emberek Archívum - 44 / 72 oldal

Miért is ragaszkodunk annyira

Miért is ragaszkodunk annyira, eme csodás életünkhöz,

mely számtalan gondot és fájdalmat okoz nekünk,

s egyre csak közelebb visz a végzetünkhöz?

Hogyan vagyunk képesek elfogadni az elnyomás terhét,

a kizsákmányoltságot, a semmibe vételt, a lenézést,

s miért hajtjuk végre, a sötétség gaz tervét?

Miképpen tudhatnak egymás ellen fordítani bennünket,

könnyedén megosztani, akaratunktól megfosztani,

s véglegesen uralni a testünket, lelkünket?

A szeretteink védelme nem a legfontosabb a számunkra,

az ő érdekük, a biztonságuk, egészségük megóvása,

szeretnénk kéretlen terheket a vállunkra?

Miért is ragaszkodunk annyira ahhoz, hogy vezessenek,

mások mondják meg, mit is tehetünk, s érezhetünk,

vágynánk, hogy egy tömegsírba temessenek?

Sokszor mondunk olyanokat

Sokszor mondunk olyanokat, amiket nem is akarunk,

és amiket nem gondoltunk igazán komolyan,

mégis a békétlenség felé haladunk.

Sokszor mondunk olyanokat, amik másoknak fájnak,

meggyötrik a lelkeket, lerombolják a jóságot,

s végül a sátánnak kedvében járnak.

Az egész világot a kezében tartja

Az egész világot a kezében tartja a gonosznak ármánya,

ügyesen manipulál pénzzel, csillogással, butítással,

és semmi jót nem tartogat az emberek számára.

Az egész világot a kezében tartja a sötétségnek az ereje,

nagyon ért a félelemkeltéshez, a káosz csináláshoz,

és senkit nem enged szabadulni mérgező deleje.

Az izzó végzet egyre csak közeledik

Az izzó végzet egyre csak közeledik az emberek felé,

fojtogató a mérgező levegő és parázslik az ég,

végül odakényszerülünk, a gonosz elé.

Az pedig kegyetlenül lesújt reánk, butaságunk okán,

a tétlenségünk, kínzó hiszékenységünk miatt,

s mindazért, amit tettünk, életünk során.

Az izzó végzet egyre csak közeledik, s felégeti a létet,

a Földön írmagja sem marad az emberiségnek,

mely magának köszönheti, e szörnyű véget.

A tehetetlenség az egyik legszörnyűbb érzés

A tehetetlenség az egyik legszörnyűbb érzés, kínzó állapot,

amikor az ember szeretne, de nem képes segíteni,

s a lelke sem bírja elviselni a fájó bánatot.

Látni a szerettünk gondját, baját, szenvedését, s fájdalmát,

hallani a gyötrelem hangjait a nap minden percében,

és eközben leplezni, önmagunk szánalmát.

A tehetetlenség az egyik legszörnyűbb érzés, keserű méreg,

fohászkodhat bárki a természethez, vagy az istenhez,

hiába teszi, nyoma sincs a gyógyító fénynek.

Számtalan remény nyugszik le a Nappal

Számtalan remény nyugszik le a Nappal, talán végleg,

elköszönnek az emberektől és búcsút intenek,

a világon sokan, ezután nélkülük élnek.

Belefáradtak a sok rosszba, megunták azt, ami folyik,

mindenfelé sérült, megtört és szakadt lelkek,

s köröttük lassan, a levegő is elfogyik.

Számtalan remény nyugszik le a Nappal, lehet örökre,

fájdalmas sebeket szereztek, amíg küzdöttek,

s lassan a világ is búcsúzik, hörögve.

Amikor a sötétség irányítja a fényt

Amikor a sötétség irányítja a fényt, abból jó nem lehet,

ahogy abból sem, ha gyilkosok uralják eme világot,

és a hóhérok bárdja, csak fejvesztéshez vezet.

Az emberek fel sem fogják és el sem hiszik a valóságot,

elvannak a maguk kis álomvilágában, s rettegnek,

nem tudják levetkőzni az emberi gyarlóságot.

Amikor a sötétség irányítja a fényt, elköszön a remény,

nem bírja tovább elviselni a rengeteg ostobaságot,

és azután nem süt ki a Nap, a szabadság egén.

Könnyű két kézzel szórni a mások pénzét

Könnyű két kézzel szórni a mások pénzét, de mennyire,

ilyen módon teszik tönkre a normális életet, létet,

s a kegyetlenségért sem mennek messzire.

Mindazon javakat, amelyeket megkeresnek az emberek,

nem gyógyításra, tanításra, vagy közjóra fordítják,

persze adókból, háborúkból van rengeteg.

Eltiporják a szabadságot, béklyóban tartják az értelmet,

eltitkolják mindazt, amiről a népnek tudnia kellene,

és lesöpörnek minden igazságot, sérelmet.

Szándékosan káoszba ölik a világot, hogy uralni tudják,

és nem nyugszanak addig, amíg a célt el nem érik,

s míg a koporsófedelet, a világra nem csukják.

Könnyű két kézzel szórni a mások pénzét a sok rosszra,

és lerombolni az eddig megszokott életszínvonalat,

rabláncot téve a lelkekre, örök élethosszra.

Számtalan sérült levél hullik alá

Számtalan sérült levél hullik alá, megtépázva, megtörve,

néma sikolyukat nem hallja meg a világ sohasem,

s mind ott végzik, az üres kukákat megtöltve.

Számtalan sérült levél hullik alá, s ugyanúgy az emberek,

lelkek milliárdjain taposnak a végzetnek kaszásai,

s eme világ fölött, tornyosulnak a sötét fellegek.

Az ember néha önmagán is meglepődik

Az ember néha önmagán is meglepődik, hogy mire képes,

néha olyanokat tesz, amiket el sem tudott képzelni,

és aminek a vége, talán nem feltétlenül fényes.

Az ember néha önmagán is meglepődik és szájtátva ámul,

mivel nem hitte volna, hogy ilyenekbe is belefoghat,

ahogy azt sem, a szíve, ilyenkor mennyire kitárul.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31