Saját alkotásaim
Sóhajok szállnak, izzik a vágyak parazsa,
a szívek dobbanása erőteljesen hallik,
s remélnek az álmok, mint valaha.
A lélek félénken pislog szerte maga körül,
az érzések és az érzelmek táncot járnak,
s eme zűrzavarnak, van aki örül.
A szemek tiszta tükrében remény csillan,
és a puha érintések nyugalmat adnak,
talán a pillanat varázsa el nem illan.
Sóhajok szállnak, de ezek boldog sóhajok,
most a lélegzet is visszafojtva figyel,
s reméli, beteljesednek az óhajok.
A lelkek küzdőterén olykor nagy a vihar,
s néha a megnyugvás nem tud eljönni,
csak miután az ok-okozat kihal.
A lelkek igyekeznek érzéseiket elrejteni,
sebezhetőségüket próbálják eltitkolni,
s legtöbbször nem tudnak felejteni.
Gyakorta zűrzavar és káosz marad hátra,
sok időbe kerülhet innen lábra állni,
a folyamatokat megélve, s látva.
Hihetetlen az érzékenység, s a fájdalom,
a csalódás, a meg nem értés, a bánat,
és alig létezik egy kevés szánalom.
A színtiszta öröm, a boldogság oly ritka,
hisz annak az önzetlenség, s a jóság,
meg a valódi őszinteség a titka,
A lelkek küzdőterén mindennapi a csata,
s csupán ritkán csendesedik le a vihar,
mikor megszólal a szívek szava.
Szeretni és szeretve lenni varázslatos dolog,
s olyankor az érintett személy úgy érzi,
a világ ezentúl majd körötte forog.
Másnak látja a valóságot és másnak az időt,
nem érzi nehéznek a gondok sorozatát,
s hiszi, reá következnek a jó idők.
Rózsaszínű ködként ereszkedik alá a fátyol,
nem eszik, s nem iszik eleget mostanság,
a valóságtól pedig most igen távol.
Álomvilág uralja a fantáziája összes percét,
s a vágyai szétáradnak az testében szerte,
elfeledve a lelkének minden terhét.
Szeretni és szeretve lenni sokak nagy álma,
s mindent megtennének ezért az álomért,
csak ne érje el őket a csalódás árnya.
Vonzalom, amely nélkül nem indulhat kapcsolat,
amely nélkül nem is szólsz nagyon másokhoz,
s nélküle nem hallod meg a belső hangokat.
A belső hangok sugallani fogják majd a jó irányt,
megérintik a lelked, megdobogtatják a szíved,
s reményt mutatnak a szeretet személy iránt.
Ez az érzés átjárja a testedet, kábulatba fog ejteni,
odafigyelsz a másikra, s bármit megteszel érte,
eme rejtélyt igencsak nehéz lesz megfejteni.
Vonzalom, mely összetart, mely oly erőssé tehet,
felkavarja a napjaidat és a ragaszkodás erős,
ezen érzésből a végén még bármi lehet.
Bájos mosoly, kedves pillantás, csillogó szemek,
a szív rejtett zugából erősen előtörő vonzalom,
törékeny kacsók, s finoman simogató kezek.
Az érzelmekben kavargó zűrzavar, s kecses járás,
huncutság, kacérság és pajkos pillanatok sora,
az izgalom hevében elhomályosodó látás.
Bájos mosoly, bűbájos, varázslatos, csábos érzés,
ezek mind felébreszthetik a lelkek izzó tüzét,
s elaltatják az értelmet, ez nem lehet kérdés.
Mi is a vágyakozás, csupán az elme játéka,
vagy a szív megfoghatatlan érzülete,
netán a természetnek a szándéka?
A hormonok késztetése, az érzelmek óhaja,
az álmok beteljesülése utáni epekedés,
az álmatlanság, s a remény sóhaja?
A kémiai zűrzavar, s az igéző illatok hatása,
igazi, erőteljes vonzalom a másik iránt,
netán a logikus gondolatok halála?
Mi is a vágyakozás, egy emésztő tűz belül,
a lélek zűrzavara, s a józan ész veszte,
amin a szerelem érzése kerül felül?
Elszalasztott pillanatok, soha meg nem élt percek,
mindennap remélt, s be nem teljesült vágyak,
és a lelkekben rejtőző, álombeli tervek.
Véghez nem vitt érintések, s áhított ölelések sora,
a szívekben izzó, varázslatos kábulat érzése,
melyeket nem lep majd be az idő pora.
Elszalasztott pillanatok, érzelmek csábos varázsa,
kimondhatatlan és mindörökre néma titkok,
mindezek velünk tartanak a halálba.
Elölt álmok szállnak a csillagközi térben,
s már nem fürödnek reményben, fényben.
Hajdani ragyogásuk megkopott, fakó lett,
és nem számít immár semmiféle igaz tett.
Semmi nem hozhatja vissza a régi múltat,
hiába igyekezett a sors létrehozni egy újat.
A galaxisban suhan a fájdalom, a rettegés,
a csinált világ, a hazug és az aljas tettetés.
Szertefoszlanak a valódi érzések, emlékek,
amelyek egy jó világnak állítanak emléket.
Azonban sajnos annak a korszaknak vége,
mivel az emberek sokasága nem tért észre.
Elszalasztották az esélyt, s nincsen másik,
minden pillanattal csupán a gonosz játszik.
Megöli a lelkeket, s kiirtja az élet csíráját,
és az összes megmaradtra ráteszi az igáját.
Elölt álmok és a sanyarúan keserű igazság,
eltűnnek a semmibe, hol nem lesz vigasság.
Ott más sincs, csakis a sötétség, s a végzet,
harc nélkül semmivé foszlik minden lélek.
Az Érintés és a Simogatás összeillő párost alkotnak,
boldogságot, s örömöt visznek az élet perceibe,
és nem hajtanak fejet semmilyen zsarnoknak.
Ősidők óta erősítik az egybetartozást, s a szerelmet,
és amennyiben a harag felüti a fejét a közelben,
ők a békéltetők, s gyakorolják a kegyelmet.
Kegyelmet az érzelmek vihara fölött, a bánat idején,
segítenek a szenvedések, s a fájdalom közepette,
igen hatásosak, sikeresek a lelkek szigetén.
Az Érintés és a Simogatás nélkül ez a világ kihalhat,
mivel elhidegülhetnek az emberek egymástól,
s mindez a mindennapjaikra is kihathat.
Mit a szívünkben őrzünk, az örökre ott marad,
legbelül, mélyen elrejtve, titokként kezelve,
az idő útja, s a világ bármerre is halad.
Plátói szerelmek emléke, légben szálló óhajok,
a családunk iránti tisztelet, őszinte szeretet,
a megsebzett lelkünk, s néma sóhajok.
Elszalasztott lehetőségek, meg nem élt vágyak,
izzón égető hibák és hamu alatt lapuló tűz,
biz mind-mind a végtelenbe szállnak.
Elhazudott igazságok, s fel nem vállalt érzések,
a gyávaságunk miatti szomorúság és bánat,
a soha meg nem válaszolt kérdések.
Mit a szívünkben őrzünk, az erőt adhat és éltet,
kitartásra ösztönözhet, s új reményt táplál,
ha az ember elég bátor, továbbléphet.
