vágyak Archívum - 19 / 25 oldal

Egy képzelt világban

Egy képzelt világban a gonosz nem létezik,

a boldogság, s az öröm ösztönösen érkezik.

A szeretet folyamatos és a szívek repesnek,

az emberek nevetnek, mindenkit szeretnek.

Nincs bűn és nincs bűnözés, nincs politika,

egyetlen nap sem unalmas, s nincs tragédia.

Étel, ital van bőven, semmiből nincs hiány,

valamennyi ember tudja, mi a helyes irány,

Mindennapos a szerelem, az ölelés, a csók,

s minderre rátesz a sok kacaj, nevetés, bók.

Zöldek a mezők, a rétek, s virágok nyílnak,

a lelkek e helyen különleges erővel bírnak.

Egy képzelt világban az óhajok teljesülnek,

nagyokat, s piciket szintúgy megbecsülnek.

Az álmok valóra válnak és a remény valós,

a sors a jóval és a széppel nem marad adós.

Mikor szárnyal a szív

Mikor szárnyal a szív, az ember is szárnyal,

és nem foglalkozik semmiféle sötét árnnyal.

Csillog a szeme, s igen vidáman mosolyog,

gyakorta az érzelmek csapdájában toporog.

Szeretne is, meg nem is, dönteni nem képes,

a bizonytalansága, s a tétovázása sem véges.

Annyira próbálná a saját figyelmét elterelni,

remélve, hogy a vágyait hamarosan elfelejti.

Mikor szárnyal a szív, s boldogok az álmok,

a szürke hétköznapok is egyszerűen mások.

A lélek húrjain az érzések tömkelege játszik,

s kiút ebből a csapdából nem nagyon látszik.

Mindig másra várva

Mindig másra várva eltunyul az ember,

s reméli, túlélheti néhány kisebb sebbel.

A lelkében belül érzi, túl sokat hibázik,

s éppen ezért ha lehet, nem igen vitázik.

A viták megmutathatnák az igazi énjét,

s felfednék önmagának is valódi lényét.

Örökké kísértene az elvesztegetett múlt,

mely néha a kelleténél hosszabbra nyúlt.

Számtalan lelki seb, s rengeteg érzelem,

megbánt tettek, amiket tagad az értelem.

Elszalasztott lehetőségek, forró vágyak,

olyan gyakorta a haladás útjában álltak.

Mindig másra várva feladjuk az esélyt,

és nem biztos, hogy túléljük a veszélyt.

Küzdenünk kell, amíg a vérünk folyik,

s végig, míg a levegőnk el nem fogyik.

Amíg alszunk

Amíg alszunk, addig rejtélyes világban járunk,

szépeket is álmodhatunk, varázs vesz körül,

s mindig megszerezzük, amire vágyunk.

A jövő várhat reánk a galaxisok között szállva,

ragyogó csillagok, s fekete lyukak mélyén,

az embert a csodák mesés esélye várja.

Minden beteljesül, amit valaha is elképzeltünk,

legyen az szerelem, vagy izgalmas kalandok,

s rájövünk, a fantáziánkban eltévedtünk.

Amíg alszunk, nem érezünk fájdalmat, kínokat,

a remény éltet és a siker garantáltan biztos,

a lelkünk mindennap új álomra hívogat.

Eltitkolt érzelmek

Eltitkolt érzelmek, s belülről gyötrő vágyak,

a félelem, a bizonytalanság, a tétovázás,

mind a beteljesülés útjában állnak.

A megfelelni akarás, a ki mit szól bármihez,

a pletyka, a sunyi pusmogás, az irigység,

mind elzárja a szív útját bárkihez.

Izzón perzseli a lelket az oly áhított gyönyör,

a varázslatos álmok utáni sóvárgás tüze,

s mindezekkel az elme nem is pöröl.

Eltitkolt érzelmek, megtagadott percek sora,

eljátszott közömbösség, s elfordított arc,

ezek nem vezetnek el a célhoz soha.

Régi emlékek

Régi emlékek suhannak a gondolatok útjain,

felidézve olyan sok szépet, annyi vágyat,

s csendesen pengetnek a lélek húrjain.

Ismét előtörnek az elmúlt idők a homályból,

mosolyok, ölelések, vidámság és flörtök,

s megannyi érzés a szívnek a honából.

Újfent élnek az eltávozott szerettek, barátok,

az elvesztett gyermekek, közeli rokonok,

és elmosódnak a láthatatlan határok.

Régi emlékek, s egykori, csodás álmok sora,

bennünk élnek az időknek a végezetéig,

s nem fognak elhagyni minket soha.

Szomorú szerelem

Szomorú szerelem, s be nem teljesült vágyak,

a szellővel szárnyaló, suhanó érzelmek,

és a nagy csalódást sugalló árnyak.

Az elképzelt valóság, a félénk, lapuló remény,

az oly nagyon áhított imádat, igaz ölelés,

s a szemeit ismételten behunyó erény.

A magát kínzó lélek, amely önmagát emészti,

s mivel nem mer, nem akar róla beszélni,

a saját békéjét újfent másoktól reméli.

Szomorú szerelem és a hamu alatt izzó parázs,

lesütött pillák, s oldalra fordított tekintet,

ez az egész nem más, mint varázs.

Rejtett vágyak

Rejtett vágyak lapulnak a szívünk mélyén,

és nem maradnak ott, nem hagynak békén.

Folyamatosan emlékeztetnek, hogy élnek,

és a lelkünkbe bezárva a felejtéstől félnek.

Félik, biza soha nem juthatnak ki a fénybe,

s más nem értheti, mi megy bennük végbe.

Előtörnek olykor, mint egy hűs vizű patak,

mely a sziklák résein gyorsan lefelé halad.

Rejtett vágyak izzanak és égetnek legbelül,

eme érzéseket immár semmi nem írja felül.

Velünk lesznek mindig, míg eljő a pillanat,

s reánk köszönt a csodás, ragyogó virradat.

Mikor már késő

Mikor már késő, sokszor akkor éled a szív,

akkor döbben rá, hogy mennyire szeret,

és önmagával kegyetlen csatát vív.

Nehezen ismeri be, de tudja, hogy hibázott,

érzi a tévedését és a bizonytalanságot,

s rájön, eddig feleslegesen vitázott.

Figyelmen kívül hagyta a valódi érzéseket,

elhessegette a varázslatot és a vágyait,

s csupán félve tett fel kérdéseket.

Bizonytalanul mozdult meg, amikor kellett,

s nem hitte el, hogy neki is sikerülhet,

ám sajna a félénkségéből ez tellett.

Mikor más késő, s mikor látszólag elbukott,

és úgy tűnik a számára nincs bocsánat,

rájön, a másik szívéig végül eljutott.

Az elmúlás küszöbén

Az elmúlás küszöbén felidéződnek a régi dolgok,

emlékek sokasága tör fel a lelkek mélyéből,

köztük sikeres tettek és tragikus sorsok.

Újra megelevenednek a gyermeki évek, s a család,

az ifjúkori tévedések, hibák, az izzó szerelmek,

a fájó kudarcok és a megnyert csaták.

A felnőtt időszak nehézségei, a sok-sok tennivaló,

a rengeteg munka, a mindennapi küzdelmek,

a jólét ideje, s mikor nem volt ennivaló.

A vágyak suhanása, az elképzelések, álmok ideje,

a tavasz csillogása, a nyári programok sora,

a szép őszi tájak és a télnek a hidege.

Az elmúlás küszöbén, mikor közel a végső béke,

frissebbnek tűnnek az elfeledett események,

s mindaz, ami egykor nem jött létre.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31