ennél szörnyűbb perc, pillanat, nem kell.

Miközben nagyon nehezen és lassan kinyitja a szemeit,

az agya még fel sem fogja, hogy reggel van újra,

s elkezdi keresni önmagán az ébrenlét jeleit.

Rádöbben, sajnos ismét nekivághat egy nehéz napnak,

elképzeli, mennyi problémát is kell megoldania,

s tudja, rajta kívül még sokan ébren vannak.

Mindennap egy új kihívás, ez tudvalévő nagyon régen,

egy újabb bizonyítási lehetőség, egy újabb esély,

a szépet, s a jót megálmodja majd az éjben.

h	K	s	c	p	s	v
					1	2
3	4	5	6	7	8	9
10	11	12	13	14	15	16
17	18	19	20	21	22	23
24	25	26	27	28	29	30
31