versek Archívum - 168 / 235 oldal

A nyulak kertjében

A nyulak kertjében bőven termett a répa,

nőtt a káposzta és a sok haszonnövény,

uborka, zeller, karfiol, saláta, s cékla.

Gondozták is a kis területüket szorgosan,

reggel és este is kapáltak, s gyérítettek,

így múlatták az idejüket, dolgosan.

Egy esős időszakban, házaikba szorultak,

és ekkor, eme rövid néhány nap idején,

a kikelt gyomok virágba borultak.

Mire észbe kaptak, már ellepték a kertet,

s fojtogatták a terméseik javát erősen,

látták, itt sürgős beavatkozás kelhet.

A gazok erősen kapaszkodtak és híztak,

elszívták a terményeiknek szánt vizet,

saját szívósságukban nagyon bíztak.

A nyulak kertjében véget ért a vidámság,

és látták, hogy semmijük nem marad,

összefogtak, hisz kevés az imádság.

A lelkierejüket megerősítve kapát fogtak,

és ütötték, verték a gyomok sokaságát,

amíg azok a kertből végleg kikoptak.

A szakadék aljára zuhanni

A szakadék aljára zuhanni bizony elég könnyű,

mind, aki nem küzd, s nem harcol keményen,

ott végzi és az a pillanat fájdalmas, szörnyű.

Amíg bárki leér odáig, retteg, s hangosan ordít,

iszonyatos félelem járja át valamennyi sejtjét,

s a becsapódáskor nincs semmi, ami tompít.

Zuhanás közben bevillannak életének emlékei,

minden jó és rossz történet, öröm, s fájdalom,

a hite, a bizonyosság és a halvány sejtései.

Mikor a teste összecsap a kőkemény sziklával,

darabjaira hullik, csontjai eltörnek, s vérzik,

és a lelke elszáll a legféltettebb titkával.

A szakadék aljára zuhanni senki nem szeretne,

ám, ha nem tesz meg mindent a kis életéért,

elbukik, pedig még sokáig életben lehetne.

A kígyó feje

A kígyó feje a bokrok között figyel, levelektől rejtve,

nagy és kövér teste feltekeredve vár hosszú ideje,

s a rideg nézése kihat az összes állati sejtre.

Ez a nézés gonosz, gyilkos, s megbabonázásra képes,

azok az állatok, akik sajnos a hatása alá kerülnek,

hamar elköszönnek, a hátralévő idejük véges.

Véges, hiszen a kígyó fogai befecskendezik a mérget,

s attól a pillanattól kezdve már nincsen menekvés,

immár nem tudják elkerülni a kegyetlen véget.

Mióta itt rejtőzik a hüllő, rengeteg jószág pusztult el,

szörnyű kínok között, a méregtől görcsben rángva,

és végezetül a kígyó minden áldozatot lenyel.

Az idők kezdete óta áldozatra vár, s babonáz a szeme,

soha nem fog kegyelmezni egy élőlénynek sem,

amíg valahogyan le nem hullik a kígyó feje.

Minden szép és minden jó

Minden szép és minden jó, hallhatjuk naponta,

el vagyunk látva mindazzal, ami csak kell,

s a kamrákban sok a kolbász, a szalonna.

Van ott bőven tej, befőtt, savanyúság és méreg,

hullanak is a patkányok a sok finomságtól,

s a jómódtól gyorsan pusztulnak a népek.

Reggel kukorékol a kakas, a szemétdomb várja,

szokás szerint rugdal jobbra, s azután balra,

míg a ragacsos mocsokba süllyed a lába.

Az udvaron lévő állatok éhezik a napi betevőt,

ki vannak szolgáltatva a gazdáik kényének,

s érzik, hogy gyilokkal szórják a levegőt.

Minden szép és minden jó, így örömteli az élet,

nem szenvedünk hiányt, csak a valóságból,

s ennek örvendezzen valamennyi lélek.

A kutyák és gazdáik

A kutyák és gazdáik szövetségesek igen rég,

jól összeszoktak, s együtt járnak vadászni,

az áldozatoknak kegyelmezzen az ég.

A kutyák jól tápláltak, s mindig kapnak enni,

már a kis jelekből is jól megértik egymást,

és a füttyöt hallva tudják mit kell tenni.

Felhajtják a vadat, legyen az bármily parány,

a halálba üldözik, megtépik és szaggatják,

s a feje ott lesz majd valakinek a falán.

A gazdák vérszemet kaptak és tervez szőttek,

hisz nekik kell az egész bolygó állatvilága,

s egy ideje már a háziállatokra is lőnek.

Kutyáik hűen, bőszen hajszolják a marhákat,

véres szájjal ölnek, a koncért, a maradékért,

és nemigen szeretik a csontos farhátat.

Birkahúst akarnak, s méghozzá nagyon sokat,

gyilkolnak naphosszat az év minden napján,

és a birkák húsába mélyednek a fogak.

A kutyák és gazdáik kapcsolatát az idő leöli,

s miután mind végrehajtják a feladatukat,

a társaság biz végül, mindőjüket lelövi.

Milyen jó is lenne

Milyen jó is lenne egy békés világban élni,

ahol nyugalom és szeretet uralja a teret,

s ahol soha, senkitől nem kell félni.

Ahol a szívet nem a fagy hidege dermeszti,

hanem az öröm tüze melengeti a lelket,

s az életet a megértés és a jó jellemzi.

Ahol a felnőttek és a gyerekek is vidámak,

a boldogság, az igaz ölelés természetes,

a Nap ragyog, nem villámok cikáznak.

Milyen jó is lenne ezt valóságként megélni,

s annak idején, amikor közeleg az este,

csakis a szépről és a jóról mesélni.

Ki álmokba ringatja magát

Ki álmokba ringatja magát, csak későn tér észre,

csupán hánykolódik és a rémálmaitól izzad,

s nagyon sokára reagál a halálos vészre.

Nem látja át az igazságot és nem hiszi el a valót,

nem tűnik fel neki, hogy számára itt a vége,

és a dobogó szívébe döfték már a karót.

Nem fogja fel, hogy becsapták és el van ámítva,

s hiába beszélnek a családtagjai, a barátai,

a hazug média által jól be van kábítva.

Ki álmokba ringatja magát, könnyen ott is végzi,

ez ereje hamarosan elhagyja, immár végleg,

és összeesik, mikor a méreg kivégzi.

Nincsenek szavak

Nincsenek szavak arra, ami a világon folyik,

fenyegetés, zsarolás és félelemben tartás,

mindaddig, amíg a nép el nem fogyik.

Hihetetlen gyorsasággal sötétedik már az ég,

dörög és villámlik a viharfelhők közepén,

s eme borzalom errefelé tart igen rég.

Hamarosan lesújt és kopog a jég mindenhol,

elbújni előle biza nehéz, szinte lehetetlen,

s felbukkanhat az időben mindenkor.

Nincsenek szavak erre a gonosz, sötét erőre,

amely igen kegyetlen, lélektelen, gyilkos,

s csak az összefogás menekíthet előle.

Fogy az idő

Fogy az idő, s végzetesen ketyeg az óra,

a gonosz erőktől nem számíthatunk jóra.

Sőt, egyre borzalmasabb dolgok várnak,

és az egykori remények mind elszállnak.

A sötétségben tartott világ lassan ébred,

és amíg a félálom tart, kiontják a véred.

Elvesznek mindent, ami csak számított,

amit az emberfia egész életében áhított.

Fogy az idő és innen nem lesz majd kiút,

bármily szépségeket is biztosított a múlt.

Akad azonban még egy kevéske remény,

ha az értelem felviláglik a sötétség egén.

Hazugságfolyam

Hazugságfolyam árad a vizekben, a levegőben,

átjárja a legapróbb pólusokat is világszerte,

s az eredményessége látszik a temetőben.

Sötét cseppjein gazdagodnak a réten a gyomok,

s híznak a leveleik és vastagodnak a száraik,

miközben a élővilág nagyja a sírban forog.

Szent nedűként isszák e bűzös nedvet a férgek,

meg is látszik a gyarapodó testtömegükön,

s nem lesz remény, ha még sokáig élnek.

Megfullad a szeretet és vele pusztul a jó maga,

az értelem gyáván kushad és félve retteg,

s ha nem küzdenek véget is ért a csata.

Hazugságfolyam árad, s gyilkol bármerre is jár,

nem kímél egyetlen életet sem, s nem is fog,

és a fájdalomból a hű híveinek is kijár.

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30