idő Archívum - 20 / 27 oldal

Életünk vége felé

Életünk vége felé megelevenednek a múlt percei,

a történések, az óhajok, a vágyak sokasága,

s dolgoznak a szervezet emlékező sejtjei.

Megmutatják egykori önmagunkat, igazi énünket,

a távolba veszett álmainkat, a szerelmeinket,

s mindazt a jót, mi feltüzelte a vérünket.

Ismét fennen ragyognak a kimondott igaz szavak,

valós érzések árja járja át a szívünk legmélyét,

s ezek bizony megmozgatják a fáradt agyat.

Életünk vége felé másként hatnak reánk a dolgok,

sok mindent sajnálunk, s van amit megbánunk,

bármilyen irányba is haladjon a sorsunk.

Lepereg a homokóra

Lepereg a homokóra és elsuhannak az évek,

az életünk folyamában nyomot hagynak,

egyszer rosszat, máskor szépet.

Az idő nem kegyelmez és nem áll meg soha,

annyian próbálták már legalább lassítani,

ám nem sikerült, s száguldott tova.

Nem lehet megvásárolni, emiatt olyan drága,

s uralni sem sikerült még senkinek sem,

az ember lelke erre hiába is vágyna.

Lepereg a homokóra, s visszautat nem enged,

nem mérlegel, lélektelenül teszi a dolgát,

és nem érzi át, ha valaki szenved.

A múlt megszépült emlékei

A múlt megszépült emlékei sem jelentenek gyógyírt,

és nem feledtethetik el napjaink kínos keservét,

s nem varázsolhatnak senki számára jó hírt.

Nem tehetik semmissé a rengeteg végzetes tragédiát,

s nem támaszthatják fel elvesztett szeretteinket,

és minderre nem is kínálnak újfent stratégiát.

Hiába próbálják homályba zárni az egykori reményt,

és feleslegesen pátyolgatják a hamis illúziókat is,

hiszen az idő száguldásában nem adnak esélyt.

Nem moshatják le a megsebzett lelkek eleven sebeit,

sem az egykori barátságok és szerelmek porát,

s nem tüntethetik el, egy életút fájó hegeit.

A múlt megszépült emlékei csak emlékek maradnak,

gyakorta felidézi őket újra és ismét az emlékezet,

a jelen percei bármilyen irányban is haladnak.

Gyorsan telik az idő

Gyorsan telik az idő az ember feje fölött, túl gyorsan,

igen hamar megöregszik, ha fiatalon meg nem hal,

s mindent, mit szeretet, elveszít szépen, sorban.

Elveszíti az egészségét, s az elméje homályossá válik,

fájnak az ízületei, ropognak a csontjai, fáradékony,

és egész nap a régi szép időkre, korokra vágyik.

Sokféle gond gyötri, melyeket egyre rosszabbul visel,

az emlékei a régmúltból élesek, a jelen nem számít,

és sokszor nem tudja miről beszélgetett, s kivel.

A bőre ráncossá válik és nem lát túl a szobája ajtaján,

sétálni is alig bír már, a cipekedés halál a számára,

semmi nem olyan ízű, vagy illatú, mint hajdanán.

Rokonai és ismerősei egyre fogytak az élet viharában,

a szívét bánat emészti, a lelke nagyon sérülékeny,

s túl sok a drága gyógyszer, a szokásos italában.

A családját imádja, reszkető kezei a fotóikat szorítják,

s lehet, nem tudta legtöbbször kifejezni a szeretetét,

ám miközben mereng, könnyei az arcát borítják.

Gyorsan telik az idő, s a falon lévő óra utoljára kattan,

mindez még eljut a tudatáig, míg leperegnek percei,

könnyes szemeit pedig lehunyja szépen, lassan.

Gonosz idők szele fúj

Gonosz idők szele fúj, amely túlontúl hideg,

s igen viharossá vált az utóbbi időkben,

az ereje nyomán befagytak a vizek.

Lerombolja a megszokott életet, s a vidéket,

szertefújja a nagyobb városok szemetét,

és feléleszti a mélyben alvó lidércet.

Elfújja a dédelgetett álmokat és a vágyakat,

s helyettük mocskot, halál bűzét árassza,

rettegésből, félelemből épít várakat.

Gonosz idők szele fúj, kegyelmet nem ismer,

és elpusztítja az élővilág apraját, nagyját,

ebben a világban valami nem stimmel.

Olyan nehéz reményt adni

Olyan nehéz reményt adni, egy reménytelen időben,

mikor hatalmas a zsarnokság, s uszít a hazugság,

és rengeteg ember jár ugyanabban a cipőben.

Sajnos hihetetlen a megosztottság okozta széthúzás,

az egymás elleni intrikák, a bérencek sunyisága,

és mindezek miatt egyre közelebbi az elmúlás.

Fel nem fogható, hogy az értelem ennyire elfogyott,

s vannak emberek, kiknek nem fontos a családjuk,

és nem jönnek rá, ez az egész világ elnyomott.

Az egykori szikra már nem élteti a lelkeket, a népet,

évtizedek alatt a sötétség erői kidolgozták a tervet,

és kialakítottak egy teljesen hamis, hazug képet.

Olyan nehéz reményt adni, mikor a gonoszság az úr,

és ezen rendkívül nehéz lesz valaha is változtatni,

amíg el nem pattan majd, az a bizonyos húr.

Tavaszi szellő

Tavaszi szellő szédítő, bódító illata járja át a tájat,

mindenfelé a varjak sötét serege legeli a füvet,

s a jó idő magára már nem igen sokat várat.

A tél hamarosan visszavonul, a küzdelmet feladja,

nem hoznak a reggelek fagyokat és jégcsapokat,

s magát az évszakváltásnak gyorsan megadja.

Abbahagyja a didergetést és az emberek kínzását,

s nem fagyasztja le a bőrt a szenvedő arcokról,

megérti a váltakozó természetnek a hívását.

Tavaszi szellő suhan a még alvó növényzet fölött,

s felvidítja nemsokára a megfáradt lelkek sorát,

nem hagyva keserűséget a rideg idők mögött.

Magasröptű ígéretek

Magasröptű ígéretek, fogságban tartó hazugságok,

az embereket csapdába ejtő ármányos szavak,

és a saját bőrön megtapasztalt csalódások.

Mindezek mégsem ébresztenek fel minden embert,

pedig nagyon veszélyes idők köszöntöttek be,

melyek megkeserítik az estét és a reggelt.

Itt már nem a jólét lett a kérdés, hanem a lét maga,

az eddigi álmoknak és vágyaknak befellegzett,

javában zajlik egy kitervelt, alantas csata.

Magasröptű ígéretek, gonosz és kegyetlen szándék,

hatalomért, s pénzért megvett senkiháziak hada,

beborítja a világot a terjedő, sötét árnyék.

Fogy az idő

Fogy az idő, s végzetesen ketyeg az óra,

a gonosz erőktől nem számíthatunk jóra.

Sőt, egyre borzalmasabb dolgok várnak,

és az egykori remények mind elszállnak.

A sötétségben tartott világ lassan ébred,

és amíg a félálom tart, kiontják a véred.

Elvesznek mindent, ami csak számított,

amit az emberfia egész életében áhított.

Fogy az idő és innen nem lesz majd kiút,

bármily szépségeket is biztosított a múlt.

Akad azonban még egy kevéske remény,

ha az értelem felviláglik a sötétség egén.

Eljött az idő

Eljött az idő az összefogásra és egymás segítésére,

a nézetkülönbségek megbeszélésére, de hamar,

s elindulni a család, a barátok megsegítésére.

A gyengék támogatására, a gyerekek megvédésére,

s a küzdelemre, együtt minden rendes emberrel,

és a saját, vagy mások hibáinak elnézésére.

Ideje vállvetve felsorakozni az igaz ügyek mellett,

s nem hátrálni, mert mindenki élete múlhat rajta,

ilyen módon harcolni még sohasem kellett.

Eljött az idő, s talán soha nem lesz már több esély,

hiszen a létünkre törnek a sötétség gonosz erői,

és mindegy, hogy ki mit hisz, óriási a veszély.

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30