versek Archívum - 167 / 235 oldal

Sosem lesz világos

Sosem lesz világos, ha a sötétség uralja a Földet,

és ha a rabságában tudja tartani a fényt örökre,

azzal elpusztíthat minden virágot, s zöldet.

Nem menekülhet senki a gonosz éles karmaiból,

és amennyiben eluralkodik a gyilkos félelem,

az a helyzet kiforgatja a világot a sarkaiból.

Összeomlik az értelem, elbukik a hit, s a remény,

szabadjára indulhat a káosz és zűrzavar pokla,

s ami azután történik, az szörnyen kemény.

Sosem lesz világos, míg fel nem dereng a hajnal,

amíg fogságából kitörve felragyog újra a fény,

s le nem számol az összes ármánnyal, bajjal.

Az utolsó esély

Az utolsó esély csupán egyszer adatik meg,

és ha elszalasztásra kerül ama lehetőség,

nem lesz több, mint egy koporsószeg.

Egy koporsószeg, mely egyedül keveset ér,

s amely nélkül ugyan nem zárt a koporsó,

a halál azonban mégis a maga útjára kél.

Azonban nem mindegy, hogy mikor visz el,

hiszen ki nem harcol meg a saját életéért,

az igazi nyugalmat a túlvilágon sem lel.

Addig a pillanatig azonban változhat a sors,

mivel becsülettel és kitartással küzdve,

a végzet nem lesz kegyetlenül gyors.

Az utolsó esély nem ajánlkozik fel kétszer,

s ha az ember nem meri megragadni azt,

marad a számára a végzetes kényszer.

Rabszolgává téve

Rabszolgává téve, milyen szép is lehet az élet,

mily varázslatosak a napok, a hosszú órák,

és mennyire felszabadult minden lélek.

Nem gyötri az embereket a gondolkodás terhe,

és még véletlenül sem mernek vágyakozni,

mások megmondják nekik, hogy merre.

Kikövezett út vezet számukra a biztos véghez,

nem köti őket semmi családhoz, gyerekhez,

baráthoz, szeretőhöz, hazához, s néphez.

Testükben a chip, amely nélkül nem élhetnek,

és más már nem is igen maradt a számukra,

az érzések tiltottak, így nem is félhetnek.

Maszkok teszik arctalanná valamennyi senkit,

s a legtöbbjük imádja az elhasznált levegőt,

ritkán a tisztából is beszív egy cseppnyit.

Nem maradt házuk, otthonuk, autójuk, lovuk,

és a gyermekeik kimondottan közjószágok,

kiknek az élethez aztán semmiféle joguk.

Rabszolgává téve mindennap öröm és nevetés,

muszáj vidámnak látszani, főleg jókedvűnek,

különben igen hamar meglesz a temetés.

Álomba ringatni magunkat

Álomba ringatni magunkat igencsak veszélyes,

hiszen abban a helyzetben elalél az agyunk,

s mit kivetíthet, az gyakorta szeszélyes.

Szeszélyes, hiszen tőlünk függetlenül változik,

néha szépet mutat, máskor pedig kalandosat,

ám gyakorta az ember rosszat álmodik.

Az ébredés pillanatában tisztulni kezd mindez,

vajon mit is láthattunk a lelki szemeink előtt,

s a tisztánlátáshoz el kell jutni egy szinthez.

Egy szinthez, mely sokaknak nehézséget okoz,

és mivel nem tud eligazodni önmagán sem,

immár az álmai jelentése után nyomoz.

Álomba ringatni magunkat egy érdekes utazás,

meglehet sokkal felkavaróbb, mint az élet,

s izgalmasabb, az igazság utáni kutatás.

Már nincs a világon más

Már nincs a világon más, csak a dicső méreg,

hiszen eltűnt minden, mi valaha érték volt,

s ebbe belesápad az öreg földkéreg.

Kihalt az összes emberinek nevezett érzelem,

viszont virágkorát éli a gonosz aljasság,

s odújába szorult vissza az értelem.

Fennen ragyog a rettegés, a félelem kultusza,

az önbecsapás és a hazugságban való hit,

s az egekben a józan emberek pulzusa.

Immáron a régi jó betegségek kora elveszett,

a gyötrő, akut gondok, s lázas szenvedések,

egyike sem volt előre megtervezett.

A természetet kivetkőztették igazi mivoltából,

s el lett tüntetve mindaz, ami szép, eredeti,

a sötétség követőinek a jóvoltából.

Már nincs a világon más, s nem létezik egyéb,

mint csakis a méreg dicsőítése, a behódolás,

s aki nem ébred, ebbe a csapdába belép.

A béka szindróma

A béka szindróma napjainkban valósággá vált,

és az emberek nagy része sajnos ezt teszi,

hiszékenységében magának okoz kárt.

Nem érzik, nem látják, nem tudják a valóságot,

és éppen ezen okból nem is gyanakodnak,

még véletlenül sem sejtik az igazságot.

Anélkül pedig elszállhat a maradék reményük,

és ha nem ugranak ki idejében e helyzetből,

a megsemmisülés végleg kiöli az esélyük.

A béka szindróma sajna jelen van a napokban,

aki alatt lassan melegszik a víz, hozzászokik,

s majd a főtt húsa eloszlik a habokban.

Könnyű másnak

Könnyű másnak különféle tanácsokat adni,

buzdítani küzdelemre, kitartásra, harcra,

s aztán pedig szépen a pácban hagyni.

Milyen egyszerű bárkit a barikádra küldeni,

és míg a felpaprikázottak egymást verik,

addig otthon a dicsőségben fürdeni.

Kényelmes a fotelból várni a sült galambot,

és tátott szájjal rácsodálkozni a világra,

közben megkongatva a vészharangot.

Könnyű másnak elmagyarázni, mit tegyen,

miközben az, aki mindezeket mondja,

már túl van a völgyön, s a hegyen.

Útnak indult a vándor

Útnak indult a vándor megkeresni a fényt,

jó ideje járta a városokat és a vidéket,

azonban alig talált értelmes lényt.

Mindenfelé gonosz sötétség uralta a teret,

igazán megdöbbent az útján látottakon,

s nem akarta elhinni, hogy ez lehet.

A falvaknak lakóival beszédbe elegyedett,

és szinte érezte, a sötét kezdi elnyomni,

egyre inkább a fény után epedezett.

Nem tudta felfogni a homálynak az erejét,

s egyszerűn megdöbbent a sok ostobán,

végül felkutatott néhány remetét.

Azok elmesélték neki, merre bujkál a fény,

elmondták, mostanában milyen gyenge,

s nagyon sebezhető, ez bizony tény.

Útnak indult a vándor, de sajnos csalódott,

eredménytelenül, s szomorúan baktatott,

végül egy másik világba hajózott.

Egymást támogatva

Egymást támogatva, egymást segítve kell haladni,

és akkor nem lehet megállítani az embereket,

a gonosz nem tud majd tovább maradni.

Össze kell fogni, de gyorsan, mert különben késő,

szeretni, s elfogadni egymást, tiszta szívből,

és akkor ez a harc lehet immár a végső.

Egymást támogatva szinte bármi elérhetővé válik,

felragyoghat ismét a szabadság, az élet napja,

s többé a lelkekkel a sötétség nem játszik.

Hipnotizáltak sokasága

Hipnotizáltak sokasága ballag a szakadék felé,

magukba mélyedve és halkan motyogva,

engedelmesen mennek a halál elé.

Útjuk közben éri őket sok inger, de nem érzik,

nem hallanak és nem is látnak már semmit,

s hogy miért ez a sorsuk, nem kérdik.

Pusztulásra ítéltettek gonosz és sötét erők által,

megfosztva a jogaiktól, s a szabadságuktól,

gyenge lelkük soha többé nem szárnyal.

Mindenfelől próbálják felébreszteni e tömeget,

sajnos azonban minden kísérlet hiábavaló,

magukkal rántanak sok fiatalt, s öreget.

Hipnotizáltak sokasága kullog, s meg nem áll,

nem hathat rájuk immáron semmi a világon,

minden álmuk, s vágyuk, végleg elszáll.

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30