Egy férfi sétál este az utcán, s igen nagy a csend,
rajta kívül más nem tapos az őszi faleveleken,
újabban már a rettegés a megszokott rend.
Kevés ablakból szűrődik ki fény, a többi az sötét,
az emberek rettentő módon félnek mindentől,
és sokuk már sötétben issza meg a sörét.
Több helyen csecsemősírás hallik, s igen élesen,
a babák is megérzik, hogy a szüleik aggódnak,
ennek ellenére nem maradhatnak éhesen.
Ahogy lopja a távot, több helyen kutyák ugatják,
dühödten, s vicsorogva ugranak a kerítésnek,
zavarva ezzel a környék éjjeli nyugalmát.
Azon mereng, hogy hogyan is jutottunk el idáig,
hogyan hagyhatják az emberek mindezeket,
s tudja, ezt nem lehet már bírni sokáig.
Hihetetlen, hogy az értelem csúfos szintre jutott,
és elfeledte az elődök jó, hasznos tanításait,
s ilyetén az egykori fény a mélybe bukott.
Manapság igen gonosz erők pusztítják a világot,
könyörtelenül eltipornak mindenféle életet,
s egyre többek sírját borítják a virágok.
Egy férfi sétál este, csendben, s halkan lépkedve,
zűrzavarral a szívében aggódik a szeretteiért,
a sorsban, s a reményben nagyon kétkedve.
