február 2023 - Kiss Gyula versei

Miért fogadjuk el

Miért fogadjuk el a sorsot, ha alakíthatunk is rajta,

és miért is várnánk tétlenül, a csodában bízva,

miközben a világ nem az a kegyes fajta?

Miért nem küzdünk önmagunkért, a szeretteinkért,

és miképpen lehet az, hogy némán hallgatunk,

lesütve a szemünket az érzéseinkért?

Hogyan fogadhatjuk el, hogy elvegyék az életünk,

és hogyan tűrhetjük azt, hogy kisemmizzenek,

s mások döntsék el, miképpen élhetünk?

Miért fogadjuk el, hogy folyton semmibe vesznek,

elvárva, hogy létünkkel ne terheljük a Földet,

miközben ők dőzsölnek, isznak és esznek?

Magasan köröz a sas

Magasan köröz a sas, a szárnyait szélesre tárva,

sebes szelek borzolják a tömött tollait,

s a világot most odaföntről látja.

Szikrázóan ragyog a Nap a bárányfelhők fölött,

azok nyájként legelésznek a kék égen,

s jól elvannak egymás között.

Rügyeznek a fák és alant kizöldelltek a mezők,

a bokrok is gyors növekedésbe kezdtek,

s igen jól jöttek a csendes esők.

Az állatvilág tagjai is levetik a téli öltözéküket,

építik a fészküket, kitakarítják odúikat,

s ellenőrzik a saját területüket.

Eljött a tavasz ideje, ismét életre kelt a remény,

s megdobogtatva az összes állat szívét,

feledteti, hogy az élet kemény.

Magasan köröz a sas, fent nem zavarja semmi,

onnan nézi, ahogyan az élet felpezsdül,

s érzi, milyen is szabadnak lenni.

Folyamatos nyomás alatt

Folyamatos nyomás alatt állnak az emberek,

s nyugalomra nagyon kevés az esélyük,

bezzeg gondjuk az van, rengeteg.

Számtalan napi teendő köti le a figyelmüket,

nincs idejük a valóságot tanulmányozni,

s ez nem könnyíti meg az életüket.

Beköszöntött a félelem, a rettegés sötét kora,

káosz és zűrzavar uralja immár a napokat,

erre az emberek nem vágytak soha.

Már nincs idő a jó és szép dolgokkal törődni,

nincsen idő szeretni, másokon segíteni,

s nem igazán van mihez kötődni.

Folyamatos nyomás alatt megtörnek a lelkek,

elveszítik egykori önmaguk igazi arcát,

s ilyetén békességet nem lelnek.

Született vesztes

Született vesztes a Földön valamennyi ember,

hisz bármilyen ügyesen játsszon a sorssal,

a végén a halál karjaiból kiutat nem lel.

Hiába okos, bátor, idős, fiatal, nő, netán férfi,

s lehet akármilyen talpraesett, vagy ügyes,

egyiküknek sem sikerül örökké élni.

Lehet vidám, jólelkű, kedves, vagy szomorú,

segítőkész, mogorva, esetleg irtó gonosz,

a sírjukon ott díszeleg majd a koszorú.

Akár csóró, szegény, vagy iszonyúan gazdag,

s élhet az utcán, vagy hatalmas kastélyban,

végül majd mind a temetőben laknak.

Született vesztes mind, aki ezen a világon él,

s hiábavaló küzdeni, mert ebből nincs kiút,

hiába retteg ettől mindenki és hiába fél.

Annyi terhet kell cipelni

Annyi terhet kell cipelni mindenkinek, ki él,

és annyi gondot muszáj megoldani,

az illető bármennyire is fél.

Olyan sok nehézséggel szembesülhet bárki,

hihetetlen mennyi gyötrelem akadhat,

s így nehéz két lábon állni.

A meg nem értés mindennapos, s kegyetlen,

a valóság ridegebb, mint az elmélet,

és nem az a baj az egyetlen.

Annyi terhet kell cipelni, mi letör és sokkol,

mi annyira megvisel, szinte elpusztít,

s ez jár a fejekben sokszor.

Néma óhajok

Néma óhajok, soha ki nem mondott szavak,

szívet marcangoló érzelmek sokasága,

és a cél előtt megállító lelki falak.

Bizonytalanság és félelem szinte mindentől,

folytonos kudarcok, ámítás, önbecsapás,

az óvatosság megvéd mindettől.

Néma óhajok és a szorosan összezárt ajkak,

látszólagos önbizalom, kedves mosoly,

a látszat sokszor csapdába csalhat.

Megannyi teher

Megannyi teher nehezíti a napokat, az éveket,

felemésztve rengeteg erőt és energiát,

s megrövidítve az emberi életet.

Eme teendő halom elvonja a figyelmet másról,

nem igen hagy lehetőséget elmélkedni,

s megfoszt társtól, vágytól, gyásztól.

Kiöli a lelkeket, s szinte élő holtakká változtat,

eltompít, megvisel, kiszolgáltatottá tesz,

és tehetetlenné, gyengévé kárhoztat.

Megannyi teher mérgezi és keseríti a perceket,

elmossa a szeretet lángját, a jót, a szépet,

s megfásít felnőttet, gyermeket.

Az élet sokszor meggyötör

Az élet sokszor meggyötör, megkínozza a lelket,

lehervasztja a fáradt arcokról a mosolyt,

s az ember kiutat nehezen lelhet.

Mindig újabb akadályt állít, s valamennyi nehéz,

elcsúfítja a szép álmokat, kiöli a vágyakat,

és mindezt még számtalan baj tetéz.

Az öröm sokszor nem felhőtlen és bizony kevés,

az érzelmek terén is hihetetlen a zűrzavar,

s evés helyett néha marad a nyelés.

Az élet sokszor meggyötör, ám muszáj harcolni,

meg kell küzdeni a problémákkal, a sorssal,

s végül talán sikerül nagyot alkotni.

Elkopik a test

Elkopik a test, miközben a lélek fiatal marad,

hajdani önmagának torz mása csupán,

s igen gyorsan a vég felé halad.

Fokozatosan veszít az erejéből és fáradékony,

mindenféle elváltozás mutatkozik rajta,

lassabb, kimerültebb, aluszékony.

Immáron nem tud gyorsan futni, sem ugrálni,

nem kitartó és minden hamar megviseli,

szeretne inkább otthon bujkálni.

Ezt azonban nem teheti, nem is hagyják neki,

s bár a benne lakozó lélek kitartásra kéri,

bármit is tesz, fájdalommal teszi.

Elkopik a test, ahogy az idő sebesen száguld,

legvégül már jártányi ereje sem marad,

s kiszáll belőle a lélek, akivel társult.

Mesterkélt szavak

Mesterkélt szavak, amelyekkel manipulálnak,

és amelyeket ráerőltetnek az emberekre,

remélve, hogy általuk kapitulálnak.

Kapitulálnak és feladják önmaguk kis világát,

ahelyett, hogy átgondolnák mindezeket,

s megtalálnák a helyes út irányát.

Sajnos sokan elhiszik azt, ami csupán látszat,

teljesen átadják az irányítást másoknak,

s ez a későbbiekben nagyon fájhat.

Mesterkélt szavak, egy kitalált valóság képei,

rengeteg az ármány és a gonosz szándék,

s így pusztulnak el a világ népei.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28