élet Archívum - 58 / 96 oldal

Egyszer minden véget ér

Egyszer minden véget ér, ez bármikor is történjen,

elköszön majd a jó, a rossz, az öröm és a bánat,

s mind ott haladunk, a fénybe menő ösvényen.

Búcsút int a szerelem, s bőröndjét veszi a szeretet,

a vidámság még mosolyogva kacag egy jókorát,

és meghajolva köszöni, hogy velünk lehetett.

Mankóval sántikál és búcsúzik tőlünk a fájdalom,

megannyi kín, s betegség is elhagy bennünket,

mindezeket látva, szem nem marad szárazon.

Egyszer minden véget ér, lejár az esti mesék kora,

fáradt testünk otthonra talál a csillagok között,

s tudjuk, innen nem lesz visszaút már soha.

Mindenkinek megvan

Mindenkinek megvan a maga keserve, ami fáj,

ami égeti a lelkét, amely nyomorba dönti,

s amelyet sokszor elhallgathat a száj.

Legyen az idős, középkorú, vagy esetleg fiatal,

mindőjük küszködik valamivel az életében,

s az idők végezetéig tarthat a viadal.

Nem akarja megérteni egymást sajna az ember,

pedig túllépni a gondokon, s a fájdalmakon,

csakis együtt lehetséges majd egyszer.

Mindenkinek megvan a lehetősége és reménye,

ahogy megvannak a titkos álmai, s vágyai is,

ám ritkán kerül a sors az ember kezébe.

Nem mindegy

Nem mindegy, hogy mire is tartjuk magunkat,

hogy mennyire ismerjük a belső énünket,

és mily módon oldjuk meg a bajunkat.

Bizony számít, miképpen tudunk jól harcolni,

hogyan állunk ki önmagunkért bárki ellen,

s miért is hagyjuk magunkat hajszolni.

Mennyire könnyedén hajtjuk a fejünket igába,

s adjuk fel a régóta dédelgetett álmainkat,

belekiáltva panaszainkat eme világba.

Nem mindegy, hogy reménytelen e az életünk,

vagy sikeres, teli a legmélyebb érzésekkel,

s az sem, alszunk, vagy végre ébredünk.

Az élet nagy színpadán

Az élet nagy színpadán mindhalálig küzdenünk kell,

és soha nem hagyhatjuk abba, amíg csak élünk,

különben a lelkünk nyugalmat nem lel.

Nem adhatjuk meg magunkat a sorsnak, harc nélkül,

még akkor sem, ha sokszor mélypontra kerülünk,

és akkor sem, ha elbukunk legvégül.

Amíg élünk, a tetteink minősítenek majd bennünket,

a szeretet erőt ad a legnagyobb bajnak idején is,

s így a kudarc nem szegheti a kedvünket.

Az élet nagy színpadán gyakorta villámok cikáznak,

és folyton támadnak minket a viharok, de hiába,

ha reánk a mennyben angyalok vigyáznak.

Majd egy szép napon

Majd egy szép napon talán lehull az a sötét lepel,

amely a szemek elől eltakarta az igazságot,

s azt is, hogy a remény a padlón hever.

Akkorra bizony nem lesz visszaút, túlontúl késő,

az esélyek elúsztak a hiszékenység tengerén,

és a küzdelmek sorában eljön a végső.

Majd egy szép napon, amikor a Nap fent ragyog,

láthatja azt a rengeteg sírhalmot a temetőkben,

amelyeket éjjelente gyászolnak a csillagok.

Elszegényítés

Elszegényítés folyik a hörcsögök kis falvaiban,

és mindaz, amit összegyűjtöttek az itt lakók,

már ott hever, idegenek markaiban.

Eddig jólétben éltek és a magtáraik tele voltak,

egész életükben szorgosan élelmet kerestek,

s kitartásukról nóták, regék szóltak.

Nyugodt, békés napjaiknak sajna eljött a vége,

míg pihentek, sötét viharfelhők gyülekeztek,

s ők mindezt biza nem vették észre.

A szennyes eső kiöntötte őket az alagútjaikból,

a felszínre hozta a tárolt kukoricát, s búzát,

így nem sok maradt a kilátásaikból.

Az életük munkáját a szemük előtt rabolták el,

fácánok, foglyok, pockok tömték magukba,

s ezt látva tudták, hogy harcolni kell.

Elszegényítés réme függ a szegény fejük felett,

valamennyiük léte immáron kérdésessé vált,

s talán ennél még rosszabb is lehet.

Az élethez

Az élethez igen nagy erő kell, kitartás és akarat,

számtalan akadály nehezíti az ember életét,

s oly ritkán hallani felemelő szavakat.

Ellenkezőleg, becsapást, félrevezetést, ármányt,

melyek megkeserítik a legszebb napokat is,

és nem hoznak előnyt, csak hátrányt.

Az élethez jókora türelem szükségeltetik végig,

s hihetetlen megpróbáltatások sokasága vár,

mielőtt a remény csillaga felfénylik.

Amíg valaki meghal

Amíg valaki meghal, számtalan problémája akad,

alig van nap, amikor igazán nyugodt lehet,

s mindez a világ gonoszságából fakad.

Rengeteg küzdelem és sok félelem keseríti a létet,

számtalan gond nehezíti a mindennapokat,

ám az élet nem érhet ilyen csúfos véget.

Muszáj küzdeni, mert egyszerűen más kiút nincs,

s ez még akkor is igaz, ha sajnos hihetetlen,

bizony az akarat, a kitartás nagy kincs.

Amíg valaki meghal, szétzúzzák a lelkét sokszor,

megalázzák, megtiporják és földbe tapossák,

viszont a remény így is az életre voksol.

A lélek sebei

A lélek sebei sokszor életünk végéig kísérnek,

s habár néha felcsillan a vigasz reménye,

valójában meg úgysem kímélnek.

Sajnos hihetetlen fájdalom okozására képesek,

s olykor-olykor megszűnnek rövid időre,

ám elfeledni képtelen őket a képzelet.

Eme sebeknek okozója lehet gyász, szerelem,

kudarc az élet színpadán, nagy csalódás,

és kihagyott lehetőségek, vegyesen.

A lélek sebei bár láthatatlanok, szinte izzanak,

az ember próbálja ügyesen titkolni őket,

s reméli, eljön a számára a pirkadat.

A szorgos hangyák

A szorgos hangyák egész életükben dolgoznak,

éjjel-nappal igyekeznek táplálékot találni,

és ezen sorsukban mind osztoznak.

Állandóan gyűjtögetnek, hogy legyen mit enni,

segítik egymást, hisz közösségben az erő,

s valamennyien tudják, mit kell tenni.

Életüket gyakran megkeserítik a rabló hangyák,

amelyek elveszik az összegyűjtött javaikat,

és így népüket még élni sem hagyják.

Folytonosan kifosztva a fennmaradás kétséges,

éheznek, pedig gondtalan éveik lehetnének,

s hogy megmaradnak-e, az kérdéses.

A szorgos hangyák lassan kipusztulnak végleg,

hiszen nem képesek harcolni önmagukért,

és mindig is kizsákmányoltan éltek.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31