Saját alkotásaim
Oly rövid a hétvége, s annyira sebesen telik,
szinte még fel sem ébred az ember reggel,
a gondolata máris a hétfőre esik.
Gyorsan suhannak a percek, s elrepül az idő,
a tervek, a programok elillannak rögvest,
és alig marad belőlük hírvivő.
Oly rövid a hétvége, valódi pihenésre kevés,
mindig akad tennivaló ha kell, ha nem,
s élvezetnek marad egy jó evés.
Telik-múlik az idő, bársonyon futnak a percek,
néma árnyként lebeg felettünk a sorsunk,
s a szívünk számtalan vágytól serceg.
A lelkünk álmokkal telített, az angyalok óvják,
bizony érzékeny, sérülékeny és törékeny,
önnön titkaink a nehéz utakat róják.
Telik-múlik az idő, selymesen cirógatva suhan,
sokszor nem érezzük át az igazi mivoltát,
s végül a létünk a semmibe zuhan.
Emlékek és titkok, bezárva egy kis helyre mind,
odabent zsúfolódnak a szívnek a legmélyén,
ám olykor meglátszanak az arcon is, kint.
Belülről hevítik a lelket és érzéseket idéznek fel,
megmutatják a múltat, az elkövetett hibákat,
s miattuk a lelkiismeret nyugalmat nem lel.
Néha akadnak napok, mikor nem bírják tovább,
s amint kitárul előttük a vágyaknak a kapuja,
felszínre törnek, de tudják, nincs odább.
Emlékek és titkok, melyeket megőriz az ember,
amelyeket mások elől örök időkre elrejtene,
miközben reméli, újraélheti őket egyszer.
Miközben az arcodat simogatják, hátul ássák a sírodat,
elhitetik, hogy megmentenek mindenféle rossztól,
ám valójában egyre inkább növelik a kínodat.
Meggyőznek, kizárólag a jó szándék vezérli csak őket,
segítenek a pénzügyi gyarapodásban, azt sugallják,
s eközben nyomorba taszítanak férfiakat, nőket.
Tesznek róla, hogy az egészség ne is létezhessen többé,
mérgekkel megbolygatják a természet ősi rendjét,
s minden, mit szerettél, gyorsan válik köddé.
Egyre csak hullanak a szeretteid és fogy a baráti köröd,
a gyermekedet megalázzák az óvodában, iskolában,
s ha szólsz, leordítanak, ehhez semmi közöd.
Halált vesznek a számodra a saját és a mások adójából,
mindezt kizárólagosan az élet védelme címszó alatt,
kik ezt teszik, nem bújnak elő a sötétség odújából.
Miközben az arcodat simogatják, beléd mártják a kést,
a lelked így válik eggyé a végtelen térrel, s idővel,
az élet filmjéből már nem látod az utolsó részt.
A belső hang mindenki lelkében él és suttog,
legtöbbször nagyon halk, máskor ordít,
s van, amikor a gazdájához undok.
Gyakorta némát játszik, főleg nehéz időkben,
s mikor a legnagyobb szükség lenne reá,
akkor hallgat a legjobban, azon időben.
A belső hang velünk él, s majd velünk is hal,
olykor neki köszönhetjük a menekülést,
máskor igen erősen a szívünkbe mar.
Hangyák végveszélyben, valahányan csak vannak,
bármerre is járjanak a járataikon keresztül,
mindenfelé gyilkos mérgeket kapnak.
Hiába léteznek rengetegen, s hiába nagy az erejük,
nem képesek összefogni a megmaradásukért,
és emiatt egyre fogy a hatalmas seregük.
Miközben uszítás által egymást gyilkolják és ölik,
nem veszik észre a rejtőzködő ellenségeket,
akik az eddigi jó életüket kerékbe törik.
Hangyák végveszélyben, szűkösre szabott idővel,
s miután új és újabb mérgeket szórnak rájuk,
nem lesz sok gondjuk a közelgő jövővel.
Fantáziavilág földjén varázslatosak a napok, az éjek,
az ott lakók boldogok, valamennyi percük vidám,
és nem számítanak tehernek a hosszú évek.
Mindig zöldell a mező, s mindenfelé csodás virágok,
sok a csörgedező patak, szellő susog a fák között,
emberi szem nem látott még ilyen világot.
Fantáziavilág földjén nem érződik az időnek múlása,
örök a szépség, az egészség, az erő, s a nyugalom,
és mindenki eljut a szellemi tökély csúcsára.
A Remény és a Szeretet útra kelt egy napon,
vállukra vették a batyujukat egy reggelen,
mivel várták őket az emberek nagyon.
Látták, hogyan törtek meg az utóbbi időben,
mily szétszórtak, s tanácstalanok újabban,
ez nem maradhat így a közelgő jövőben.
Igyekeztek eljutni minden faluba, s városba,
beköszöntek mindenkihez, kihez lehetett,
és a gyerekeket is ők ringatták álomba.
Amerre csak jártak, újra felragyogott a Nap,
a sötét felhők elvonultak messzi földekre,
s a nép érezte, hogy végre új erőre kap.
A Remény és a Szeretet nélkülözhetetlenek,
a jóknak egy új, igaz élet esélyét jelentik,
a rosszak számára elképzelhetetlenek.
Békében és boldogságban szebbek a napok,
kellemesebben telnek az órák, a percek,
érzik a szeretetet a kicsik, s a nagyok.
Nyugodtabb a légkör, fennen ragyog a Nap,
megszokott a segítőkészség, a jó szándék,
és emberségből mindenki példát kap.
Egymást támogatva jóval könnyebb az élet,
a gondok, bajok, hamarabb legyőzhetőek,
s jobb szívvel teszi dolgát a sok lélek.
Békében és boldogságban nem érzik az idő,
s nem fárad ki az elme, sőt nagyon aktív,
az emberiség számára ez lehet a jövő.
Oly sokat veszítünk életünk, létünk folyamán,
rengeteg probléma terhel bennünket végig,
s mi tétován utazunk a sorsunk vonatán.
Eme vonat ismeretlen tájakra, a távolba vezet,
hol a szeretteink emléke fennen ragyoghat,
és ahol a szívünk teljes erejéből szeret.
Az úton azonban számtalan próba áll előttünk,
s egyik nehezebb lesz majd, mint a másik,
kérdés, mit hoz ez ki végül belőlünk?
A jót, a rosszat, a zűrzavart, a káoszt, a békét,
mégis lesz teremtő ereje a gondolatainknak,
esetleg elhozzuk a gyilkos világvégét?
Oly sokat veszítünk, hisz tétovázóak vagyunk,
és a gyengeségünk túl sokat nyom a latban,
vajon az időben milyen nyomot hagyunk?
