Saját alkotásaim
A sors sokszor kegyetlen, s nem kíméli a gyengét,
nem segíti a jókat, a rendeseket, az igazakat,
hanem beléjük mártja a sötét pengét.
Nem kegyelmez az elesetteknek, a szegényeknek,
a jószívűeket és a tisztességeseket sem bírja,
egyszerűen véget vet a reményeknek.
A sors sokszor kegyetlen, az igazság nem az útja,
nem szereti a békét, bezzeg a háborút igen,
és a szenvedést a végtelenig nyújtja.
A kígyó feje a bokrok között figyel, levelektől rejtve,
nagy és kövér teste feltekeredve vár hosszú ideje,
s a rideg nézése kihat az összes állati sejtre.
Ez a nézés gonosz, gyilkos, s megbabonázásra képes,
azok az állatok, akik sajnos a hatása alá kerülnek,
hamar elköszönnek, a hátralévő idejük véges.
Véges, hiszen a kígyó fogai befecskendezik a mérget,
s attól a pillanattól kezdve már nincsen menekvés,
immár nem tudják elkerülni a kegyetlen véget.
Mióta itt rejtőzik a hüllő, rengeteg jószág pusztult el,
szörnyű kínok között, a méregtől görcsben rángva,
és végezetül a kígyó minden áldozatot lenyel.
Az idők kezdete óta áldozatra vár, s babonáz a szeme,
soha nem fog kegyelmezni egy élőlénynek sem,
amíg valahogyan le nem hullik a kígyó feje.
