A pökhendi hörcsög hitte, hogy övé a mező,
s gőgösen tekintett minden más lényre,
beképzelte, mindig ő lesz a nyerő.
A pofazacskója állandóan tele volt búzával,
no meg kukoricával és más magvakkal,
nem is foglalkozott a társai bújával.
Neki csak önmaga számított, hisz ő a király,
a réteknek királya, a termőföldek ura,
s nem zavarhatta semmiféle viszály.
Az arroganciája hatalmas volt, felért az égig,
önteltsége által még félelmet sem érzett,
s eme tulajdonságait megőrizte végig.
Az elbizakodottsága már nem ismert határt,
nem csak éjjel, fényes nappal is kint járt,
és ezzel kivívta maga ellen a halált.
Egy szép őszi napon meglátta egy sasmadár,
amint alant, a fűszálak között álldogált,
s eztán már nem várt reá a fagyhalál.
A pökhendi hörcsög rövid élete így ért véget,
felfuvalkodottsága vele tűnt a semmibe,
s nem hatotta meg a hörcsög népet.
