Saját alkotásaim
Káoszt teremteni könnyű, csak uszítás szükséges hozzá,
no meg rengeteg hazugság, ármány és fondorlat,
s nincs, ami a békés életet visszahozná.
Akik a káoszt létrehozzák, azok uralni akarják a világot,
sőt, már rég uralják is a megtévesztés leple alatt,
s úgy eltapossák, mint egy apró virágot.
Káoszt teremteni könnyű, hiszen felpaprikázható bárki,
és az emberek igen fogékonyak az álságos tanokra,
a zűrzavarból viszont nehéz kiutat találni.
A félelem mérgezi a lelkeket és kiszolgáltatottá teszi,
ezen okból folyik még a csapból is a rettegtetés,
s mindez, az emberek életkedvét is elveszi.
A félelem mérgezi a lelkeket és sokakat beteggé tesz,
megfertőzi az elméket, a gyávaság börtönébe zár,
s amíg nem küzd az ész, ez mindig így lesz.
A kisemberek sorsa érdektelen a hatalmi elit számára,
ők nem mérvadók, s nem tényezők, csak alja nép,
és csupán terhet raknak a világnak a vállára.
Egy egyszerű ember nem számít, ne is vegyen levegőt,
és lehetőleg ne szennyezze a létével ezt a bolygót,
inkább keresse fel önként a zsúfolt temetőt.
A kisemberek sorsa érdektelen, s nem méltóak a létre,
úgy bánnak velük, mint az állatokkal, szolgákkal,
és ez így is marad, amíg nem térnek észre.
Miközben sokan szegények, vannak jómódúak bőven,
ők nem szenvednek hiányt és dúskálnak a jóban,
s nyaranta fürdenek a pálinkában, sörben.
Luxusautókkal járnak mindenhová, s szórják a pénzt,
nekik gyerekjáték kifizetni, ami megtetszik nekik,
és nagy hangon igyekeznek osztani az észt.
Pöffeszkedve sétálnak a járdán, mások el sem férnek,
önnön nagyságukat el is hiszik, sértően röhögnek,
és kiváltságosai ők a világnak, s a népnek.
Egész nap a strandon tespednek, élénk pirosra égnek,
őket sem védik meg a különféle drága naptejek,
ám lényegtelen, hisz csak a mának élnek.
Miközben sokan szegények, a gazdagok kasztja vigad,
borgőzös éjszakákon át tivornyáznak, dőzsölnek,
s eközben meghalsz te, a lányod, vagy a fiad.
Kifacsart citromok vagyunk csupán és nem mások,
amíg szép sárgák vagyunk, feszesek, s ízletesek,
addig mi lehetünk a jó citromok, a sztárok.
Kifacsart citromok vagyunk csupán, s eldobhatóak,
míg szükség van az ízünkre, addig vágykeltőek,
ám amint nem, penészesek és undorítóak.
Amíg meg tudnak osztani minket, addig övéké a nyerés,
övéké, a sötét, sátánista rend szolgáié, a gonoszé,
és ami marad a világnak, az nagyon is kevés.
A megszokott életet el kívánják törölni végleg és hamar,
nem tűrhetik a józanságot, az erkölcsöt, az értelmet,
s mindaz, amit hagynának, az nagyon fanyar.
A régi reményteli idők elköszöntek, a homályba vesztek,
manapság az elmebaj az úr, a hagyományok tiprása,
s a pusztítás terén e körök, sosem voltak restek.
Amíg meg tudnak osztani minket, addig esélyünk nincs,
csakis összefogva és egymással karöltve győzhetünk,
a szeretet, s a szív, e harcban nagyon nagy kincs.
A világ a fertő mocsarába süllyed, amely egyre terjed,
és nem kíméli az eddigi, megszokott életrendet,
hanem mindenféle alja elmebajra gerjed.
A világ a fertő mocsarába süllyed, s onnan kiút nincs,
elsüllyed az értelem, a történelem, a múlt, a lét,
és nemsokára ezeknek már nyoma sincs.
A siker az egekbe emelhet, főleg oly sok kudarc után,
a legédesebb érzések egyike, amely boldogít,
és nem felejtődik el majd az élet során.
A siker az egekbe emelhet, szinte felragyog az ember,
könnyűnek és legyőzhetetlennek érzi magát,
s reméli, ez megismétlődik, nem egyszer.
Mindenkire ráfér egy csodás nap, a nehéz időkben,
amely kikapcsolja a testét és a lelkét úgy szint,
s ez az érzés nem lehet kérdés, időtlen.
Mindenkire ráfér egy csodás nap, amelytől ragyog,
amely megszépítheti az életét és erőt is adhat,
reményt tud kelteni, méghozzá nagyot.
Számtalan emléket rejt a szívünk és a tudatunk,
legtöbbjük mélyen alszik a felszín alatt,
s utánuk néha hiába kutatunk.
Számtalan emléket rejt a szívünk, jót és rosszat,
ezek egyaránt a mieink, bennünk élnek,
s velünk lesznek egy élethosszat.
