élet Archívum - 71 / 96 oldal

Megkeseredve

Megkeseredve a világ mocskától, nehéz az élet,

kínzóan telnek a mindennapok percei, s órái,

és örökös rabságban szenved minden lélek.

A hipnotikus homály annyi elmére rátelepedett,

s támadja a kevés még józanul gondolkodót,

akikre immár óriás kígyóként rátekeredett.

A sötétség leple ezt a világot lassan körbeveszi,

s igyekszik elpusztítani minden élőt a Földön,

mielőtt a fény serege magát összeszedi.

Megkeseredve zajlik a harc, a kíméletlen csata,

a tét nem az arany, vagy a pénz, hanem a lét,

s ha nem küzd a jó, győz a gonosz hada.

Békében és boldogságban

Békében és boldogságban szebbek a napok,

kellemesebben telnek az órák, a percek,

érzik a szeretetet a kicsik, s a nagyok.

Nyugodtabb a légkör, fennen ragyog a Nap,

megszokott a segítőkészség, a jó szándék,

és emberségből mindenki példát kap.

Egymást támogatva jóval könnyebb az élet,

a gondok, bajok, hamarabb legyőzhetőek,

s jobb szívvel teszi dolgát a sok lélek.

Békében és boldogságban nem érzik az idő,

s nem fárad ki az elme, sőt nagyon aktív,

az emberiség számára ez lehet a jövő.

A vég küszöbén

A vég küszöbén kezd éledni a tudat, az elme,

s akkor kezdi érezni, hogy jól becsapták,

és megérinti az elmúlásnak a selyme.

Ez a selyem kellemes tapintású, lágy, s tiszta,

nem sérti fel a bőrt, nem okoz új sebeket,

s nem engedi a rosszat sohasem vissza.

Rossz nélkül nem is lenne olyan sötét a világ,

békében élhetne az emberiség egymással,

s bizony feleslegesek lennének a viták.

A vég küszöbén villan a fény, s nincs tovább,

minden lélek tovaszáll az időtlen időkbe,

és onnantól bizony már nincs odább.

A nagy sakkjátszma

A nagy sakkjátszma évszázadok óta folyik,

és a mesterek nem igen akarják feladni,

amíg az utolsó néző is el nem kopik.

Van ám itt rendkívüli elme és fanatikus hit,

hátsó szándék, rafináltság, ügyes taktika,

az egyik balra lép, a másik jobbra nyit.

Hatalmas a tét, a győztes jutalma ez a világ,

az övé minden lélek, s valamennyi érték,

kizárólag neki nyílhat az összes virág.

A nagy sakkjátszma életre megy és halálra,

aki veszít, annak a számára nincs tovább,

vesztesen kulloghat a sötét halálba.

Mit ér az élet?

Mit ér az élet, ha nincs benne igaz szeretet,

és a felnőttek túlterheltek, elnyomottak,

s nem nevetnek soha a gyerekek?

Milyen világ az, melyikben a gonosz az úr,

s amelyikben tilos az igazság, az értelem,

és mindennap a rettegés réme dúl?

Megéri egyáltalán létezni a sötétség idején,

amelyben minden normális dolog tiltott,

s nincs szabadság, mint annak idején?

Nyugalom, öröm és béke nélkül mi marad,

a jó, félelemtől vacogva feladja önmagát,

s a világ a végső pusztulás felé halad?

Mit ér az élet értelmetlenül, kényszeresen,

érzelmek, szerelmek és ölelések híján,

bealkonyul immáron véglegesen?

Lehetne ez egy szebb világ

Lehetne ez egy szebb világ, ha úgy állnánk hozzá,

s ha a szeretet ereje irányítaná a gondolatokat,

akkor az igazság nem zsugorodna ponttá.

Nem halna ki az értelem, a becsület, és a szépség,

s nem venné át a helyüket az a rengeteg rossz,

a sötétség, a gonoszság, a szörnyű rémség.

A jóság és a tiszta szív lenne mindennek az alapja,

egymás segítése, megértése, természetes lenne,

s az összefogás emelne minket a magasba.

Lehetne ez egy szebb világ, s egy sokkal jobb élet,

varászlatosabbá válhatna valamennyi percünk,

és békében, szabadon élne minden lélek.

A szabadság madara

A szabadság madara magasan szárnyal az égen,

fennen köröz boldogan és suhan a felhők felé,

nem tündökölt ennyire már nagyon régen.

Kiszabadult a kalitkájából, hol rabként élhetett,

ahol bús magányában teltek a napjai, az órái,

s ott, bezártan, a fogva tartóitól félhetett.

Nem is énekelhetett, bár kedve sem volt hozzá,

kalitkája körül morcos alakok jártak, s keltek,

tudták, ha kijutna, a reményt visszahozná.

Gondoltak egyet és kinyitották a ketrece ajtaját,

nézték, ahogy félénken kikémlel, aztán kilép,

s elkezdi dalolni az újjászületés dallamát.

A szabadság madara vidáman, s óvatlanul repül,

mivel nem figyeli az őt célba vevő puskákat,

eme rövid szabadsága az életébe kerül.

Oly sokat veszítünk

Oly sokat veszítünk életünk, létünk folyamán,

rengeteg probléma terhel bennünket végig,

s mi tétován utazunk a sorsunk vonatán.

Eme vonat ismeretlen tájakra, a távolba vezet,

hol a szeretteink emléke fennen ragyoghat,

és ahol a szívünk teljes erejéből szeret.

Az úton azonban számtalan próba áll előttünk,

s egyik nehezebb lesz majd, mint a másik,

kérdés, mit hoz ez ki végül belőlünk?

A jót, a rosszat, a zűrzavart, a káoszt, a békét,

mégis lesz teremtő ereje a gondolatainknak,

esetleg elhozzuk a gyilkos világvégét?

Oly sokat veszítünk, hisz tétovázóak vagyunk,

és a gyengeségünk túl sokat nyom a latban,

vajon az időben milyen nyomot hagyunk?

A félelem vezérli

A félelem vezérli a mindennapok összes percét,

az irányítja a gondolatokat, s leköti az elmét,

emiatt tudja kivitelezni a gonosz a tervét.

Rettegésben tarthat mindenkit hazugságok által,

egymás ellen fordíthat bármikor aljassággal,

és felelősséget semmi iránt nem vállal.

Régen kitervelték a stratégiát, céljuk a hatalom,

a mindenekfölött állás és az istenné válás,

s a buta szolgák fölötti teljes uralom.

A félelem vezérli az egész életet, minden napot,

s a létezés valamennyi pillanatát, mozzanatát,

amíg eme hiedelmeket el nem hagyod.

A legélhetetlenebb helyen

A legélhetetlenebb helyen is kicsírázik az élet,

csak megfelelő körülmény kell mindehhez,

s mindezt a tudást letagadni biza vétek.

Amennyiben akad elegendő ivóvíz és energia,

az alapok már meg is vannak eme csodához,

csupán kell még hozzá egy kis esszencia.

Mikor ezen összetevők elegyednek egymással,

megtörténik az, ami hihetetlennek tűnhet,

gazdagítva a természetet egy, s mással.

A legélhetetlenebb helyen sem arathat a halál,

és bármilyen kegyetlen, gonosz is a sors,

az ember mindig újabb esélyre talál.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31