Saját alkotásaim
Kivirult a természet, virágba borultak a fák,
s virágok borítják valamennyi ágat,
a tavasz nem sokáig várat.
Sokfelé jácintok, nárciszok, s egyéb virágok,
szépségük gyönyörködteti a szemet,
idővel ennél szebb is lehet.
Hisz egyre több növény bontja ki a szirmát,
s hamarosan varázslatossá teszi a tájat,
mindenfelé illatfelhő szállhat.
Kivirult a természet, s virágszőnyeg a vidék,
a hegyeket, völgyeket bejárja az élet,
e látványnak örülhet a lélek.
Felgyülemlett ideg, rettentő feszültség,
égő kínok, s tengernyi, lelket tépő seb,
őrjöngő vihar dúl az emberi szívekben,
s mi marad, az egy lemoshatatlan heg.
Felgyülemlett ideg, villámok cikáznak,
a legapróbb érintés atomcsapással felér,
robbanás előtti és drámával teli levegő,
s a test minden sejtje a túlélésről beszél.
Béke és nyugalom, napfény és csend,
zöldellő mezők, nyíló virágok, felhők,
vidám madárcsicsergés, s apró neszek,
élénk rovarseregek, s hajladozó erdők.
Béke és nyugalom, csodás természet,
a páratlan élővilág lenyűgöző varázsa,
parányitól a hatalmasig, ezerféle élet,
mindezeknek a lélekre biz jó a hatása.
A testünk a miénk, a lelkünk ugyanúgy,
saját létéről mindenki dönthessen maga,
milyen jogon uralhat bennünket akárki,
s dönti el, hogy csakis neki lehet szava?
Milyen jogon uralnak minket zsarnokok,
s kényszerítenek reánk gyilkos mérgeket,
s miképpen tiltják meg az értelem szavát,
elhallgattatva a valóságot és a tényeket?
A testünk a miénk, szabadnak születtünk,
a lelkünk egyedi és velünk együtt pusztul,
érzékeny, sérülékeny, nagyon sokat retteg
és a megsemmisülést szánják neki jussul?
Szeretet nélkül milyen lenne a világ?
Sötét uralom alatt nyílna vajon virág?
A gyermekét eztán cirógatná a szülő?
Miféle lenne az elkövetkezendő jövő?
Számítana a jó, a szép, s a természet?
Netán végezne minddel az enyészet?
Éreznének a szívek bármit e Földön?
Lenne esélye, hogy a lét előre törjön?
Szeretet nélkül érdemes lehetne élni?
Lélek nélkül tudnánk, mi is az, félni?
Léteznének boldog, örömteli álmok?
Egy maradna, a gonosz, amely álnok.
Mindenkinek van szerette, akit imád,
legyen az apa, anya, testvér, gyerek,
velük teljes az élet, s általuk egészek,
nélkülük a világ biz nem lehet kerek.
Nagynénik, nagybácsik és sok rokon,
tündéri unokák, szerelmek, s barátok,
feleségek, férjek, s kedves ismerősök,
a tiszta szeretetben nincsenek határok.
Az összetartozás ereje a szívekben él,
melengetve erősíti a testet és a lelket,
aki szívből szeret akárkit, harcol érte,
s mindig megteszi, mi csak tőle telhet.
Akadnak feszültségek és rossz napok,
s előfordulhatnak kellemetlen percek,
ám ez természetes és nem tart sokáig,
s a szívek bugyrai érzelmekkel teltek.
Mindenkinek van szerette, kit félthet,
akiért meghalna, ha úgy hozza a sors,
őértük küzdeni megtiszteltetés volna,
lészen a végzet bármennyire is gyors.
Milyen az az ember, aki üres lelkét eladja,
s pénzért, hatalomért a józanságot feladja?
Ki népét odadobja, mint a vágó barmokat,
s mindenáron elnémítja az igaz hangokat?
Hazugsággal hipnotizáltatja az embereket,
megfélemlít férfiakat, nőket, s gyerekeket?
Bábként kiszolgálja a gonoszok hatalmát,
ezzel is megerősítve a sötét háttér uralmát?
Milyen az az ember, aki ritkításban segít
és aki önmaga köré jellemteleneket kerít?
Kinek a becsület, s tisztesség nem számít,
s minden terhet az elszegényedőkre hárít?
A szabadságtól elzárva ím rettegésben tart,
a mérget beadatva a megmentő címre hajt?
Megfoszt a jogoktól, így tud előre haladni,
vajon hogy tudhat ilyetén ember maradni?
A szeretet ereje hatalmas dolgokra képes,
túl tud juttatni a problémák során,
tiszta szívből jön, s nem véges.
Átsegíthet a válságokon, bántó viszályon,
kitarthat komoly problémák idején
és segít, hogy kevésbé fájjon.
Selymes simogatással cirógatja az arcokat,
lágy öleléssel támogathat, lelkesít,
s megvívja a lelki harcokat.
Sejtelmesen reményt adhat a kínok között,
kitartásra ösztönözhet bánat idején,
fény lehet a sötétség fölött.
Vidámmá tehet és boldogsággal tölthet el,
ölelésre ösztönözhet, s jó dolgokra,
míg énünk nyugalomra lel.
A szeretet ereje képes a gonoszt legyőzni,
segíthet túlélni a legzordabb időben,
semmi nem tudja őt lefőzni.
Mindehhez azonban elő kell, hogy jöjjön,
s ne lapuljon a félelemtől reszketve,
a szabadság ő, nem a börtön.
Szív nélkül és lélek nélkül lehet élni,
a következményektől nem kell félni.
A hazudozás is oly könnyedén megy,
a gyarló köznép számára ez biz kegy.
Hisz ők nem is valók sohasem másra,
mint a túlvilágra befizetendő utazásra.
Könnyedén meg kell tőlük szabadulni,
hisz minden a terv szerint fog alakulni.
Még azt is elhiszik, ami nem is létezik,
s a megváltás kizárólag fentről érkezik.
Negédes, s mézes méreggel teli szavak,
a sötét, gonosz erőknek átadandó javak.
Szív nélkül pihekönnyű ítéletet hozni,
s lélek nélkül kínt, gyötrelmet fokozni.
Rettegést kelteni, az aztán valódi álom,
s ígéreteket tenni, ám úgy, hogy fájjon.
Az igaz szeretet ezeket legyőzni képes,
bizony az ármány deleje is igen véges.
Egymást segítve és jó szándékkal telve,
a szívtelen, lelketlen világ le lesz verve.
Álmok, vágyak és remények,
néha nagyok, máskor szerények.
Bármilyenek is legyenek,
mindenkiben élnek.
Sokan, a valóra válásuktól
is félnek.
Félnek, mert nem biztosak
magukban.
Sokszor kétkednek, a saját
szavukban.
Mit várhatnának hát mástól,
kik hasonlókat éreznek máshol?
A lélek érzékeny és gyenge,
nem olyan, mint egy edzett
penge.
Könnyen sebezhető, s nagyon
tud fájni.
A gyógyulására olykor, éveket
kell várni.
Feledni a velünk történteket
nem lehet, míg élünk,
ameddig lélegzünk, remélünk
és félünk.
Vigasztalan álmok, vissza-vissza
térnek,
az elveszett remények mindig
új életre kélnek.
