vágyak Archívum - 20 / 25 oldal

Sértődöttség és dacolás

Sértődöttség és dacolás gyötri a megsebzett lelket,

amely szenved és nagyot csalódott valakiben,

s míg vérzik a szíve, nyugalmat nem lelhet.

Olyan fájdalmas az ábrándok érintését elveszíteni,

az áhított, s elképzelt vágyakat, remélt álmokat,

s önmagunk hibáit becsülettel szembesíteni.

A duzzogás nem jó megoldás, önbecsapás csupán,

s a látszat, mely szerint mi vagyunk megbántva,

e hazugságot magyarázná meg igen sután.

Sértődöttség és dacolás, oly hiábavaló egy dráma,

kár elvesztegetni rá értékes perceket, s órákat,

mikor helyrehozhatnánk mindent már ma.

Sóhajok szállnak

Sóhajok szállnak, izzik a vágyak parazsa,

a szívek dobbanása erőteljesen hallik,

s remélnek az álmok, mint valaha.

A lélek félénken pislog szerte maga körül,

az érzések és az érzelmek táncot járnak,

s eme zűrzavarnak, van aki örül.

A szemek tiszta tükrében remény csillan,

és a puha érintések nyugalmat adnak,

talán a pillanat varázsa el nem illan.

Sóhajok szállnak, de ezek boldog sóhajok,

most a lélegzet is visszafojtva figyel,

s reméli, beteljesednek az óhajok.

Szeretni és szeretve lenni

Szeretni és szeretve lenni varázslatos dolog,

s olyankor az érintett személy úgy érzi,

a világ ezentúl majd körötte forog.

Másnak látja a valóságot és másnak az időt,

nem érzi nehéznek a gondok sorozatát,

s hiszi, reá következnek a jó idők.

Rózsaszínű ködként ereszkedik alá a fátyol,

nem eszik, s nem iszik eleget mostanság,

a valóságtól pedig most igen távol.

Álomvilág uralja a fantáziája összes percét,

s a vágyai szétáradnak az testében szerte,

elfeledve a lelkének minden terhét.

Szeretni és szeretve lenni sokak nagy álma,

s mindent megtennének ezért az álomért,

csak ne érje el őket a csalódás árnya.

Érzelmek suhanása

Érzelmek suhanása, s szívek dobbanása a mélyben,

izzó vágyak szárnyalása és az álmok hajszolása,

nagyon sokan megmerülnének a kéjben.

Ugyanakkor mindezt a legtöbben félnek kimutatni,

pironkodva, szemlesütve, s gyakran félrenézve,

sokszor nem tudják hol fognak kilyukadni.

Igen bizonytalanok, gyakorta hebegnek-habognak,

ám amikor nem látja őket senki, maguk vannak,

öröm vidítja a lelküket s szinte ragyognak.

Érzelmek suhanása tölti be a napok minden percét,

és járja át a gondolatokat, elterelve a figyelmet,

s feledtetve a szürke hétköznapok terhét.

A csapból is a méreg folyik

A csapból is a méreg folyik, propagálják is serényen,

s mindazok ellen, akik nem akarnak úszni benne,

fellépnek kedvesen, bűbájosan, szerényen.

A sok felhalmozott folyadék lassan tóméretűvé válik,

tele mindenféle földi jóval, s csodás anyagokkal,

és a jótékony hatása bizony rögvest látszik.

Vágyaiktól hajtva sokan máris megmártóztak benne,

s szentül gondolva, milyen jót is tettek magukkal,

úgy érzik, mintha ez a mennyország lenne.

A csapból is a méreg folyik, akad utánpótlása bőven,

vannak, akik magukat méltatlannak tartják hozzá,

inkább fürdenek pálinkában, borban, sörben.

Elhaló remények

Elhaló remények járják a végzet kegyetlen útját,

megtörten és félelemmel telve bandukolnak,

amíg fel nem fedik önmaguk múltját.

A múltat, amely sok örömmel boldogította őket,

s általuk vidámabbak lettek az órák, a napok,

segítségük felvidított férfiakat, nőket.

Az élet nehéz terhei és percei könnyebbé váltak,

amikor felcsillantak új szerelmek, s vágyak,

s mikor újfent bárányfelhők szálltak.

Lehetőséget és erőt adtak a nehéz napok idején,

felvillanyozták az elméket a sötétségben,

s fényt sugároztak a lelkeknek ilyetén.

Elhaló remények mélán bandukolnak az utakon,

talpuk alatt csikorognak a kövek, a kavicsok,

ám hiszik, az út végén ott a nyugalom.

Mit a szívünkben őrzünk

Mit a szívünkben őrzünk, velünk fog maradni,

velünk él és velünk fog majd halni is,

kár lenne mindezeket tagadni.

Annyi érzelem és titkolt vágy van e rejtekben,

megannyi óhaj, sóhaj, s reménykedés,

mind megmaradnak a sejtekben.

Számtalan álom, s megvalósítatlan elképzelés,

belülről gyötrő kínok és emésztő tüzek,

ezeken nem segít az emlékezés.

Mit a szívünkben őrzünk elkísérhet a végzetig,

s a galaktikus idők porának nyomában,

a tetteink súlya biza megméretik.

A nyugalom szigetén

A nyugalom szigetén dúsak a rétek, zöldek a mezők,

patakok csörgedeznek a dombok oldalában,

s mindenfelé fák, tölgyek és fenyők.

Virágok illata tölti be a vidéket, s szellők szállnak el,

harmat csillog reggelente a fűszálak garmadán,

e helyen minden élőlény békét lel.

Bárányfelhők iramlanak a kék ég végtelen tengerén,

nincs harag, nincs háború, sem bú, sem bánat,

itt, a világnak e rejtett szegletén.

Nem létezik gonosz, nem szít feszültséget az ármány,

a pénz hatalma eme szigetet nem érte el soha,

és nem létezett errefelé járvány.

Nem szálldosnak erre a félelem és a rettegés árnyai,

szeretet, s békesség uralja a napokat, perceket,

s bármikor vidáman lehet játszani.

A nyugalom szigetén szinte megállt az idő és pihen,

nem zavarhatja fel semmi a végtelenség vizét,

a vágyak, s az álmok világa, az ilyen.

Az élet mulandó

Az élet mulandó, nehéz, s oly törékeny,

fennen ragyog, majd eltűnik a sötétben.

Eltűnik, s az emlékét elfújhatja a szellő,

e történet ismétli önmagát, s újfent eljő.

Eljő és eljátssza ugyanazokat a hibákat,

s megismétli a soha le nem zárt vitákat.

Nem tudja levetkőzni a múltat, a jelent,

és folyamatosan újabb kihívást teremt.

Az élet mulandó, s a legtöbbször kemény,

egy valami tartja a magasban, a remény.

A lelkek ereje és a vágyak tüze táplálja,

míg ismételten el nem lobban a fáklyája.

Mit a szívünkben őrzünk

Mit a szívünkben őrzünk, az örökre ott marad,

legbelül, mélyen elrejtve, titokként kezelve,

az idő útja, s a világ bármerre is halad.

Plátói szerelmek emléke, légben szálló óhajok,

a családunk iránti tisztelet, őszinte szeretet,

a megsebzett lelkünk, s néma sóhajok.

Elszalasztott lehetőségek, meg nem élt vágyak,

izzón égető hibák és hamu alatt lapuló tűz,

biz mind-mind a végtelenbe szállnak.

Elhazudott igazságok, s fel nem vállalt érzések,

a gyávaságunk miatti szomorúság és bánat,

a soha meg nem válaszolt kérdések.

Mit a szívünkben őrzünk, az erőt adhat és éltet,

kitartásra ösztönözhet, s új reményt táplál,

ha az ember elég bátor, továbbléphet.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31