érzések Archívum - 25 / 33 oldal

Amíg élünk

Amíg élünk, van lehetőségünk korrigálni dolgokat,

van esélyünk jobbá tenni a rosszat, a hibákat,

s akad alkalmunk tenni valami fontosat.

Addig nem nyugodhat a lelkünk, míg valami bántja,

s nem pihenhetünk a karosszékben hátradőlve,

hisz az eszünk folyvást a legjobbat vágyja.

A szívünk azt sugallja, hogy soha nem adhatjuk fel,

és legyen bármilyen nehézség, vagy tragédia,

tudjuk, hogy a végéig küzdenünk kell.

Amíg élünk, ki vagyunk szolgáltatva eme világnak,

az érzéseink gyakorta másra, s jobbra vágynak,

nem adhatunk esélyt sohasem hibáknak.

A búcsú fájdalmas

A búcsú fájdalmas és szomorú a legtöbb esetben,

az elválás a megszokottól igen keserves lehet,

s zűrzavart okozhat a lelkekben, fejekben.

Sokféle búcsú létezik, s a legtöbbjük nem vidám,

nagyon meg tudja érinteni a dobogó szíveket,

és az elszakadás soha nem megy simán.

Ki a szerelmétől köszön el, sokszor meg is bánja,

és akkor kezdi el igazán értékelni a másikat,

mikor tudja, hogy többé már nem látja.

Aki eltávolodik a baráti körétől bármilyen okból,

más helyre költözik, megnősül, férjhez megy,

sokáig nem szabadul majd a sokkból.

A családtagok és a szerettek elvesztése végzetes,

hiába fogják egymás kezét a vég pillanatában,

tudják, hogy mindez immár végleges.

A búcsú fájdalmas, megtörheti az embert örökre,

az emlékképek bevillannak újra, újfent, ismét,

s az emlékezővel maradnak mindörökre.

Rövid mese

Rövid mese születik abból, ami jó és igaz,

sajna ez bizony senki számára nem vigasz.

Mi is a jó? A szeretet, a béke, a nyugalom,

és mikor senkit nem ölhet meg az unalom.

Jó még a család, az összetartozás, az öröm,

a becsület, a tisztesség is belül van e körön.

Jó a segítőszándék, a tisztelet, az elismerés,

s az önmagunk hibáira rávilágító felismerés.

Jó, hogy sokféle állat, s növény él a Földön,

s hogy mindannyian osztozhatunk a zöldön.

Igaz az, ami a valóságot tükrözi, s nem csal,

aki méltón harcol a szeretteiért, míg meghal.

Igaz az adott szó, s a tiszta, önzetlen ölelés,

az emlékek sora, miket nem lep el a feledés.

Rövid mese származik eme rongy világból,

bizony az ember nem igen tanul a hibákból.

Érzelmek fogságában

Érzelmek fogságában döntéseket hozni nehéz,

és nem lehet tisztán látni a valóságot,

bár a józan tudat ritkán benéz.

Elfogultan sajna sérülékenyebb a szív, a lélek,

nem egyszerű felnőni a feladatokhoz,

és ettől nagyon sokan félnek.

Homályos a látás, mikor hozzánk közel állnak,

s megbolygatva a napjaink szürkeségét,

kimondva csakis reánk várnak.

A felelősség érzete lehet igen félelmetes teher,

mikor tőlünk várnak valami szépet, jót,

és a fantázia az egekig emel.

Érzelmek fogságában az ember nem önmaga,

kívülről nézve egy teljesen más személy,

de látott már ilyet a földanya.

Amit elszalasztottunk

Amit elszalasztottunk, az el is tűnik az időben,

és valószínűleg nem fog visszatérni a jövőben.

Esélyek sokasága illanhat el a tétovázás miatt,

érzések, érzelmek, vágyak vesznek oda emiatt.

Összetört szívek, fájó csalódások, halk sóhajok,

lelkek húrjain félénken pengető, újfajta óhajok.

Álmok varázslatos világa adhat újabb reményt,

és aki méltó rá, annak a sors felajánl egy esélyt.

Amit elszalasztottunk, az utunkon elkísér végig,

s belülről emészt minket a fájdalom mindvégig.

Ám hiába sajnáljuk magunkat, hibásak vagyunk,

hisz mikor kellett volna, sajna elakadt a szavunk.

A szív mélyén

A szív mélyén rejtőznek a lélek titkai és az igazság,

azok az emlékek, amelyek a valóságot őrzik,

s amelyeknek célja nem a vigasság.

A vágyak, az álmok, a szerelmek és az igaz szeretet,

a rajongás, a ragaszkodás, az őszinte barátság,

a jóból sohasem kap senki sem eleget.

E mélyben rejlik a keserűség, a csalódás és a harag,

a vonzalom, a megbecsülés, s az elismerés,

miközben a világ gyorsan előre halad.

Ki a megfelelő pillanatot nem használja fel, elkésik,

és sokat veszíthet, bár meglehet nem is tudja,

mire rádöbben erre, addigra biz elvérzik.

A szív mélyén felgyűlnek az érzelmek, a fájó sebek,

és nem múlhatnak el a kudarcok égető kínjai,

megmaradnak az általuk okozott hegek.

A koporsó mellett állva

A koporsó mellett állva számtalan emlék kel életre,

s felidéződik rengeteg, már elfeledett történés,

aminek jelentőségét az ember nem értette.

Most azonban, amikor nincs visszaút, s nincs esély,

s nem lehet megváltoztatni a múlt eseményeit,

a fájdalom, mely marcangol, nem csekély.

Visszagondolva, s a jelentősebb pillanatokat átélve,

megrendítőleg hat mennyi rossz döntés akadt,

pedig a megoldás lehetett volna százféle.

Lehetett volna, de a félelem visszatartotta a vágyat,

s nem engedte a változtatást, a másként látást,

s bizony nem tudta elhessegetni az árnyat.

Az árnyat, mely a szívet folyvást a markában tartja,

szorongatja és rettegést kelt bárhol, bármikor,

s a hátramaradt lelkeket a bánatba hajtja.

A koporsó mellett állva, lehajtott fejek körös-körül,

könnyes szemek és sápadt, bánatos arcok sora,

s nincs olyasvalaki, ki mindennek örül.

Senki nem tudhatja

Senki nem tudhatja, hogy másoknak mije fáj,

s nem érezheti át a gondjait, a sérelmeit,

bármiket is mondjon ki a száj.

Elhiheti ugyan, s megértheti a panaszok sorát,

mégis könnyedén hallgatja mindazt végig,

hisz önmagán nem látja azok nyomát.

Megannyi tragédia teheti búsabbá a napokat,

megviselve az emberi szíveket, s lelkeket,

megtörve a kicsiket, s a nagyokat.

Számtalan veszteség kíséri az életnek az útját,

rokonok, barátok, s szerelmek elvesztése,

sokan sírják vissza önmaguk múltját.

Senki nem tudhatja, mi vár reá az úton végül,

mikkel is kell megküzdenie egymagában,

míg a saját érzéseivel meg nem békül.

Egy fiatal nő ül a szobában

Egy fiatal nő ül a szobában,

s gondolkodik egymagában.

Hová és merre viszi a sorsa?

Mi lehet az élet sava-borsa?

Visszaemlékszik a régmúltra,

a szebb pillanatokat elnyújtva,

mereng azon, mi is történt vele,

szíve újra érzelmekkel van tele.

Előző kapcsolatának már vége,

elege volt, ezért ím ő állt félre.

Unalmassá és megszokottá vált,

pedig sokáig reménykedve várt.

Ám hiába, párja nem változott,

néha köszönés nélkül távozott.

Kihűlt a szerelem forró lángja,

emlékek maradtak csupán hátra.

Nem oly rég megismert valakit,

s máris kapott tőle biza valamit.

Méghozzá bizalmat és reményt,

döntött, nem engedi el szegényt.

Értelmes, szórakoztató és kedves,

nagyon melegszívű, s igen rendes.

Rágondolva a szíve nagyot dobban,

és a régen kihűlt tüze újra lobban.

Régi idők emlékei

Régi idők emlékei bukkannak fel gyakran,

ahogyan telik az idő gyorsan, vagy lassan.

Agyunk a lelki szemeink elé tárja a múltat,

és némelyik dolgot szebb köntösbe bújtat.

Számtalan pillanat vésődött örökre belénk,

s elménk igen sokszor tárja mindazt elénk.

Sőt, egyre élesebben, ahogyan öregszünk,

és igazi megnyugvásra, békére törekszünk.

Megérint a múlt és a szívünkben kavarog,

az egykori csalódás ismét, újfent zavarog.

Annyi mindent tennénk most másképpen,

és újabban maradnánk inkább a háttérben.

Érzések, s érzelmek árja hat immár reánk,

és felidéződik az összes elkövetett hibánk.

Ugyanakkor a szeretteink emléke ragyog,

ők már a végtelen honában, a sírban rabok.

Régi idők emlékei suhannak a lelkünkben,

maradandó nyomot hagynak a testünkben.

Amíg emlékezésre még képesek vagyunk,

hisszük, az időben mi is nyomot hagyunk.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30