végzet Archívum - 23 / 26 oldal

Zajlik a dráma

Zajlik a dráma a világnak színpadán,

a színfalak mögött dőzsölnek az írók,

bábokkal adják elő a tragikus művet,

a háttérben vigadnak az ötlettel bírók.

A bábok hűen követik az utasításokat,

folyamatosan gazdáik kegyét keresik,

sötét illúzióval ámítják a nézők hadát,

ez könnyű, hiszen őket nem szeretik.

A nézőiket soha nem tartották sokra,

ők csupán megtűrt, s lenézett lények,

hamarosan nem is lesz szükség rájuk,

s mindezt egyre bizonyítják a tények.

A nézőik jó része biza nélkülözhető,

létre sem kellett volna jönniük soha,

s ők, a bábok tisztában vannak vele,

e tömegnek nem is maradhat nyoma.

Zajlik a dráma a végzet darabjában,

megosztva mindazokat, akik látják,

a tragédiát írók dúsgazdagok lettek,

s a teljes lét fölötti uralmat vágyják.

Mindenkinek van szerette

Mindenkinek van szerette, akit imád,

legyen az apa, anya, testvér, gyerek,

velük teljes az élet, s általuk egészek,

nélkülük a világ biz nem lehet kerek.

Nagynénik, nagybácsik és sok rokon,

tündéri unokák, szerelmek, s barátok,

feleségek, férjek, s kedves ismerősök,

a tiszta szeretetben nincsenek határok.

Az összetartozás ereje a szívekben él,

melengetve erősíti a testet és a lelket,

aki szívből szeret akárkit, harcol érte,

s mindig megteszi, mi csak tőle telhet.

Akadnak feszültségek és rossz napok,

s előfordulhatnak kellemetlen percek,

ám ez természetes és nem tart sokáig,

s a szívek bugyrai érzelmekkel teltek.

Mindenkinek van szerette, kit félthet,

akiért meghalna, ha úgy hozza a sors,

őértük küzdeni megtiszteltetés volna,

lészen a végzet bármennyire is gyors.

Nehéz az élet

Nehéz az élet, de milyen nehéz,

bebörtönözve a sötét homályba,

a Nap fénye néhanapján benéz,

mielőtt elérünk a végzet honába.

Rabok vagyunk, a saját rabjaink,

s a börtönőrünk a félelem maga,

így telnek biz a mindennapjaink,

míg elér bennünket a halál szaga.

Korlátok között éljük a napokat,

megfosztva az összes reménytől,

a sors hamar kijátssza a lapokat,

nem kapunk semmit szegénytől.

Nehéz az élet, gonosz, s kemény,

az úton hitehagyottan ballagunk,

bezzeg a hóhérok serege serény,

s végünk, ha mindig hallgatunk.

Összefogás nélkül

Összefogás nélkül nehéz lesz győzni,

s a gonosz ellenséget ilyetén lefőzni.

A széthúzás kizárólag nekik kedvez,

s ármányuk jó kis halotti tort rendez.

A széthúzás megkönnyíti a dolgukat,

erővel befolyásolnak emberi sorsokat.

Hazugság árad a nap minden percében,

s élő nem szerepel a sötétség tervében.

Vagyis szerepel, de azok ők maguk,

hisz a háttérből irányít hamis szavuk.

Bábjaik hűen teljesítik a parancsot,

állandóan kongatják a hamis harangot.

Hipnotizálják a gyenge emberi agyat,

s ki magánál van arra dobálják a sarat.

A folytonos félelem, s a rettegés a cél,

különben a hitvány pénzéhez nem fér.

Összefogás nélkül lesújthat a végzet,

s megszűnik e Földön a legtöbb élet.

Örök sötétségbe borulhat az eddigi lét,

most az egész világ sorsa maga a tét.

A tétlenség ára

A tétlenség ára igen nagy lehet,

a végén pedig senki nem nevet.

Tétlenül várni a végzet árnyára,

lakatot tenni az igazság szájára.

Nem védeni önmagunkat soha,

s letűnt már a bátraknak a kora.

Gyáván nézni, míg kicsinálnak,

helyet nem adnak a kritikáknak.

Nem tűrik az értelmet, a tudást,

mivel az gátolja az előre jutást.

A kiirtás idején akadályt jelent,

s nem egy hazug világot teremt.

Rettegések során kivárni a véget

és nem remélni már igazi szépet.

Családunkat feladni harc nélkül,

s a gyerekeket is elhagyni végül.

Nem érinteni és nem ölelni már,

hiszen a méreg mindenkinek jár.

Maszkkal befogni minden szájat,

s kiölni a létből az összes vágyat.

A tétlenség ára tragikus, drámai,

így foszlanak szerte bárki álmai.

Ha a szív és a bátorság egyesül,

a sötétség ereje rögvest menekül.

Szemfényvesztés

Szemfényvesztés, terjedő homály, varázs,

kábító szavak, csalárd tettek, izzó parázs.

Semmibe vett lények, s felforgatott világ,

hipnózis által kábulatban megtartott viták.

Az értelem leépítése szakadatlanul folyik,

amíg minden szemben álló el nem fogyik.

Megosztottság, becsapottság, s hazugság,

vajon ebből mikor ér felszínre a tanulság?

Hol marad a szeretet, az ölelés, s a tudás,

az ármánykodásért a jutalom igen busás.

Hová tűnt a kedvesség, a segítő szándék,

mely nélkül mindent lefedhet az árnyék?

Mi történt a családokkal, s a baráti körrel,

nem lehet bármit feloldani csupán sörrel.

Az ellentéteket le kellene győzni mielőbb,

amit a tiszta szív sugall, sokkal hihetőbb.

A szemfényvesztés megtéveszt, s becsap,

miközben mérgezés által a föld alá berak.

Összetartás nélkül túlélni biza lehetetlen,

az emberiség a vég előtt miért tehetetlen?

A Rossz és a Jó harca

A Rossz és a Jó harca szakadatlanul folyik,

küzdelmük örök, az idők végéig tart,

erejük azonban lassan fogyik.

Változó sikerrel vívják a csatáikat naponta,

néha görcsösen egymásba fogódzva,

s olykor-olykor csak nyafogva.

Mindkettőnek megvan a maga háttér serege,

mely őket szolgálva, értük esküt téve,

megteszi azt, ami saját szerepe.

Mikor összecsapnak, kardjuk pengéje villan,

s a páncéljukon ragyogó Nap fénye,

minden mozdulatuknál csillan.

A Rosszat a sötétség növekvő ereje táplálja,

s amíg a Jó lassan elfeledetté válik,

a gonosz a lapjait számlálja.

A Rossz és a Jó harca a vége felé közeledik,

mindkettő a döntő ütközetre készül,

pajzsuk, páncéljuk töredezik.

Érzik, s tudják, hogy már nincs kiút innen,

végleg el kell dönteni, hogy ki győz,

más lehetőség nincsen.

Senki által

Senki által megválasztott gonosz kör,

a világ népeinek az elpusztítására tör.

Ámítás, irritáló, hazug reklámok sora,

az embereket nem hagyja békén soha.

Zúgó folyamként ömlik majd a méreg,

amíg övéké nem lesz az utolsó kéreg.

A Föld teljes egészére igényt tartanak,

s addig sokakat önpusztításba hajtanak.

Nem számít öreg, fiatal, szép, s beteg,

a lényeg az, pusztuljon az embersereg.

Mégpedig mielőbb, nem fognak várni,

s nagyon gyorsan eredményt kell látni.

Egymásra uszított balgák bégető nyája,

az elvakult gyűlölettől egymást bántja.

Holott, ha a csekélyke értelem győzne,

nem lenne mindenki könnyen legyőzve.

Senki által megválasztva, az a kör álma,

s ellenállás nélkül teljesülhet is a vágya.

Más lesz majd a világ, s alig marad élő,

ez a rémálom be is teljesedhet, az a félő.

Egykor rég

Egykor rég egy sötét repedésből,

a sziklák mélyéről előtört az élet,

s lassan csordogálva indult útnak,

erejét keresve a jelennek, múltnak.

Patakként indult, folyó lett belőle,

magával sodort amit csak lehetett,

ereje nőttön-nőtt, mosta a partokat,

megvívta a mindennapi harcokat.

Hatalmassá szélesedett a világban,

erőteljes zúgása nem ismert határt,

lerombolt minden akadályt útjából,

sehol nem talált nyugalmat, hazát.

Idővel lassult, hordalékkal telítődött,

áramlása zavarosan kavargott tova,

örvénye tajtékosan habozva forgott,

érezte innen már nincs visszaút soha.

Tudta közeleg a vég, bármerre is tart,

hömpölygése szennyes szürkévé vált,

esélye, hogy ifjabb, nagyobb legyen,

nem maradt és egykori álma elszállt.

Iszaptól terhesen vonszolta magát,

erőtlenül elfolydogált a kanyonba,

ott nem talált mást, csupán a halált,

végzete elvitte a galaktikus vadonba.

Ébredj világ!

Ébredj világ, mert nem sokáig teheted,

a sötét erők leszámolnak majd teveled!

Álmaidat félelem, s rettegés lengi körül,

hiszékenységednek a gonosz háttér örül.

Elpusztítják eddigi valód, békés életed,

a zsarnoki uralmat hamarosan félheted.

Szabadságod eltiporják az idők végéig,

s a híred soha nem jut el a világ széléig.

Nem fogsz emlékezni ki voltál egykor,

minden gondolatra jut majd egy cenzor.

Megtagadod az egykori tetteid, s léted,

minden pillanatban a végtől kell félned.

Félhetsz is joggal, mert be leszel oltva,

csontvázadat bizony berakják a polcra.

Írmagod sem marad eme galaxis szélén,

kik mindezt kitalálták röhögnek a végén.

Ébredj világ! Ébredj, de nagyon gyorsan,

különben ott találod magad a porban!

S onnan szinte lehetetlen lesz felállni,

mivel a végzetedet nem tudod lerázni.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30