élet Archívum - 44 / 96 oldal

Az új barmok világában

Az új barmok világában, csoda szép ez a drága világ,

oda sem bőgnek a többi, idősebb marháknak,

és nem számít sem a rossz, sem a hibák.

Reggelente ébrednek e jószágok és legelni indulnak,

gondolkodás nélkül követik egymást a sorban,

s mind, ugyanarra a kevés fűre izgulnak.

A gulyások szavát meghallva, fejet lehajtva legelnek,

eszik az ízetlen, száraz füvet, a kopár vidéken,

és önmaguk lelkébe erőt nem lehelnek.

Elfogadják azt is, ha kevés a víz, hisz változik az idő,

eltűrik az éhséget, s a legdurvább bánásmódot,

mivel elfogadják, a barmoknak ez a jövő.

Az új barmok világában a régi, pusztai életnek vége,

önmaguk érdekében beoltják és levágják őket,

s mindezt, egyikőjük sem ússza meg élve.

Ki ne szeretne géppé válni

Ki ne szeretne géppé válni és utasításokra hadoválni,

a mesterséges intelligenciával összekötve lenni,

s az egyszerű halandókon jókat hahotázni?

Ki ne szeretne géppé válni, emberi mivoltát elárulni,

érzésektől és gondolkodástól megfosztatva élni,

s emberségtől, szeretettől, végleg elárvulni?

A fantáziák világában kellemes a hűvös

A fantáziák világában kellemes a hűvös, s jó az idő,

ember, állat és növény egyaránt jól érzi magát,

egy normális világban, bizony ez lehet jövő.

Nincs forróság, amely megfojtja az életet és a létet,

s nincs semmiféle embertelen dolog, vagy kín,

melynek gyötrő hatása soha nem érhet véget.

Vannak viszont hűs patakok, virágos rétek, mezők,

a bokrok alól madarak vidám éneke száll tova,

és hallgatják őket a tölgyek, hársak, fenyők.

A tiszta kék égen bárányfelhők játszanak a Nappal,

esténként pedig bekacsint a mosolygós Hold is,

és álomtáncot jár minden kicsivel, naggyal.

A fantáziák világában kellemes a hűvös, pihentető,

békét és nyugalmat biztosít a lelkek számára,

egy hely, ahol minden jobban elviselhető.

Ez a világ, amelyben élünk

Ez a világ, amelyben élünk, maga a földi pokol,

amelyben sok a szenvedés és a gyötrelem,

az igazságtalanság, no meg a nyomor.

Kevés a szeretet, a jóság, az emberség, s a béke,

a tisztesség, a becsület, az igaz, adott szó,

és ennek láthatóan soha nem lesz vége.

Az egyszerű emberek egész élete terhekkel teli,

eladósítások, kényszerítések és elpusztítás,

persze ebben egy kis réteg, az örömét leli.

Ez a világ, amelyben élünk, nem a jóság világa,

hanem az önzésé, a kapzsiságé és a gonoszé,

a Mennyország, az összes rosszat kizárja.

Egyre több élő kezdi irigyelni a holtakat

Egyre több élő kezdi irigyelni a holtakat, akik már pihennek,

és örök álmukat alusszák a végtelen idő égisze alatt,

nincsenek kitéve fájdalmaknak, vagy idegnek.

Nem terheli őket soha többé semmi, végleg szabaddá váltak,

igazán szabaddá, mindenféle felelősség terhe nélkül,

és búcsút intettek eme világnak, s a gyásznak.

Egyre több élő kezdi irigyelni a holtakat, akik már elmentek,

s megszabadultak a láncaiktól, sötétségtől, ármánytól,

amíg még éltek, túlságosan sokat szenvedtek.

Nem agymosás kell

Nem agymosás kell, hanem békésebb és szebb napok,

ragyogóbb Nap az égen, ezüstös Hold az éjben,

kacarászó kicsik, s nyugodtabb nagyok.

Nem agymosás kell, hanem tiszta igazság és becsület,

a valóság elismerése, a jóság, s a szeretet ereje,

a megfontoltság, nem a forró hevület.

Nem agymosás kell, hanem emberséges és jobb világ,

olyan, melyet nem a rossz, vagy a gonosz ural,

s amelyből kihalnak az értelmetlen viták.

Nem agymosás kell, hanem egészség, vidám emberek,

megértés, segítőkészség, értelem, s élhető élet,

melyben a rosszakarók, a porban fekszenek.

Lopakodik az emberek felé a szörny

Lopakodik az emberek felé a szörny, szeptemberre ideér,

sunyin oson a földön, a vízben és a levegőben is,

az állandó rettegtetés, a számára belefér.

Folyamatosan félelmet gerjeszt, ha hallanak róla, őfelőle,

az emberiség nagy része el is hiszi, hogy létezik,

ám vannak, akik már nem kérnek őbelőle.

Lopakodik az emberek felé a szörny, s pusztításra készül,

mindent bevet, hogy elérje régóta dédelgetett álmát,

és a Földet elnéptelenedetté tegye végül.

A sötét éjszakában felcsendül a holtak éneke

A sötét éjszakában felcsendül a holtak éneke a temetőben,

énekelnek a félelmeikről, a bánatukról és a létről,

szomorú hangjuk messze száll a levegőben.

Eme hangokat élő emberi fül nem hallja, csupán érezheti,

borzongató érzéseket vált ki és látomásokat képez,

s egy nem látható erő jelenlétét érezteti.

A sötét éjszakában felcsendül a holtak éneke fájón, búsan,

e dalok elpanaszolják a hibáikat, a veszteségeiket,

s arról szólnak, bizony jobb volt a múltban.

Amíg le tudják kötni a nép figyelmét

Amíg le tudják kötni a nép figyelmét, addig arat a sötét,

van ideje megtervezni és kivitelezni az ármányait,

miközben az ember pihen, iszogatva a sörét.

Ihatja a borát is, vagy a pálinkáját, az sem számít sokat,

mivel nem tudja befolyásolni a kegyetlen terveket,

pláne úgy, hogy csakis önmaga ellen fogad.

Annak idején a gladiátorviadalok is eme célt szolgálták,

meg a kenyér dobálása a közönség, a tömeg közzé,

s e cirkusszal, a hatalmat tovább formázták.

Formázták, de nem a jóra és nem a szépre, ezekre soha,

mindig is az uralmon lévőknek kedvezett mindez,

s még sajnos nem áldozott le az elnyomás kora.

Amíg le tudják kötni a nép figyelmét, addig ők nyernek,

és ők irányítanak, ők döntik el, hogy kik élhetnek,

s örömöt, csakis a totális hatalomban lelnek.

Olyan rövid ez a kis vers

Olyan rövid ez a kis vers, amilyen rövid az élet,

nem vidám, nem kacajfakasztó és nem szép,

s nem leli benne örömét semmilyen lélek.

Olyan rövid ez a kis vers, egy lehelet a szélben,

parány szösszenet csupán a viharos időkben,

a mondanivalója pedig, ott lapul a mélyben.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31