Saját alkotásaim
Keserű ábrándok, mint egy kávé cukor nélkül,
s hiába voltak az elképzelések szépek,
mind hamvába holtak lettek végül.
Törött szárnyú madárként zuhannak az álmok,
zuhanásukat fékezni teljesen képtelenek,
s érzik, hogy e világ milyen álnok.
Mint a jéghideg vízzel örökre elaltatott parázs,
olyasformán halnak el az izzó vágyak,
s velük pusztul az egykori varázs.
Keserű ábrándok szomorítják a szívet, a lelket,
a néhai, csodákra képes reménynek vége,
s az ember boldogságra nem lelhet.
Mostanság az a trend, hogy cukrot ne vegyél,
de lisztet és sok mást sem kapsz sokáig,
hiszen a cél az, hogy ne is egyél.
Örülhetsz, hogy figyelő szemek védik a léted,
és nem tehetsz semmit a tudtuk nélkül,
számukra a levegővételed, az vétek.
Annyira vigyázzák a sorsod, hogy hihetetlen,
véletlenül sem léphetsz semerre, soha,
és újabban kutatnak az idegekben.
Óvnak a széltől is, nehogy megfújja az orcád,
s nehogy meggondolatlanul tégy valamit,
az idei lesz az utolsó szülinapi tortád.
Mostanság az a trend, nincs is szükség terád,
nem is kellett volna megszületned sem,
hogy ne terheld a léteddel a hazád.
Nyugalom és pihentető éj, a fantázia szárnyal,
az álmok útjukra indulnak egy szép helyre,
s együtt suhannak a forró vággyal.
Útjuk során számtalan kalandban van részük,
s átjutva a varázslatos látnivalók világába,
megmutatkozik az eddig rejtett énjük.
Nyugalom és pihentető éj, ez sokaknak álma,
annyian áhítoznak a boldogságra, örömre,
hogy a reménynek is leesik az álla.
Barátság és szeretet nélkül nincs igazi élet,
hiszen az az összetartó erő, a támasz,
s ezt biz tudja minden igaz lélek.
Egymást segítve, s egymás mellett küzdve,
megharcolva a mindennapok nehezével,
az ember méltán lehet büszke.
Összefogás hiányában mindez nem menne,
mivel egyedül sokkal könnyebb elbukni,
s ezt bizonyítja is sokak veszte.
Barátság és szeretet, szív, álmok, s vágyak,
megannyi kérdőjel kíséri önnön utunkat,
míg életünk esélyei el nem szállnak.
Mikor búcsúra készül valaki, elszomorodik,
eszébe jutnak a számára fontos percek,
s hamarosan nagyon elkomolyodik.
Átjárja szívét a bánat, az érzései tombolnak,
maga sem tudja, hogy mi is lesz ezután,
s fájdalma égető percei rombolnak.
Igen gyorsan omlik össze a felépített világa,
még nem készült fel teljesen elköszönni,
és reménykedik, mégsem élt hiába.
A valóság arcul üti, nem minden szép és jó,
bizonyára maga is hibázott, nem vétlen,
és most bármi, pusztába kiáltott szó.
Átértékeli a tetteit, s a történések folyamát,
kezdi tisztán látni miket is hagyott ki,
majd kiissza a saját keserű poharát.
Mikor búcsúra készül valaki, nem önmaga,
úgy érzi, ez nem valóság, csupán álom,
s amit eddig érzett, arra nincs szava.
Egy férfi sétál este az utcán, s igen nagy a csend,
rajta kívül más nem tapos az őszi faleveleken,
újabban már a rettegés a megszokott rend.
Kevés ablakból szűrődik ki fény, a többi az sötét,
az emberek rettentő módon félnek mindentől,
és sokuk már sötétben issza meg a sörét.
Több helyen csecsemősírás hallik, s igen élesen,
a babák is megérzik, hogy a szüleik aggódnak,
ennek ellenére nem maradhatnak éhesen.
Ahogy lopja a távot, több helyen kutyák ugatják,
dühödten, s vicsorogva ugranak a kerítésnek,
zavarva ezzel a környék éjjeli nyugalmát.
Azon mereng, hogy hogyan is jutottunk el idáig,
hogyan hagyhatják az emberek mindezeket,
s tudja, ezt nem lehet már bírni sokáig.
Hihetetlen, hogy az értelem csúfos szintre jutott,
és elfeledte az elődök jó, hasznos tanításait,
s ilyetén az egykori fény a mélybe bukott.
Manapság igen gonosz erők pusztítják a világot,
könyörtelenül eltipornak mindenféle életet,
s egyre többek sírját borítják a virágok.
Egy férfi sétál este, csendben, s halkan lépkedve,
zűrzavarral a szívében aggódik a szeretteiért,
a sorsban, s a reményben nagyon kétkedve.
Vidám napra ébredtünk, itt a disznótor ideje,
és örülhetünk, hogy újra együtt vagyunk,
s nem vacogtat minket az idő hidege.
Nem is tehetné, hiszen felkészültünk ellene,
jó kis lélekmelegítő pálinkát a poharakba,
s máris újjáéled a vidámság szelleme.
A mozgás egészséges, legyen az akár a tánc,
a csevegések felszabadultabbá tesznek,
és hamar eltűnik az arcokról a ránc.
Közben a sertésen folyik a munka serényen,
perzselés melege hevíti, kaparás tisztítja,
s dolgoznak rajta a böllérek keményen.
Széthasítják és feldarabolják szokás szerint,
szorgos kezek serénykednek mindenfelé,
s az üstökben is készül az étel megint.
Mindeközben jókor jön a nassolni való étek,
a lelket frissen tartó forralt bor, s a tea is,
ezeket kihagyni bizony igazán vétek.
Egyre jobb a hangulat, s aki itt van, az örül,
barátságok szövődnek a sürgés közepette,
és egymással e helyen senki nem pöröl.
Vidám napra ébredtünk, ez jó kis alkalom,
a nevetésre, kacagásra, s egy jót bulizni,
a hurka és a kolbász már az asztalon.
A lelkek mélyén izzó parázs a szíveket hevíti,
és amíg a remény ereje táplálja a vágyakat,
az igazi valóság bizony a hitelét veszíti.
Átveszi helyét az álmodozás, a mesék világa,
minden szebbnek és jobbnak tűnik akkor,
a tudat próbál ugyan küzdeni, de hiába.
A lelkek mélyén addig nem nyugszik a vihar,
míg a hormonok össze-vissza működnek,
s a rózsaszínű köd végleg el nem inal.
Csupa vidámság az élet, gondok, bajok és terhek,
minden napra akad baleset, rablás, gyilkolás,
s a házaikban gyakran időseket is vernek.
Egyre kevesebb a kapható élelem, az is túl drága,
visszatartják a cukrot, a lisztet és sok mást is,
zajlik a lelkekben a megkeseredett dráma.
Hihetetlen mértékben nőnek a rezsiárak, az égig,
ám ez még semmi, lesz ennél sokkal rosszabb,
és sokak életét sorscsapások kísérik végig.
Tervezett háborúk zajlanak, az infláció hatalmas,
méregtől hullanak az emberek nap, mint nap,
s ez a világ újabban igencsak szánalmas.
Bizony mennyi ok van az örömre és a nevetésre,
mindenfelé kacaj hallik, ölelkeznek a barátok,
s közben nem lesz elég hely a temetésre.
Csupa vidámság az élet és minden perc élmény,
szebb és jobb dolgokat álmodni sem lehetne,
a kérdés csak az, hogy ki nevet a végén.
Az ég drágakövei fennen ragyognak az égen,
mint apró és szikrázó gyémántok sokasága,
amik szétszóródtak az éjszakai szélben.
Látványuk varázslatos, titkok sokaságát rejti,
jótékonyan hat a szívre, ahogy a lélekre is,
s igazi erejüket csak kevés ember sejti.
Az ég drágakövei tükröződnek a szemekben,
sejtelmesen cirógatva a vágyak sokaságát,
s reményt mutatva az égi jegyekben.
