Saját alkotásaim
Mindenkinek a maga kis világa a fontos, s a maga álma,
a maga tervei, elképzelései, a saját szerettei,
a saját érzelmei és önmaga izzó vágya.
Mindenkinek a maga kis világa a fontos és a maga élete,
önnön fájdalmai, szenvedései, kínzó bánata,
ám legvégül mindenkit utolér a végzete.
Érzések vihara kavarog a lélek mélyén és fáj a szív,
gyötrelmes minden eltitkolt perc, minden óra,
a vágy, az akarat, s a remény csatákat vív.
Érzések vihara kavarog a lélek mélyén szomorúan,
s a lélek várja, hogy kiszabaduljon mindebből,
ám addig szenved mindettől, iszonyúan.
Addig becsüljünk meg valakit, amíg még tehetjük,
főképpen, ha közel áll hozzánk, s szeretjük,
és ne azután, amikor már temetjük.
Ne akkor ébredjünk rá minderre, mikor biza késő,
mikor a hiánya égeti a lelkünket, mint a tűz,
s amikor elszállt a pillanat, a végső.
Addig becsüljünk meg valakit, amíg van reá mód,
s a szemeink tükrét nem a könnyek áztatják,
addig, csak addig tehetünk érte jót.
Mennyire el tud kopni az ember, sajnos mennyire,
egyre több mindene fáj, alig van, amije nem,
és a lakásától sem jut el már messzire.
Mennyire el tud kopni az ember, mennyit szenved,
egykori elméje sem ragyog, mint rég, de érzi,
az élet kegyetlen és kiutat nem enged.
A pénz uralma fojtogatja a világot, az embereket,
markában tartja a lelkeket, s minden élőt,
megkeserítve az éjeket, a reggeleket.
Sokan bármire képesek érte és eladják magukat,
vannak, akiknek az a mindenható istene,
s miatta hurokba dugják a nyakukat.
Nélküle a lét sokkalta békésebb, emberibb lenne,
a szeretet igaz fénye átjárhatna mindenkit,
és az élet gördülékenyebben menne.
A pénz uralma könnyeket fakaszt, megnyomorít,
s miközben kevesek rémuralmát biztosítja,
a legtöbbeket bizony nyomorba taszít.
Az álmok kora lejárt, beköszöntött a sötétség kora,
a valóságnak, s az igazságnak ím bealkonyult,
az egykori reményt is elfújta a szél, tova.
Az álmok kora lejárt, a mesebeli hősöknek is vége,
az emberiség igen nehezen ébred kábulatából,
és hiába tekint fel, oly esdeklően az égre.
Kényszerhelyzetben nehéz élni és nehéz dönteni,
az ember lelke ki van szolgáltatva folyvást,
s gyakran hullanak sokak könnyei.
Kényszerhelyzetben nehéz élni, tenni a dolgokat,
megfosztva a boldogságtól és a reménytől,
oly könnyű tönkretenni a sorsokat.
Keserűség és szomorú arcok, csalódottság és bánat,
a becsapottság érzése tüzet szít a lelkekben,
s a remények a sötétségbe szállnak.
Keserűség és szomorú arcok, megtört emberi életek,
a kapzsiság, s a pénz uralma megmutatkozik,
kiölve, a bennünk lakozó fényeket.
A fájdalmas sebeket szerzett lélek soha nem vidám,
nem boldog, nem felszabadult és nem is örül,
nagyon jól tudja, ez az élet milyen silány.
A fájdalmas sebeket szerzett lélek szíve belül vérzik,
s összetört álmai darabjai szerteszét hevernek,
számára az út vége sötét és nem fénylik.
Az édesből is lehet keserű, ha az élet azzá teszi,
és gyakorta nyomorgatva a lelkek sokaságát,
az emberek maradék életkedvét is elveszi.
Az édesből is lehet keserű és méreggé is válhat,
méreggé, amely átitatja valamennyi percet,
s teret adhat a fájdalomnak, gyásznak.
