élet Archívum - 45 / 96 oldal

Hiszékenyen nézni ezt a világot hiba

Hiszékenyen nézni ezt a világot hiba, sőt, végzetes hiba,

bedőlni a mindennapi hazugságok szennyes árjának,

igen veszélyes, s ezen nem segíthet semmiféle ima.

Napjainkban pusztul a rend, a normalitás és az értelem,

jönnek a kényszerintézkedések, növekszik a téboly,

s a szabadság ára, sajnos most sem lesz vértelen.

Elbukik a hit, elvérzik a remény és viharfelhők gyűlnek,

a jólét a semmibe száll, az élet immár keserűvé válik,

s ez tart, míg az emberek a Földről el nem tűnnek.

Hiszékenyen nézni ezt a világot hiba, s iszonytató vétek,

a nem létezők rendje nem híve a természetes végnek,

és meglehet, hogy gombafelhővel érkezik a végzet.

Az emberek olyan szépeket álmodnak

Az emberek olyan szépeket álmodnak, ám mindhiába,

a valóság nem igazolja a reményeiket, a vágyaikat,

s az életük nagy részét, nem a jóság inspirálja.

Ellenkezőleg, a hazugságok felemésztenek minden jót,

felőrlik a lelkeket, a tudatot, s az igazi igazságokat,

és soha nem emelnek majd mindezek ellen szót.

Az emberek olyan szépeket álmodnak, remény nélkül,

a vágyaik hajtják igába a fantáziájukat legtöbbször,

s mégis kudarcot vallanak, belebuknak legvégül.

Lovon vágtatva közeleg a halál

Lovon vágtatva közeleg a halál és egyre gyorsabban,

az élet keletkezésének pillanatától járja az útját,

ez így volt és így is lesz, minden korszakban.

A korok változásával változtak a módszerei is sokat,

alkalmazott kardot, bárdot, guillotine-t, puskát,

ám a munkájából bizony, sok jó nem fogant.

Később modernizálta a fegyverzetét, haladt a korral,

vetett be ágyút, rakétát, bombát, harci gázokat,

és soha nem foglalkozott a naplopó sorssal.

Újabban a vegyi dolgokat használja, s a jó kis vírust,

imádja, ha az emberek rettegnek tőle és félik,

mindig szerette a belevaló, pusztító virtust.

A természetes elmúlás érdektelen, nagyon unalmas,

egy agyvérzés, infarktus, rák, vagy baleseti vég,

annyira megszokott, egysíkú és nyugalmas.

Lovon vágtatva közeleg a halál, s elhozza a végzetet,

az emberiség korszakának hamarosan vége lesz,

ámbár ezt nem fogja fel, az emberi képzelet.

Mindig találni fognak rá okot

Mindig találni fognak rá okot, hogy elvegyék a pénzedet,

és ezen okból számtalan hazugsággal manipulálnak,

olyanokkal, amelyeket fel sem fog a képzelet.

Mindig találnak rá módot, hogy lerombolják az álmodat,

kiöljék belőled az igaz szeretet csíráját is, véglegesen,

és ami megmarad neked, az csakis a kárhozat.

Mindig találni fognak rá okot, hogy elvegyék az életedet,

és ne aggódj, a találékonyságuk nem ismer határokat,

mert magát, a létedet is, elviselni képtelenek.

Milyen alapon dönt egy marék pokolfajzat

Milyen alapon dönt egy marék pokolfajzat a világ sorsáról,

az emberek testi és lelki önállóságáról, szabadságáról,

s egyáltalán miért dönthet bárkinek a jogáról?

Milyen alapon dönt egy marék pokolfajzat arról, ki is élhet,

ki az, aki belefér az elképzelésükbe, a rémuralmukba,

s kik azok, akiknek ezentúl nem járhat az élet?

A napsütötte vidéken tombol a szél

A napsütötte vidéken tombol a szél és süvítve rombol,

ledönti lábáról a növények zömét könnyedén,

s úgy csap le rájuk, mint egy erős ostor.

A napsütötte vidéken tombol a szél, s nem csillapodik,

sőt, egyre erősebben pusztítja a terményeket is,

estére a híre eljut, egészen a csillagokig.

Miért ragaszkodnak az emberek

Miért ragaszkodnak az emberek a sivár kis életükhöz,

az igen sanyarú napjaikhoz és a szenvedéseikhez,

melyek közelebb viszik őket a végzetükhöz?

Miért ragaszkodnak az emberek a reménytelen léthez,

a fájó sebeikhez, a gyötrelmük hosszabbításához,

és inkább a rosszhoz, mint a jóhoz, széphez?

Senki ne vállalja fel a mások terhét

Senki ne vállalja fel a mások terhét, ha van sajátja elég,

van mivel küszködnie, s van mitől szenvednie,

és eme küzdelem alatt, a lelke is megég.

Szörnyű nehéz cipelni mindazt, amit a sors reánk mért,

mindenki érzi önmagán, mennyire fáj mindez,

és sokszor mégsem sikerül elérni a célt.

Senki ne vállalja fel a mások terhét, mert nincs értelme,

nagy eséllyel elbukik, mivel nem tud bírni vele,

és végül beigazolódik, az összes félelme.

Miért is ragaszkodunk annyira

Miért is ragaszkodunk annyira, eme csodás életünkhöz,

mely számtalan gondot és fájdalmat okoz nekünk,

s egyre csak közelebb visz a végzetünkhöz?

Hogyan vagyunk képesek elfogadni az elnyomás terhét,

a kizsákmányoltságot, a semmibe vételt, a lenézést,

s miért hajtjuk végre, a sötétség gaz tervét?

Miképpen tudhatnak egymás ellen fordítani bennünket,

könnyedén megosztani, akaratunktól megfosztani,

s véglegesen uralni a testünket, lelkünket?

A szeretteink védelme nem a legfontosabb a számunkra,

az ő érdekük, a biztonságuk, egészségük megóvása,

szeretnénk kéretlen terheket a vállunkra?

Miért is ragaszkodunk annyira ahhoz, hogy vezessenek,

mások mondják meg, mit is tehetünk, s érezhetünk,

vágynánk, hogy egy tömegsírba temessenek?

Mennyit is kell szenvedni a halálért

Mennyit is kell szenvedni a halálért, vajon mennyit,

miféle kínokban van része az embernek végül,

és ez ellen tényleg nem tehet semmit?

Egyesek csupán lefordulnak a székről és ezzel vége,

vannak, kik aludni térnek, s nem ébrednek fel,

így csatlakoznak az elődeikhez végre.

Mások a napjaikat évekig szörnyű kínok között élik,

iszonyatos fájdalmak során mennek keresztül,

és hogy miért van ez, azt nem értik.

A halál nem kegyelmez, előle nincs menekvés soha,

lehet próbálkozni mindenfélével, ám felesleges,

senkit nem ment meg, semmiféle csoda.

Mennyit is kell szenvedni a halálért, mégis mennyit,

ez lenne az élet értelme, ezért születtünk meg,

s nem kapunk reményt, egy cseppnyit?

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31