végzet Archívum - 25 / 29 oldal

A szavakon lovagolva

A szavakon lovagolva próbálják mosni az elmét,

érdekeiknek megfelelően csűrnek-csavarnak,

s igyekeznek elfogadtatni a gonosz tervét.

Oly rafináltan, s agresszívan nyomják le a torkon,

kegyetlenül izzítják a feszültséget egész nap,

s röhögnek a milliónyi tragikus sorson.

Egymásnak is ellentmondva propagálják a halált,

hiszen őket nem érinti fenyegetés és zsarolás,

becstelenségük bizony nem ismer határt.

Lelkiismeretük sohasem volt, kapzsik, s önteltek,

könnyedén a pusztulásba küldenek bárkiket,

s hiszik a növények miattuk zöldellnek.

A szavakon lovagolva utoléri biz őket is a végük,

s megfizetnek majd mindazért, amiket tettek,

soha nem bocsát meg nekik a népük.

Vannak napok

Vannak napok, amikor semmi sem sikerül,

hiába töri magát az ember keményen,

az erőlködésbe bizony kimerül.

Valamennyi jó szándék kevésnek bizonyul,

és minden tenni akarás semmivé válik,

s bizony visszaüt hamar piszokul.

A kedvesség gorombaságra vált, s haraggá,

a sértések az érzékeny pontokat keresik,

s biz érzik a gyűlölet tesz szabaddá.

Megutálhatják egymást azok, kik szerettek,

s akik egymás mellett álltak oly sokáig,

ám dühükben semmit nem tehettek.

A harag, a düh, s a gyűlölet jóra nem vezet,

felőrli a szíveket, meggyötri a lelkeket,

s könnyedén bárkit ellenséggé tehet.

Vannak napok, amelyek bár ne lettek volna,

melyek fájnak majd az idők végezetéig,

s bár az élet ne a keserűségről szólna.

A Gonosz agóniája

A Gonosz agóniája immáron végső kezdetét vette,

s a végzete előtt felszínre kerül majd minden tette.

Ősidők óta ármánykodik, uszít és ott árt, ahol tud,

el sem tudja képzelni, hogy valaha a vérpadra jut.

Az önteltsége, dölyfössége, s beképzeltsége óriási,

és szentül hiszi, mindenek fölött áll, s nem evilági.

Éppen ezen okoknál fogva hazudik, lop, s gyilkol,

az igazságról, a valóról, lehetőleg mindent eltitkol.

Legyőzhetetlenként biza dőzsölve élvezi a világát,

és le kívánja szakítani a szabadság utolsó virágát.

Szándéka szerint eltörölné az összes jót és szépet,

és telhetetlensége még ezzel sem érne soha véget.

A Gonosz agóniája felemészti a sötét lelkét, testét,

ám egyáltalán nem bánja meg a sok szörnyű tettét.

Közeleg az idő, mikor bűneiről számot kell adnia,

nem lesz menekvés, fejét a kosárban kell hagynia.

Túl kell élni

Túl kell élni a sok rosszat, mit reánk öntenek,

a rengeteg hazugságot és gonosz ármányt,

az aljasok gyakorta jó jelmezt öltenek.

El akarják fogadtatni, hogy nélkülük végünk,

és meghalhatunk a semmitől is, s bármikor,

közben úgy örülnek, ha hullik a vérünk.

Állítják, semmi nem kötelező, ám zsarolnak,

fenyegetnek, rémisztgetnek éjjel és nappal,

s folyvást a gyilkos méregről papolnak.

Dicsőítik a pusztulást, az iszonytató végzetet,

és elhallgatják a borzalmas célt, a kiirtást,

igen erősen tagadják a valódi lényeget.

Túl kell élni mindezeket, azért is, bármi áron,

nem szabad engedni, hogy ezt megtegyék,

s a végén ez a sok rossz nekik fájjon!

A kígyó méregfoga

A kígyó méregfoga mindig készen áll,

és a gazdája újabb zsákmányokra vár.

Folyamatosan pótlódik a méreganyag,

s a marás után kihal már az életanyag.

A zsákmányok nem is sejtik a végüket,

s meglepetésszerűen éri őket a rémület,

Haláluk előtt megvilágosodik a képlet,

sajna ezt bizony nem élheti túl a lélek.

Senki nem maradhat, a méreg elpusztít,

és a rászedettek zöme örökre elszundít.

Aki túléli a gyilkos támadást, béna lesz,

s többé nem zavarja hangoskodás, nesz.

A kígyó méregfoga rettenetes fegyver,

s tőle biztonságot senki, soha nem lel.

Ellenszere a kígyó fejének a levágása,

ezzel a gyilkos folyamatnak a lezárása.

A technika és az ember

A technika és az ember találkozott egy napon,

az ember természetes élőlénynek született,

amit a technikára költöttek, egy vagyon.

Az egyikük él, a másik gép, s program csupán,

a sötét erők azonban erőltetik az egyesülést,

és ez lenne a végzet, a normalitás után.

A céljuk eléréséhez bevetnek bármit, mindent,

s ha kell megbetegítenek, gyilkolnak érte,

a természet rendje súlyosan kibillent.

Addig is a létszám csökkentése zajlik naponta,

és a világ népessége bután hagyja magát,

hisz minden jóval hitegetik gyakorta.

Amennyiben sikerrel járnak, nem lesz visszaút,

s gépies humanoidok járnak világszerte,

semmivé válnak majd és nincs kiút.

A technika és az ember találkozott egy napon,

kettejükből engedelmes szolgát csináltak,

melyikük énje fogja túlélni vajon?

Sötét felhők

Sötét felhők gyűlnek, s készül a vihar,

a pusztítás folyamata már zajlik,

és a vég is itt lesz hamar.

Esőként zúdítják alá gyilkos terhüket,

megmérgezik a mezőt, s a rétet,

a világra öntve nedvüket.

A nedvük éget, pusztít, s mindent kiöl,

elsárgul a fű, kihalnak a virágok,

s ezek után a végzet kitör.

Sötét felhők áztatják az egész bolygót,

sajna nem állnak meg ennyinél,

nem hagynak, csak torzót.

A sötét erők támadása

A sötét erők támadása teljes erővel zajlik,

s bármilyen eszközzel kiirtanák a világot,

folyamatosan ömlesztik gonosz leheletük,

ezzel rothadásra ítélik a sok szép virágot.

Mérget adatnának be valamennyi lénybe

és a pokolba taszítanák le örökre a fényt,

az álmuk egy tökéletes, s totális uralom,

s már nem is próbálják tagadni eme tényt.

A sötét erők támadása végzetesnek tűnhet,

megrettentik a fény lelkeinek a sokaságát,

ám ha a remény sugara nem hal ki végleg,

megállíthatja az aljas sötétség rohanását.

Zajlik a dráma

Zajlik a dráma a világnak színpadán,

a színfalak mögött dőzsölnek az írók,

bábokkal adják elő a tragikus művet,

a háttérben vigadnak az ötlettel bírók.

A bábok hűen követik az utasításokat,

folyamatosan gazdáik kegyét keresik,

sötét illúzióval ámítják a nézők hadát,

ez könnyű, hiszen őket nem szeretik.

A nézőiket soha nem tartották sokra,

ők csupán megtűrt, s lenézett lények,

hamarosan nem is lesz szükség rájuk,

s mindezt egyre bizonyítják a tények.

A nézőik jó része biza nélkülözhető,

létre sem kellett volna jönniük soha,

s ők, a bábok tisztában vannak vele,

e tömegnek nem is maradhat nyoma.

Zajlik a dráma a végzet darabjában,

megosztva mindazokat, akik látják,

a tragédiát írók dúsgazdagok lettek,

s a teljes lét fölötti uralmat vágyják.

Mindenkinek van szerette

Mindenkinek van szerette, akit imád,

legyen az apa, anya, testvér, gyerek,

velük teljes az élet, s általuk egészek,

nélkülük a világ biz nem lehet kerek.

Nagynénik, nagybácsik és sok rokon,

tündéri unokák, szerelmek, s barátok,

feleségek, férjek, s kedves ismerősök,

a tiszta szeretetben nincsenek határok.

Az összetartozás ereje a szívekben él,

melengetve erősíti a testet és a lelket,

aki szívből szeret akárkit, harcol érte,

s mindig megteszi, mi csak tőle telhet.

Akadnak feszültségek és rossz napok,

s előfordulhatnak kellemetlen percek,

ám ez természetes és nem tart sokáig,

s a szívek bugyrai érzelmekkel teltek.

Mindenkinek van szerette, kit félthet,

akiért meghalna, ha úgy hozza a sors,

őértük küzdeni megtiszteltetés volna,

lészen a végzet bármennyire is gyors.

h	K	s	c	p	s	v
					1	2
3	4	5	6	7	8	9
10	11	12	13	14	15	16
17	18	19	20	21	22	23
24	25	26	27	28	29	30
31