vágyak Archívum - 20 / 25 oldal

Érzelmek suhanása

Érzelmek suhanása, s szívek dobbanása a mélyben,

izzó vágyak szárnyalása és az álmok hajszolása,

nagyon sokan megmerülnének a kéjben.

Ugyanakkor mindezt a legtöbben félnek kimutatni,

pironkodva, szemlesütve, s gyakran félrenézve,

sokszor nem tudják hol fognak kilyukadni.

Igen bizonytalanok, gyakorta hebegnek-habognak,

ám amikor nem látja őket senki, maguk vannak,

öröm vidítja a lelküket s szinte ragyognak.

Érzelmek suhanása tölti be a napok minden percét,

és járja át a gondolatokat, elterelve a figyelmet,

s feledtetve a szürke hétköznapok terhét.

A csapból is a méreg folyik

A csapból is a méreg folyik, propagálják is serényen,

s mindazok ellen, akik nem akarnak úszni benne,

fellépnek kedvesen, bűbájosan, szerényen.

A sok felhalmozott folyadék lassan tóméretűvé válik,

tele mindenféle földi jóval, s csodás anyagokkal,

és a jótékony hatása bizony rögvest látszik.

Vágyaiktól hajtva sokan máris megmártóztak benne,

s szentül gondolva, milyen jót is tettek magukkal,

úgy érzik, mintha ez a mennyország lenne.

A csapból is a méreg folyik, akad utánpótlása bőven,

vannak, akik magukat méltatlannak tartják hozzá,

inkább fürdenek pálinkában, borban, sörben.

Elhaló remények

Elhaló remények járják a végzet kegyetlen útját,

megtörten és félelemmel telve bandukolnak,

amíg fel nem fedik önmaguk múltját.

A múltat, amely sok örömmel boldogította őket,

s általuk vidámabbak lettek az órák, a napok,

segítségük felvidított férfiakat, nőket.

Az élet nehéz terhei és percei könnyebbé váltak,

amikor felcsillantak új szerelmek, s vágyak,

s mikor újfent bárányfelhők szálltak.

Lehetőséget és erőt adtak a nehéz napok idején,

felvillanyozták az elméket a sötétségben,

s fényt sugároztak a lelkeknek ilyetén.

Elhaló remények mélán bandukolnak az utakon,

talpuk alatt csikorognak a kövek, a kavicsok,

ám hiszik, az út végén ott a nyugalom.

Mit a szívünkben őrzünk

Mit a szívünkben őrzünk, velünk fog maradni,

velünk él és velünk fog majd halni is,

kár lenne mindezeket tagadni.

Annyi érzelem és titkolt vágy van e rejtekben,

megannyi óhaj, sóhaj, s reménykedés,

mind megmaradnak a sejtekben.

Számtalan álom, s megvalósítatlan elképzelés,

belülről gyötrő kínok és emésztő tüzek,

ezeken nem segít az emlékezés.

Mit a szívünkben őrzünk elkísérhet a végzetig,

s a galaktikus idők porának nyomában,

a tetteink súlya biza megméretik.

A nyugalom szigetén

A nyugalom szigetén dúsak a rétek, zöldek a mezők,

patakok csörgedeznek a dombok oldalában,

s mindenfelé fák, tölgyek és fenyők.

Virágok illata tölti be a vidéket, s szellők szállnak el,

harmat csillog reggelente a fűszálak garmadán,

e helyen minden élőlény békét lel.

Bárányfelhők iramlanak a kék ég végtelen tengerén,

nincs harag, nincs háború, sem bú, sem bánat,

itt, a világnak e rejtett szegletén.

Nem létezik gonosz, nem szít feszültséget az ármány,

a pénz hatalma eme szigetet nem érte el soha,

és nem létezett errefelé járvány.

Nem szálldosnak erre a félelem és a rettegés árnyai,

szeretet, s békesség uralja a napokat, perceket,

s bármikor vidáman lehet játszani.

A nyugalom szigetén szinte megállt az idő és pihen,

nem zavarhatja fel semmi a végtelenség vizét,

a vágyak, s az álmok világa, az ilyen.

Az élet mulandó

Az élet mulandó, nehéz, s oly törékeny,

fennen ragyog, majd eltűnik a sötétben.

Eltűnik, s az emlékét elfújhatja a szellő,

e történet ismétli önmagát, s újfent eljő.

Eljő és eljátssza ugyanazokat a hibákat,

s megismétli a soha le nem zárt vitákat.

Nem tudja levetkőzni a múltat, a jelent,

és folyamatosan újabb kihívást teremt.

Az élet mulandó, s a legtöbbször kemény,

egy valami tartja a magasban, a remény.

A lelkek ereje és a vágyak tüze táplálja,

míg ismételten el nem lobban a fáklyája.

Mit a szívünkben őrzünk

Mit a szívünkben őrzünk, az örökre ott marad,

legbelül, mélyen elrejtve, titokként kezelve,

az idő útja, s a világ bármerre is halad.

Plátói szerelmek emléke, légben szálló óhajok,

a családunk iránti tisztelet, őszinte szeretet,

a megsebzett lelkünk, s néma sóhajok.

Elszalasztott lehetőségek, meg nem élt vágyak,

izzón égető hibák és hamu alatt lapuló tűz,

biz mind-mind a végtelenbe szállnak.

Elhazudott igazságok, s fel nem vállalt érzések,

a gyávaságunk miatti szomorúság és bánat,

a soha meg nem válaszolt kérdések.

Mit a szívünkben őrzünk, az erőt adhat és éltet,

kitartásra ösztönözhet, s új reményt táplál,

ha az ember elég bátor, továbbléphet.

Szabadon élve

Szabadon élve sokkalta szebb a világ, s az élet,

szárnyalhat a szív, a vágyak visszatérnek,

s megnyugodhat a sok csóró lélek.

Teljesen másképp virrad fel az új remény napja,

selymesebben simogat, cirógat a zord szél,

s a Nap fényét a legszegényebb is kapja.

Békésebbek a viták, s megértőbbek az emberek,

befogadóbbak egymás szeszélyei iránt is,

s úgy érzik a lehetőség most rengeteg.

Nincs feszültség, s nincsenek rémületes percek,

a tétovázás immár ködként párolog el tova,

és a szeretet tüze újfent izzóan serceg.

Szabadon élve felsejlik a múlt, s jövő homálya,

ím senki nem akarhat zsarnokságot többé,

s a gonosz megtérhet a pokoli honába.

Amíg élünk

Amíg élünk, van lehetőségünk korrigálni dolgokat,

van esélyünk jobbá tenni a rosszat, a hibákat,

s akad alkalmunk tenni valami fontosat.

Addig nem nyugodhat a lelkünk, míg valami bántja,

s nem pihenhetünk a karosszékben hátradőlve,

hisz az eszünk folyvást a legjobbat vágyja.

A szívünk azt sugallja, hogy soha nem adhatjuk fel,

és legyen bármilyen nehézség, vagy tragédia,

tudjuk, hogy a végéig küzdenünk kell.

Amíg élünk, ki vagyunk szolgáltatva eme világnak,

az érzéseink gyakorta másra, s jobbra vágynak,

nem adhatunk esélyt sohasem hibáknak.

Amit elszalasztottunk

Amit elszalasztottunk, az el is tűnik az időben,

és valószínűleg nem fog visszatérni a jövőben.

Esélyek sokasága illanhat el a tétovázás miatt,

érzések, érzelmek, vágyak vesznek oda emiatt.

Összetört szívek, fájó csalódások, halk sóhajok,

lelkek húrjain félénken pengető, újfajta óhajok.

Álmok varázslatos világa adhat újabb reményt,

és aki méltó rá, annak a sors felajánl egy esélyt.

Amit elszalasztottunk, az utunkon elkísér végig,

s belülről emészt minket a fájdalom mindvégig.

Ám hiába sajnáljuk magunkat, hibásak vagyunk,

hisz mikor kellett volna, sajna elakadt a szavunk.

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30