Kihaló szeretet

Kihaló szeretet jellemzi e világot,

s naponta gyúlnak újabb viszályok.

Harag és gyűlölet uralja az embert,

mely nem ölel, inkább fog fegyvert.

 

Rettegés, félelem száll a levegőben,

pedig fekszenek elegen a temetőben.

Pánik, sunyi, alantas tervek sorozata,

minden rossznak van újabb fokozata.

 

A butaság sötét leple elfedi a lelket,

mely tehetetlen, s békét nem lelhet.

Sőt ki is hal nemsokára véglegesen,

még emléke sem marad névlegesen.

 

A magát nagyra tartó ember gyáva,

rideg lett, belül üres, ám jár a szája.

Zavaros emlékeiben magát sem érti,

s odáig jutott, hogy a valóságot kétli.

 

Kihaló szeretet, s könyörtelen idők,

már nem boldogok, s nem is dicsők.

Mindennek hamarosan így lesz vége,

ha a maradék értelem nem tér észre.

forest 52e2d2434f 1280

Az élet ösztöne

Az élet ösztöne úgy tűnik, kihalt,

mai világunkban nem kelt vihart.

Kihalóban az értelem maradéka,

s mindez az agymosás hozadéka.

 

Nem áll ki a család a rokonaiért,

nem harcol a szülő a gyerekeiért.

Nem óvja a barát a régi barátját,

s nem védelmezi önnön családját.

 

Lassan mindenki feladja önmagát

és ha kell megtagadja a földanyát.

Az emberi faj mindent megtagad,

úgyis, ha a szíve ebbe beleszakad.

 

Félelem és rettegés tölti be a teret,

mindez pánikhoz, s halálhoz vezet.

Levegőt venni is tilos lesz hamar,

ez az egész élet ugyancsak fanyar.

 

Az élet ösztöne biz el lett nyomva,

s a végzet nagyon előre lett hozva.

Ki nem idomul, koporsóban végzi,

akkor is, ha netán mindezeket kétli.

forest, night, dark

Száguldó idő

Száguldó idő, s viharos percek,

mindennap reánk háruló terhek,

az élet folyama zavaros, nehéz,

a szerencse ritka, olykor benéz.

 

Végig küzdeni kell keményen,

ez a világ túlmutat az egyénen.

Múló évek varázsa elszáll tova,

s a régi idő nem tér vissza soha.

 

Kopik az elme, kopnak a sejtek,

a tudás hatalma egyfajta rejtek.

Fájó ízületek, szenvesztő kínok,

sajgó emlékeket felidéző sírok.

 

Bántó érzetek, hanyatló álmok,

a sors fintora ugyancsak álnok.

Elhiteti a jót, a szépet, a mesét,

mégsem gyógyítja a lélek sebét.

 

A sebet, mely sohasem gyógyul,

becsap, hogy nem járhatsz pórul.

Holott a valóság csak köd és pára,

az igazságnak bizony nagy az ára.

 

Míg fiatal valaki, csupán legyint,

hiszi a természet csakis reá tekint.

Később rájön mekkorát is tévedett,

szívébe a remény vágyakat égetett.

 

Vágyakat, melyeket elemészt a tűz,

s amikhez érzelmi szálak sora fűz.

Azután rálát a valóság miket is rejt,

sok olyat, mit ember meg nem fejt.

 

Mire megfejtené késő, s már hiába,

senki nem segít és nem száll vitába.

Elbukik a gáton, s nincs benne erő,

mi maradt az kevés, biz nem nyerő.

 

A szív mindenkiben dobog és él,

új álmokat kergetve már nem fél.

Tudja a múltat és a végzet szavát,

elnyomni próbálja a napok zaját.

 

Év végén azonban új vágyat táplál,

belső órája ismét indul és számlál.

Remél, hogy minden jobb lesz vala,

végre eléri a mindenségnek a szava.

 

Ködös álmai valóra válását várja,

a fantáziája sehova be nem zárja.

Belső érzelmek és vágyak serege,

sajna tovább pörög az idő kereke.

 

Száguldó idő, amely nem várhat,

amelynek múltja sokaknak fájhat.

Tovaszáll a jövő és az álmok felé,

legvégül megérkezik a végzet elé.

gde maquina tiempo2

Kalitkába zárva

Kalitkába zárva él a kis madár,

tudja, hogy ez számára a határ.

Nincs többé kiút, s bent marad,

az idő gyorsan a vég felé halad.

 

Valaha szabad volt, mint társai,

s a szellővel szárnyaltak vágyai.

Vidáman ugrándozott bokrokon,

s átszállt színpompás lombokon.

 

Látott suhanó felhőket az égen,

s nem volt félnivalója az éjben.

Szorgosan élt, s családot nevelt,

a természet hívószavára felelt.

 

Hajnalban csicsergett az ágakon,

s megfordult a mesebeli tájakon.

Egyszer sajnos fogságba került,

addigi élete a sötétségbe merült.

 

Kalitkába zárva nem élet az élet,

ettől retteghet a sok madár lélek.

Innen szabadulni biz lehetetlen,

bár ne lenne annyira tehetetlen.

bird, yellow, canary

A gazdák és a juhaik

A gazdák és a juhaik együtt éltek egykor,

dús, zöldellő mezőkön vándoroltak,

s igen boldogak voltak ekkor.

 

A juhok között volt, fehér, fekete, s tarka,

dús gyapjúval rendelkező, tejet hozó,

s akadt, melynek letört a szarva.

 

Gyarapodtak, sokasodtak, túl sokan lettek,

s felemésztették a legelők legjavát,

legelészni bárhová is mentek.

 

Gazdáik eleinte gyönyörködtek a nyájban,

s örültek, hogy sokat hoznak nekik,

ezért etették őket hóban, sárban.

 

Ám biz sokkal nagyobb haszonra vágytak,

eldöntötték, hogy nekik ez mind jár,

s hihetetlenül kapzsivá váltak.

 

Tervük az lett, hogy lemészárolják mindet,

megnyúzzák, a bőreiket kicserzik,

csinálnak belőle ruhákat, inget.

 

Eljött az idő, a juhokat mind akolba zárták,

azok nem is bégettek félelmükben,

s valamennyien a véget várták.

 

Azon a napon a leölésüket meg is kezdték,

egyiküket a másik után rángatták ki,

s mindezt nagy örömmel tették.

 

A birkák rettegve bámulták egymás arcát,

s szemükben tükröződött a rémület,

mégis mind feladta a harcát.

 

A harcát, melyet a nyájuk el sem kezdett,

mert mindegyikük a másikukra várt,

s közben a kés torkot metszett.

 

Birkamód, némán, tág szemmel bámultak,

s míg a vérüket kifolyatták teljesen,

önmaguk gyávaságán ámultak.

 

A nyáj urai mind aranyra váltotta a juhait,

istenként ünnepeltek és dorbézoltak,

s eltörölték mások jogait.

 

A gazdák és a juhaik egy letűnt kor regéje,

talán nem is létezett igazán sohasem,

de belőle lett a világ meséje.

sheep, flock, flock of sheep

A Béke

Fáradtan, porban poroszkál a Béke,

s hiszi, hogy útjának még nincs vége.

Egy szikla mellett védett helyet talál,

lepihen kicsit, még várhat rá a halál.



Visszagondol a múltra, a régi időkre,

a szép pillanatokra, az előre vivőkre.

Ősidők óta rója a hegyeket, völgyeket,

ismer minden bokrot, füvet, tölgyeket.



Számtalan kort túlélt és sokat látott,

állandóan a megnyugvásra vágyott.

Bármerre is bandukolt háború zajlott,

a csatazaj már kilométerekről hallott.



Néhanapján sikerült békét vinni nekik,

remélte a segítségében örömüket lelik.

Sajnos tévedett. Az érdekük más volt.

Álmuk a pénzről, s a hatalomról szólt.



A kapzsiságuk nem igen ismert határt,

látta már, hogy nehezen nyerhet csatát.

A legapróbb földért gyilkoltak rendre,

sohasem vágytak igaz szívből a csendre.



A földrészek vértől áztak, tűzben égtek,

harácsolás zajlott, sokakat széjjel téptek.

Éhínség, betegség, s járványok dúltak,

adóztak elnyomva, míg ki nem múltak.



Változtak a korok, de a gonosz maradt,

a Béke jó szándékával a semmibe haladt.

Bolond öreg remetének nézik oly sokan,

küzdelméből sajnos semmi jó nem fogan.



Kipihenve felállt, s fogott egy erős botot,

a reményre és a szeretetre keresne okot.

A szívéhez kapva, fájón sóhajtva nyúlt el,

az emberi világ igazi békére soha nem lel.

vc3a1ndor21

Minden változik

Minden változik, az ég és a Föld,

ami egykor sivatag volt, ma zöld.

Erdők és mezők tűnnek el örökre,

lassan rálelünk az utolsó rögökre.



Egyre kevesebb a növény, s az állat,

a hajdani élet hamar múlttá válhat.

Pusztul minden, s nehéz útját állni,

a jóra, szépre nem elég csak várni.



Barátságok, szerelmek múlnak el,

s megkönnyebbülést senki nem lel.

Betegségek, s járványok hódítanak,

hazug szavak méregként bódítanak.



Családok tengődnek, fogy a remény,

a valóság fájdalmas és igen kemény.

Világunkat háborúk gyújtják lángra,

s biza nem kerestek gyógyírt a rákra.



Az emberi faj a végzete felé rohan,

ezt nem akarják felfogni még sokan.

Mindezen változtatni nem lehetetlen,

bár ne lenne az értelem oly tehetetlen.



Minden változik, s ugyanakkor semmi,

egyáltalán nem könnyű másként tenni.

Az életben csak a küzdelem az állandó,

sajna eme sötét világ igencsak fárasztó.

alert, corona, keep

Alaposan beidomítva

Alaposan beidomítva. Ez a nagyurak álma,

nem lehet olyan, hogy engedetlenség,

az engedetleneket büntetés várja.

 

A világon szerteszét kutyák tömegei élnek,

kicsik és nagyok, fajtiszták, s korcsok,

vígan játszanak, soha nem félnek.

 

Osztoznak azon, ami a rendelkezésükre áll,

tudják, hogy hol a helyük a rangsorban,

ám mindőjükre fegyelmezés vár.

 

Pénzes gazdáiknak a lazaságuk nem tetszik,

nem tűrhetik a virgonc kutyáik játékát,

nekik az engedelmesség fekszik.

 

Kuvaszok, tacskók, vizslák, agarak, s pulik,

számtalan alfaj, sokféle méret, testalak,

vannak vérszomjasak és sunyik.

 

Mindez lényegtelen, eljött az idomítás ideje,

nem lesz kímélet, s nem lesz bocsánat,

lesújt a gonosz szándék deleje.

 

Az urak az idomároknak sok pénzt fizetnek,

elvárják, hogy kutyáikat megneveljék,

különben kegyeikből kiesnek.

 

Szájkosarat mindre, az engedetlen állatokra,

hordják azt mostantól nappal és éjjel,

ez lehet megoldás az állapotra.

 

Azután be lesznek oltva megmaradás ellen,

nekik se hús, se más ételféleség, se víz,

ezután egyáltalán ne is kelljen.

 

Meghagyják majd az engedelmes kutyákat,

kik nem mernek vakkantani sem eztán,

kiválasszák közülük a butákat.

 

A szükségtelenekre a gyepmester telepe vár,

ott hunyják le mindörökre a szemüket,

s emlékük az utókorra sem száll.

 

Nem szállhat, mert nem is lesz kire szállnia,

amelyik kutya még élve marad, kushad,

s csak a füttyentésre kell várnia.

 

Alaposan beidomítva, örök rettegésben élve,

a félelem szárnyal társaik sírjai fölött,

s a kutyák világának ezzel vége.

dog, herd, canine

Aki megöregedett

Aki megöregedett, s leélte élete javát,

az örüljön, hogy egyáltalán él,

s ne hallassa a szavát.

 

Nem számít, miket tett az élete útján,

kiknek segített, miket alkotott,

nem változtat a múltján.

 

A múltján, amely már ködbe veszett,

s melyet a feledés leple takar,

ellene semmit nem tehet.

 

Mindegy mennyire imádta a családját,

s ölelte keblére drága unokáit,

segítette a legjobb barátját.

 

Lényegtelen, hogy milyen ember volt,

mellékes az, mennyit küzdött,

ez a világ nem róla szólt.

 

Érdektelen, hogy mennyi adót fizetett,

s milyen nehézségekkel harcolt,

vagy miféléket hihetett.

 

Jelentéktelen lett az átélt érzelmei árja,

a szeretete, a szerelme, az álmai,

s az elhalványodott vágya.

 

Vágya egy szebb, egy jobb világ iránt,

hol az értelem igen sokat számít,

s hol a szív mutatja az irányt.

 

Ám mindez nem nyom sokat a latban,

ahogyan a betegség, s a kín sem,

mely elérte igen gyakran.

 

Látszólag óvják, reá sok időt szánnak,

kap külön idősávot, védelmezik,

közben a halálára vágynak.

 

Aki megöregedett, értéktelenné vált,

nyűg lett a hatalom szemében,

nem okoz mást, csak kárt.

 

Feleslegesen pazarolja a világ javait,

maszkba fojtják, majd beoltják,

s nem hallani többé szavait.

corona, virus, pandemic

A nyáj pusztulása

Valaha egy csodaszép völgyben,

legeltek a békében élő nyáj tagjai,

nem volt hiány vízben és zöldben,

ám közeledtek a sötétség napjai.



A hegyeken túl a farkasok vártak,

s gonoszan csillogott hideg szemük,

valamennyien birka húsra vágytak,

érezték, hogy ez lesz a legjobb telük.



Sunyin lapulva osontak le a völgybe

báránybőrt húzva álltak be a nyájba,

köztük kémkedtek, s figyeltek körbe,

finom falatokat álmodtak a szájba.



Kapzsi étvágyuk nem ismert határt

és sürgette őket a kegyetlenség szava,

nem akartak mást hozni, mint halált,

így övéké maradna e völgynek a java.



Sötét juhokat hajtottak át a hegyen,

azok bégetve taposták össze a rétet,

a cél az volt, hogy zűrzavar legyen,

s útjukon letiportak minden szépet.



Mindent, ami az őshonos nyájé volt,

mit birtokoltak az évszázadok során,

a folyamat a végső pusztulásról szólt,

de nem hitték, hogy eljön ilyen korán.



Kitört a káosz, a helyi nyáj menekült,

farkasok képében várt rájuk a végzet,

az ordasok serege hamarosan egyesült,

s az összes hiszékeny birkával végzett.

70904651 444069769791379 8727147604422426624 n
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.