Saját alkotásaim
Amikor az emberek felébrednek, az álmoknak vége,
vége a kellemes képzelgésnek, a fantáziáknak,
és a pillanat lesújt, térjenek már észre!
Amikor az emberek felébrednek, az ébredés keserű,
a valóság éget, fájdalmas, nagyon elszomorító,
és a csalódás az álmokban, hihetetlen erejű.
A valóság nem szép, csak ezt be kellene látni,
és hiába fordítják el a fejüket oly sokan,
attól az még ugyanúgy fog fájni.
A valóság nem szép, csak homály lengi körül,
átláthatatlan homály, amely növekszik,
és ennek bizony senki nem örül.
A valóság égeti a lelket, ezért szenvednek tőle,
számtalan ember éli és érzi át ezt naponta,
s miközben szenved, nem tanul belőle.
A valóság égeti a lelket és az nagyon tud fájni,
képes megviselni még a legerősebbeket is,
s egyhamar nem is fog semmivé válni.
Tömegek fognak gyászolni, a szabadság sírba száll,
s vele tartanak a barátai, a remény és az esély is,
az emberiségre egy sötét, gonosz világ vár.
A koporsóik már régóta készen állnak, rájuk várva,
a hiszékenység és a félelem készítették elő őket,
s a gyávaság fekteti mindőjüket eme ágyba.
Tömegek fognak gyászolni hamarosan, könnyezve,
s már nagyon bánják azokat a napokat, éveket,
amikor siettek engedelmeskedni fejvesztve.
Az élet nagy része fájdalom és oly kevés a jó,
számtalan szenvedés kísér minket végig,
sokszor jólesne néhány megértő szó.
Az élet nagy része fájdalom, s a sors kemény,
nem hatja meg senki vágya, könyörgése,
ami leginkább hiányzik, az a remény.
Az élet nem egy vígjáték, sokkal inkább dráma,
amelyben mindenki eljátssza a szerepét,
sok tapsra és valamiféle csodára várva.
Az élet nem egy vígjáték, s nem vidám kacagás,
rengeteg benne a szomorúság és a bánat,
ám végül mégis győzhet az élni akarás.
A vereség érzése szörnyen tud fájni a léleknek,
nagyon meg tudja tiporni és meg is töri,
sajnos ez is része ennek az életnek.
A vereség érzése szörnyen tud fájni, szörnyen,
letaszít a mélybe és elszomorítja a szívet,
s ebből nem lehet kijönni könnyen.
Megható pillanatok, amelyek megérintik a lelket,
amelyeket felidézve megdobban a szívünk,
és melyek áthatnak minden percet.
Megható pillanatok, melyek libabőrössé tesznek,
amelyek könnyeket csalnak a szemünkbe,
s amíg élünk, mindig velünk lesznek.
Megható pillanatok és hihetetlen erejű érzelmek,
melyek olyan erősek, hogy beleszédülünk,
s melyek képesek legyőzni az értelmet.
Fájdalmas tudomásul venni, hogy leépülünk lassan,
a testünk és a lelkünk igyekszik sokáig dacolni,
ám a sors ostora végül mégis rajtunk csattan.
Egykori egészségünk elhagy, s az elménk sem a régi,
feledékennyé kezdünk válni és fáradékonnyá,
mindezeket bizony valamennyi sejtünk érzi.
Fájdalmas tudomásul venni, mennyire eltelt az idő,
a szép éveink elszálltak, a remény is búcsút int,
s minket már nem sok jóval kecsegtet a jövő.
Igen fájdalmas megélni, hogy lassan elkopunk,
semmink nem működik úgy, mint régen,
és sok mindent másként gondolunk.
Fájnak az ízületeink, s mindenféle gond gyötör,
sokszor a levegővétel sem megy könnyen,
s a lelkünk immár önmagával pöröl.
Az elménk sem csillog már, mint annak idején,
a feledékenység egyre többször köszön be,
s pihenőre vágyunk, a béke szigetén.
Igen fájdalmas megélni, hogy eljutottunk idáig,
s az egykori fényünk lassan elhalványul,
miközben felerősödnek a hibáink.
